Parlamenti választást tartanak Ausztriában, még soha nem állt ilyen közel a győzelemhez a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt
A jelenleg Herbert Kickl vezette FPÖ már több mint egy éve vezeti a közvélemény-kutatásokat. Eddig két koalíciós kormányban kapott szerepet. Rekordszámú politikai alakulat akar bejutni a bécsi törvényhozásba.
A mostani felmérések makacsul azt mutatják, hogy az FPÖ megszerzi a szavazatok 27 százalékát. A második helyre a jelenleg kormányzó kereszténydemokrata Osztrák Néppártot (ÖVP) teszik, amely az elmúlt hónapokban kitartóan kapaszkodott felfelé, s immár csak egy százalékkal áll az FPÖ mögött. Mozdulatlan harmadik viszont az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 21 százalékos támogatottsággal.
A következő öt év koalíciós kormányzást valószínűsít, a nagy politikai tömörülések közül egyedül a néppártnak van esélye arra, hogy kétféle lehetőség közül válasszon. Karl Nehammer kancellár makacsul kitart azon meggyőződése mellett, miszerint a többség által ideológiai karanténba zárt szabadságpárttal együtt tudna működni, ha az élén nem a szalonképtelen Herbert Kickl állna. Nehammer elődje, a 2021-ben lemondásra kényszerített Sebastian Kurz 2017-2019 között együtt kormányzott a pártszíne szerint kékeknek nevezett FPÖ-vel, s bár az akkor belügyminiszter Kickl sok borsot tört az orra alá, ha nincs a világbotrányt okozó Ibiza-videó, amely rejtett felvételen bemutatta az FPÖ vezetőinek gátlástalan korruptságát, talán kihúzták volna együtt az öt évet.
Kickl, aki nem szerepelt a kompromitáló videón és aki évtizedeken át a párt második vonalában, beszédíróként szolgálta ki a vezetőket, 2021-ben került az FPÖ élére, mérhetetlen szorgalmával, a vetélytársak eltávolításával megszerezte a hatalmat és újraszervezte a pártot. Elemzők szerint a nyilvánosságot nem kedvelő, szikár politikus, aki egy baloldali karintiai munkáscsalád gyermeke, elődeivel szemben azzal az előnnyel rendelkezik, hogy nem törekszik népszerűségre, következetesen halad meggyőződései mentén.
A 60-70-es évek Ausztriáját sírja vissza, de nem a Kreisky által megteremtett szociális és szocialista jólétet, hanem a migránsok nélküli országot, tradíciókkal, havasi gyopárral, sörsátrakkal.
Kikl amúgy nem szereti a sört, nem tagja e szélsőséges világban kardvívással, régi német dalokkal élénkített diákszövetségeknek, nem barátságot kér, hanem tekintélyt követel. Az FPÖ-nél is radikálisabb identitárius mozgalommal rokonszenvez. Az egykor filozófiát tanult aszkéta a magyar miniszterelnök illiberális demokráciáját élteti, Orbánnal együtt szervezte a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciót. Ő is orosz oldalon áll az ukránok elleni háborúban, de a semlegességet azért helyesli, hogy ne kerüljön Ausztria túl közel a NATO-hoz, s őrizze viszonylagos függetlenségét az Európai Unióban.
Kickl veszélyt jelent Ausztria biztonságára - állítja Nehammer, aki vele nem, de az FPÖ-vel kész lenne koalícióra lépni az elmúlt évek kellemetlen partnere, a zöldek helyett.
A néppárt erejének töredékével rendelkező környezetvédők több célkitűzésüket valósították meg a koalíció éveiben, mint az ÖVP, egységes tömegközlekedést szerveztek, megszüntették a hivatali titok rendszerét, s ők voltak, akik megbuktatták Kurzot. A nehéz éveket a 62 éves Werner Kogler irányításával csinálták végig, de a párt hőse, s hamarosan új vezetője a környezetvédelmi miniszter, Leonore Gewessler lesz. A nyáron a koalíciós partnerre is fittyet hányva az ő szavazatával emelkedett törvénnyé az EU-ban az úgynevezett renaturációs jogszabály, amely uniós szintű célokat határoz meg a veszélyeztetett fajok és élőhelyek védelme érdekében.
A zöldek azonban jelenlegi 8 százalékukkal csak harmadikok lehetnek egy új kormánykoalícióban, de erre a szerepre a liberális NEOS aspirál, amely 12 százalékon áll, szeretne végre hatalomba kerülni, és elképzelései is jobban simulnak a nagy pártokéhoz. A párt élén álló Beate Meinl-Reisinger, Ausztria egyik legkedveltebb politikusa, nemcsak kormánytagságot szeretne, hanem az oktatási és a kulcsfontosságú pénzügyminiszteri tárcát is, az utóbbit magának.
A zöldek, a liberálisok és a szociáldemokraták egyértelműen kizárták az együttműködést a szélsőjobbal, számukra csak az a lehetőség adódik, hogy a néppárttal állnak össze. Az elmúlt évtizedekben meghatározó volt a nagykoalíciónak nevezett néppárti-szociáldemokrata kormányzás, amely stabilitást, de reformféket is hozott Ausztriára. A vörös, egykori óriáspárt 2017 óta ellenzékben van, sok éve tartó belső irányváltásait mindmáig nem sikerült konszolidálnia. Az SPÖ élén egy éve álló, traiskircheni polgármesteri pozícióját is őrző Andreas Babler a szakszervezetekkel egybeforrt régi „forradalmi” időket emlegeti nosztalgiával, jóllehet a legmerészebb elképzeléseiről, a 32 órás munkahétről és a gazdagok megadóztatásáról átmenetileg letett. Babler nagyszerű szónok, ő elhiszi, hogy vasárnap kancellárrá választják. Ha 21 százaléknál kevesebbet szerez, vélhetően leváltják, s a nála tehetségesebb Doris Burest, a parlament alelnökét állítják helyére.
A sokáig csak „jobb híján kancellárnak” tekintett, karizmának híján lévő Nehammer pozíciója egy évvel ezelőtt szilárdult meg, nagy termetével, katonai múltjával a biztonság szimbólumává vált. Már a hisztérikus migrációellenesség hónapjaiban besietett a politikai porond közepére, de az idei árvíz hullámai még inkább megszilárdították szerepkörét. Nyugalmat, erőt árasztott, s már eddig másfél milliárd euró segítséget ígért a bajbajutottaknak. Nagy valószínűséggel pártja ismét kormányozni fog, a választás tétje az: kivel.
Megerősítik az európai trendet
Szuper választási évnek nevezték 2024-et, hiszen soha ennyi országban nem járultak az urnákhoz a világban, mint idén. Arra a kérdésre, hogy a populizmus számára az áttörés éve lesz-e az esztendő, még akkor sem tudunk egyértelmű választ adni, ha az FPÖ végül nyer a megméretésen, hiszen sok függ attól, milyen eredmény születik majd a november 5-én esedékes amerikai elnökválasztáson. Ha Donald Trumpé lesz a legtöbb elektori szavazat, akkor az új lendületet adhat az európai szélsőjobbnak.
A tavalyi év vége meglehetősen sötét árnyat vetett az ideire. Bár Lengyelországban Jaroslaw Kaczynski pártja, a populista Jog és Igazságosság (PiS) elvesztette a hatalmat, Donald Tusk vezetésével egyértelműen Európa-párti kormány alakult, Hollandiában Geert Wilders szélsőjobboldali bevándorlásellenes Szabadságpártja (PVV) szerezte meg a legtöbb voksot. A PVV idén három másik partnerrel alakította meg az új kabinetet, amely nemrég jelezte az Európai Bizottságnak, hogy – Magyarországgal egyetemben – kilépne az Európai Unió migrációs paktumából. Ehhez azonban az EU alapszerződésének módosítására lenne szükség, amire semmi esély nincs. A szintén populista Robert Fico Szlovákiában visszatért a hatalomba, s a kormány irányvonalában a miniszterelnök elleni májusi merénylet nyomán sem történt változás. Sőt, a kabinet egyre autoriterebb húrokat penget.
A júniusi európai parlamenti választás ugyan megerősítette Európa jobbra fordulását, de a szélsőjobb a vártnál gyengébben szerepelt, s a szélsőséges erők – Orbán Viktor kormányfő vagy Marine Le Pen törekvésével szemben – nem egyesítették erőiket az EP-ben: Giorgia Meloni olasz kormányfő blokkja, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) nem kívánt közösködni a Patrióták Európáért képviselőcsoportjával. A Fidesz által is fémjelzett „hazafiak” képviselőcsoportja – amely szélsőjobb és részben oroszbarát pártokból állt össze - ugyan a harmadik legnagyobb lett az EP-ben, de pozíciót nem kapott a szélsőjobbal szembeni „cordon sanitaire”-nek köszönhetően.
Az EP-választáson egyébként a szélsőséges pártok gyengébben szerepeltek az előzetes várakozásoknál, főleg Hollandiában és éppen Ausztriában, ahol a toronymagas esélyes FPÖ végül mindössze néhány tized százalékkal előzte meg a Nehammer-kormány nagyobbik tömörülését, az ÖVP-t.
S ez reményt ad az ÖVP számára arra, hogy most is felülmérik a közvélemény-kutatók az FPÖ-t, és vasárnap a finisben mégis sikerül beérni és éppen megelőzni Herbert Kickl egykori belügyminiszter pártját. Szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy az EP- és a parlamenti választás nem hasonlítható össze. A tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy az euroszkeptikus pártok szavazói általában kisebb számban vesznek részt az EP-választásokon, mint a nemzeti voksoláson. Ennek az az oka, hogy értelmetlennek tartják az uniós parlamentet.
Az FPÖ szempontjából elviekben szerencsés időben tartották szeptemberben három keletnémet tartományban – Türingiában, Szászországban, valamint legutóbb Brandenburgban – a választást, hiszen a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) igen jól szerepelt, Türingiában az élen végzett, a másik két tartományban pedig a második helyen. A közvélemény-kutatások alapján eredetileg arra is volt esélye a pártnak, hogy mindhárom helyet „behúzza”, de így is komoly sikerként ünnepelték az eredményt az AfD-nél. Megállapítható, hogy a német kormány válságának egyik haszonélvezője a szélsőjobb. (Népszava)
