A miskolci bíróságon egy gyermekelhelyezési per során dr. Tóth Katalin bírónőt kétszer is elfogultsággal vádolták, de kizárását nem rendelték el.
Újabb árny vetül az igazságszolgáltatás függetlenségére és pártatlanságára. Egy miskolci gyermekelhelyezési perben történt súlyos és kirívó eset rávilágít arra, mennyire törékeny lehet a jogállamiság, ha azt nem védi meg a törvény betűje és szelleme – különösen akkor, ha a bíróság falai közé beférkőzik a személyes kapcsolatok szövevénye.
A perben eljáró dr. Tóth Katalin bírónővel szemben két alkalommal is kérvényezték a kizárást elfogultságra hivatkozva – sikertelenül. A bírónő ezek után is folytatta az eljárást, majd olyan ítéletet hozott, amelynek jogszerűsége és objektivitása finoman szólva is megkérdőjelezhető.
A döntés hátterében ugyanis nemcsak az áll, hogy a bíró figyelmen kívül hagyta az egyik kulcsfontosságú tanú részletes, tényeken alapuló vallomását, hanem az is, hogy olyan személy véleményét, "vallomását" is beemelte az ítéletbe, aki soha nem tett tanúvallomást a bíróság előtt. Ez nem csupán szakmai hiba – ez egyenesen szembe megy a tisztességes eljárás alapelveivel.
De a történet itt még nem ér véget. Ugyanezen perben dr. Tóth Katalin bíró kifejezetten közeli, jó kapcsolatot ápol az egyik fél jogi képviselőjével, akinek felesége szintén a Miskolci Törvényszéken dolgozik. A kapcsolat nem csupán véletlenszerű kollegiális viszony – több forrás is megerősítette, hogy a szóban forgó ügyvéd saját ügyfélszerzési taktikájának központi elemeként emlegeti a bírónőhöz fűződő "kiváló viszonyt", mellyel szerinte kényes ügyeket is el lehet intézni.
Ez nemcsak erkölcsi, hanem intézményi válságot is jelez. Mi történik akkor, amikor egy bírónő döntései fölött nemcsak a törvény, hanem személyes kapcsolatok és kölcsönös lojalitások lebegnek? Hol marad az igazság, ha az ítéletet már nem az iratok, a bizonyítékok, hanem egy szűk, belsős kör érdekei befolyásolják?
És itt érdemes emlékeztetni az olvasót: ez ugyanaz a miskolci bírónő, akinek kétes tevékenységéről korábban már cikkeztünk. Már akkor is olyan ügyek kapcsán merültek fel súlyos kérdések, amelyekben aránytalan, ellentmondásos, és a tényekkel nehezen összeegyeztethető döntéseket hozott. Azóta azonban semmiféle érdemi vizsgálatról vagy felelősségre vonásról nem tudni – ami újra és újra lehetőséget ad arra, hogy a jog helyett a személyes érdekek érvényesüljenek.
Ez az ügy egy gyermek sorsáról döntött – és mégis, úgy tűnik, mintha a személyes és intézményi összefonódások súlya nagyobb lett volna, mint a gyermek érdeke vagy a jog objektív érvényesítése.
Ideje, hogy az illetékes bírósági és etikai testületek haladéktalanul kivizsgálják dr. Tóth Katalin eljárását, és azt a környezetet is, amelyben a bírósági munka elvileg függetlenül és pártatlanul kellene, hogy zajlódjon.
Mert amikor az igazságszolgáltatásban már nem a törvény, hanem a kapcsolatok érvényesülnek, ott nem csak egy ügy, hanem egy egész rendszer veszélybe kerül.
