Azokat a családokat megint gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják, amelyek nagyon alacsony jövedelemből élnek.
Enyhíteni inkább a gondozási feladatok átvállalásával lehetne a problémákon – mondta a Népszavának Csernus Fanni, az Amnesty International Magyarország nemek közötti egyenlőség szakértője.
Milyen hatása lehet a nők helyzetére és a nemek közti bérkülönbség ügyére a három- illetve kétgyerekes anyák személyijövedelemadó-mentessége?
A Magyarországon átlagos 18 százalékos bérszakadék problémáját ez nem fogja felszámolni vagy megoldani, már csak azért sem, mert ezt bruttóban mérik. Viszont félő, hogy hosszabb távon még hátrányt is jelenthet, ha a munkáltatók elkezdik a visszatérítéseket – akár burkolt formában – belekalkulálni a nők fizetésébe vagy a béren felüli juttatásokba. Ez akár a bérszakadék további növekedéséhez is vezethet. A nők anyagi biztonságának kérdésköre ezzel nem lett megoldva, nem minden nő akar vagy tud gyereket vállalni. Ezen felül ezek a támogatások nem stabilak, bármikor visszavonhatók, nem lehet élethosszig számolni velük, és továbbra sem szolgálják azt a célt, hogy a nők szakmai megbecsültsége növekedjen, ami a fizetések valódi emelkedését és a nők anyagi biztonságát is magával hozná. Vagyis továbbra is nagyon erős anyagi függésben maradnak a kormány döntéseitől és a férfi partnerük jövedelmi helyzetétől.
Kik azok, akik kimaradnak a támogatásokból?
Azokat a családokat megint gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják, akik nagyon alacsony jövedelemből élnek. Ha megnézzük a KSH adatait, azt látni, hogy a három vagy több gyermeket nevelők 21-22 százaléka relatív jövedelmi szegénységben élő csoport. Az egyszülős családok – ahol egyébként több mint 80 százalékban az anya az az egy szülő, aki neveli a gyereket –, esetében ez az arány közel 24 százalék. A háromnál több gyereket nevelőknél körülbelül 20 százalékkal csökken a nők foglalkoztatottsági aránya. Ez erősen összefügg azzal, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol az emberek 70 százaléka úgy gondolja, a háztartási munka, a gyerek- és idősgondozás elsősorban a nők feladata, amit aránytalan mértékben rájuk is tolnak. Erre a politika is ráerősít, elég csak arra 2022-es intézkedésre gondolnunk, amikor a Fidesz a szociális törvény átírásával konkrétan kijelentette, hogy az állam gondozási terheit a családokra, végső soron tehát a nőkre hárítja. Három vagy több gyerek tehát, már egy teljes állás, ilyen élethelyzetben sok nő kénytelen feladni a munkáját, különösen vidéken, ahol hiányos a bölcsődei rendszer, rugalmatlan a munkaerőpiac. Rajtuk sem segít az adómentesség, de azok is nagyon csekély összeget kapnak majd, akik részmunkaidőben dolgoznak. Ez az intézkedés inkább a nagyvárosban élő, magasabb bevételű családoknak jelenthet valamennyi pluszt.
Hogyan lehetne úgy segíteni, hogy ezek a társadalmi csoportok se maradjanak ki?
Ennek a pénznek egy részét el lehetne költeni például a bölcsődei ellátás fejlesztésére. Bár az elmúlt években fokozatosan növekedett a bölcsődei férőhelyek száma – ehhez az is hozzájárult, hogy 2017-ben a családi napközik egy részét átalakították és becsatornázták családi bölcsődék kategóriájába, –, a mintegy 280 ezer 1 és 3 év közötti gyerekre még mindig csak kevesebb mint 65 ezer férőhely jutott 2024-ben. Ha mellé tesszük az idősgondozási rendszert is, a leginkább érintett 80-89 éves korcsoportban 400 ezren voltak 2024-ben, a férőhelyek száma azonban, itt is rendkívül alacsony, a 2019-es adatok alapján 54 ezer. Így ezek a gondozási feladatok szinte mind a nőkre hárulnak.
Nem minden nő anya, de ahogy fentebb említette, akkor sem biztos, hogy jó, ha a gyerekei számától függ az anyagi biztonsága. Hogyan lehetne előmozdítani az anyaság kérdésétől függetlenül a nők bérhelyzetét?
Már az nagyon sokat segítene, ha megbecsülnék és megfizetnék azokat a munkaterületeket, ahol elsősorban nők dolgoznak, méltatlanul alulfizetve. Az egészségügyi-, oktatási-, szociális szektorban a dolgozók körülbelül 80 százaléka nő. Egy másik nagyon fontos lépés lenne a bérek átláthatóságának előmozdítása. Az Amnesty International Magyarországnál évek óta foglalkozunk a témával, és most el is indítottunk egy online bérszakadék-kalkulátort, amelynek segítségével mindenki megnézheti, hogy az ő szakmájában és munkafeltételeivel mekkora a különbség nők és férfiak fizetése között. A tájékoztatás, a jogtudatosítás és az átlátható bérezés alapvelő feltételei a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőségnek. Pontosan ezért márciusban kampányt indítottunk, egy közös nyilatkozat keretében szeretnénk felhívni a politikai döntéshozók figyelmét arra, hogy látszatintézkedések helyett valódi lépéseket várunk tőlük a nemek közötti bérszakadék felszámolásában, és a nők anyagi biztonságának megteremtésében. Fontos, hogy a nyilatkozatot minél többen aláírják. A közös kiállásunk az amianoketilleti.hu online felületünkön érhető el. (Népszava)
Szüljenek és dolgozzanak a magyar nők, de az nem kiemelt cél, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak
A rendszerváltás óta nincs a hazai politika fókuszában a férfiak és a nők közötti egyenlőség ügye, sőt az elmúlt 15 évben a Fidesz-kormányok kifejezetten el is fordultak tőle.
Az adatok azt az ellentmondásos kormányzati megközelítést tükrözik, hogy
dolgozzanak a nők, közben lássák el az otthoni feladataikat is, az viszont nem szempont, hogy ugyanannyit keressenek, mint a férfiak. Az meg pláne nem, hogy vezető szerepet vállaljanak, az elmúlt 10 évben szinte eltűntek a női vezetők, és azzal, hogy a kormányban nincs nő, az utolsó helyre csúsztunk az Unióban.
A Nemek közötti egyenlőség Magyarországon európai összehasonlításban, 2015–2022 című tanulmányból, ami a Tárki Társadalomkutatási Intézet 2024-es Társadalmi Riportjában jelent meg, kiderül, hogy:
- a gyermektelen nőket még mindig szívesebben alkalmazzák, mint az anyákat, tehát az ún. motherhood penalty továbbra is létezik,
- egyedülálló anyának lenni nálunk a legrosszabb a visegrádi országok között, és az EU-ban is.
Mivel a nemek közötti egyenlőség az Európai Unió egyik alapértéke, alapvető jog, 1975 óta szerepel az uniós szerződésekben az az elv, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlő munkáért egyenlő díjazást kell kapniuk, a tagállamoknak pedig jogszabályokat kell hozniuk, hogy ez érvényesüljön. Az EU szerződéses és előírásos formában is kötelezi a tagországokat a célok megvalósítására, ezért Herke Boglárka és Szikra Dorottya két ciklusban, hét témakörre bontva hasonlította össze a nők és a férfiak közötti egyenlőség helyzetét Magyarországon, az Európai Unióban, és a visegrádi országokban.
Az első ciklus a 2015 és 2019, a második 2020 és 2025 között vizsgálta, elsősorban az Eurostat és az European Institute for Gender Equality (EIGE) adatai alapján a
- a foglalkoztatás,
- a nemek közötti bérszakadék,
- a nyugdíjszakadék,
- a szegénység,
- az egyszülős háztartások,
- a gyerekfelügyelet,
- és a vezetői szerep területein.
A kutatás két uniós esélyegyenlőségi célkitűzés, a boldogulás és a vezetés (döntéshozás) területeit vizsgálta, előbbit a nők és férfiak foglalkoztatási rátájának, bér- és nyugdíjkülönbségeinek, szegénységi arányának a változásaival, utóbbit pedig a parlamentben, az egyes országok kormányaiban, állami intézményeiben, és a gazdasági szektorban, a tőzsdén jegyzett cégek vezető pozícióiban résztvevő nők arányainak alakulásával.
2015 volt a fordulat éve, a nagy áttörés mégis elmaradt
A Tárki-riport munkaerőpiaccal foglalkozó részéből kiderül, hogy a 2008-as gazdasági válságból való kilábalás után folyamatosan nőtt a nők és a férfiak foglalkoztatása, de az Orbán-kormány egészen 2015-ig szinte kizárólag arra koncentrált, hogy szüljenek a nők minél több gyereket.
Tíz éve viszont határozottan elkezdték támogatni a nők, köztük is az anyák munkavállalását azzal, hogy bevezették a gyed extrát, a nagyszülői gyedet, a 30 év alatti anyák adóalap-kedvezményét, és a négy- vagy többgyerekes anyák adómentességét, növelték a bölcsődei helyek számát, ezek azonban mégsem hoztak egyértelmű pozitív változást a népességszámot tekintve. Hiába nőtt például a bölcsődei férőhelyek száma, a beíratott gyerekek aránya mégis csökkent, a 2015-ös 15,3 százalékról 2022-re 12,9 százalékra.
Közben az adatok azt is tükrözik, hogy a kormány nem támogatja különösebben azt, hogy az apák maradjanak otthon a gyerekkel, erre jó példa a tanulmány szerint az, hogy három éve megduplázták ugyan az apaszabadságot, de a pótlólagos napok anyagi terheit az állam nem téríti, a kormány azt ténylegesen a munkáltatóra hárította. Így míg az első öt napban a távolléti díj egészére, addig a második tíz napban annak csak 40%-ára jogosult a munkavállaló.
Ez pedig nem kínál vonzó alternatívát az apáknak.
Összességében a nők enyhébb ütemben jelentek meg a munkaerőpiacon 2016 és 2020 között mint a férfiak, tehát az olló tovább nyílt a két nem között, 13,7 százalékpontos különbségről 16,1-re, majd 2020 és 2022 között 9,8 százalékpontos különbségre csökkent.
Fotó: Nemek közötti egyenlőség Magyarországon európai összehasonlításban, 2015–2022 című tanulmány
Maradt tehát a hagyományos férfi-női munkamegosztás, a nők alacsonyabb foglalkoztatási rátája mögött a rájuk háruló gondoskodó munka áll, és megmaradt az őket sújtó munkaerőpiaci hátrány, az ún. motherhood penalty is, ami azt jelenti, hogy a gyermektelen nőket még mindig inkább felveszik a munkáltatók, mint a többgyerekes anyákat. Ezt mutatja, hogy míg 2022-ben a gyermektelen nők 74,6 százaléka volt foglalkoztatott, addig a három vagy több gyereket nevelőknek csak a 47,2 százaléka.
Van, amiben élen járunk
A kutatásból kiderül az is, hogy a teljes munkaidőben dolgozó nők arányában egyes nyugati országoknál is előrébb járunk, de a nyolcórás foglalkoztatás egyébként is a volt szocialista országok jellemzője. Az adatok ugyanakkor azt is mutatják, hogy az Európai Unióban és a visegrádi országokban is csökkent a részmunkaidő jelentősége, és leginkább az idősebb, gyakran nyugdíj mellett munkát vállalók, illetve a tanulmányaik mellett dolgozó fiatalok választják.
A részmunkaidő megkönnyíti ugyan a munka és a család közötti egyensúly elérését – tipikusan a nőknek –, de az alacsonyabb fizetés és a későbbi nyugdíj miatt növeli a férfiak és nők közötti egyenlőtlenségeket.
Érdekesség, hogy Magyarországon a nyugdíjas nők férfiakéhoz viszonyított helyzete jobb, mint az EU-országok átlagában és a legtöbb visegrádi országban.
És van, amiben nagyon nem
A Telexen is rendszeresen foglalkozunk a nemek közötti bérszakadékkal, ami 2020 óta folyamatosan nő, jelenleg hozzávetőleg akkora, mint 15 éve. Ahogy azt a bérszakadékokról szóló gyorstalpaló cikkünkben írtuk, a bérkülönbségeket különféle módszerekkel számolják. Az Eurostat az órabért veszi alapul, a férfiaknak és a nőknek átlagosan kifizetett bruttó órabér különbségét vetíti a férfiak átlagos órabérére, az így kapott százalék mutatja a nők és a férfiak fizetési különbségének mértékét.
Magyarországon csak 2015-ben és 2016-ban volt alacsonyabb a bérszakadék az uniós átlagénál, három év után, 2018-ban megegyezett azzal (14,2%), majd 2019-re Csehország és Szlovákia mutatóit utolérve 18,4 százalékra emelkedett, vagyis a nők és a férfiak bérei között kinyílt az olló, majd a koronavírus-járvány éveire, 2020 és 2022 között 17 százalék körüli értékre állt vissza, olvasható a kutatásban.
Fotó: Nemek közötti egyenlőség Magyarországon európai összehasonlításban, 2015–2022 című tanulmány
Ennek nagyrészt az az oka, hogy az utóbbi öt évben jóval nagyobb mértékben emelkedtek a bérek a férfiak által dominált szektorokban (például honvédelemben és a rendvédelemben), mint a „női”, jellemzően gondoskodó munkát végző területeken (szociális szférában, pedagógusi pályán). A kormány hagyományos családmodell-felfogása tehát megjelenik a döntéshozatalban és az adatokban is, az eredmény pedig az, hogy az elmúlt tíz évben több nő állt ugyan munkába, de a férfiak és a nők közötti bérszakadék csökkentése nem volt szempont, a női vezetők aránya pedig visszaesett.
Eltűntek a nők
A nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek egyik legfontosabb területe az, hogy hol helyezkednek el a hatalmi struktúrákban, ehhez állami és piaci tényezőket vesznek alapul, vagyis azt nézik, hogy
- hány nő ül az egyes országok parlamentjeiben és kormányaiban,
- és hány nő van a legnagyobb, tőzsdén is jegyzett vállalatok igazgatósági tagjai és felsővezetői között.
A tanulmány kiemeli, hogy 2015 és 2017 között nem volt női tagja a magyar kormánynak, és 2018 és 2020 között 7,1 százalékról 20 százalékra emelkedett ugyan az arányuk, de ez két év múlva, 2022-re 6,7 százalékra csökkent,
így az állami vonalon a legutolsó helyre csúsztunk az uniós országok között.
A kutatók megjegyzik, hogy bár a 2022 utáni időszakot már nem vizsgálták, 2023. óta nincs női tagja a magyar kormánynak. Itt nyilvánvalóan Varga Judit lemondására utalnak, aki két éve távozott az igazságügyi miniszteri posztról. (Akkor még arra készült, hogy ő fogja vezetni a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáját 2024-ben, de aztán a kegyelmi ügy miatt visszavonult a közéleti szerepléstől.)
Az adatokból kiderül az is, hogy az elmúlt tíz évben szinte eltűntek a nők a tőzsdei cégek igazgatóságaiból, a számuk messze elmarad az uniós átlagtól és a visegrádi országok arányaitól is. A legnagyobb tőzsdei cégek felsővezetői között azért ott ülnek a nők, de az uniós átlagnál kevesebben vannak, és a számuk 2020 és '22 között nem változott.
A gyereküket egyedül nevelő anyák helyzete nálunk a legrosszabb az EU-ban
Pozitív változás ugyan, hogy a 2008-as gazdasági válság utáni makrogazdasági változások miatt csökkent a szegénységben élők aránya, Magyarországon mégis nagyobb mértékű a szegénység és a nemek közötti különbség az EU-átlaghoz, és a többi visegrádi országhoz képest is.
A kutatás megállapítása szerint ennek az az oka, hogy a gyerekeiket egyedül nevelő szülők között a nők vannak többségben, tehát a gyereküket egyedül nevelő anyák helyzete nálunk a legrosszabb, a javuló tendencia ellenére a súlyos anyagi deprivációban érintett egyszülős háztartások aránya és a nemek közötti különbség Magyarországon a legmagasabb a visegrádi országok között, és ezek a mutatók jelentősen meghaladják az EU-átlagot is.
A tanulmány szerzői kitérnek arra, hogy bár a 2020-2025 közötti időszakra az Európai Unió stratégiai céljai közé tartozott a nemi alapú erőszak elleni fellépés, az áldozatok védelme mellett a nemi sztereotípiák visszaszorítása is, ezért az EIGE nagymintás, kérdőíves kutatást is végzett. Az adatbázis 2024 késő őszén, a Tárki kutatásának lezárásakor jelent meg, ezért a szerzők nem tudták részletesen elemezni, de azt kiemelik, hogy az EU országai közül Magyarországon a legnagyobb az érintett nők aránya akár a partner által elkövetett fizikai vagy szexuális erőszak, akár a partner által elkövetett pszichológiai bántalmazás terén. Azt írják, hogy
a magyar nők 41,1 százaléka számolt be arról, hogy életében érte olyan fizikai vagy szexuális erőszak, amit a partnere követett el, ez a szám több mint kétszerese az 17,7 százalékos uniós átlagnak. Partner által elkövetett pszichológiai bántalmazásról a magyar nők 52,1 százaléka számolt be, szemben a 29,9 százalékos EU-átlaggal.
(Telex)
