“S a nép, az istenadta nép,/ Ha oly boldog-e rajt'/Mint akarom, s mint a barom,/ Melyet igába hajt?” - kérdi Edward király – aki ötszáz walesi bárdot máglyára vetett, mert nem énekelték dicsőségét - Arany János “Walesi bárdok” című versében. Ezek a sorok bújkálnak bennem a bosszúállást már meghirdető Trump elnöki beiktatási ünnepségén. De vissza a földre, pontosabban konyha-asztalunk mellé.
Takarítónőnk, Mária, és férje, mindketten Mexikóból vándoroltak be illegálisan évtizedekkel ezelőtt és nyertek el vagy tíz év múlva Reagan elnök amnesztia rendelete után az amerikai állampolgárságot. Mária jó termeszetes ésszel megáldott, okos asszony, bár csak két (!) elemi iskolai osztályt végzett. Mivel a katolicizmusból a pünkösdista szektához pártolt és minden héten jár templomba, mint elmondta, a pap arra szólította fel őket, hogy Trumpra szavazzanak. Immár harmadszor, ismételten, ők valóban ezt is tették. “Én a republikánusokra szavazok, mert konzervatív vagyok” – mondta többször, s nem igazán hitte el nekünk, hogy demokraták is lehetnek konzervatívok. “Kamala Harris az abortusz mellett van – én nem”, mondta. Nem kell mondani, hogy nagyon szerényen élő emberek, akik kemény munkával keresik meg kenyerüket. Amikor Mária másodhetente megérkezik reggel, mindig leülünk hármasban kávézni és beszélgetünk. Mi sem természetesebb, hogy most Trump elnökségéről. Nehéz igazán feldolgozni, hogy ő és férje vajon miért szavaznak következetesen Trumpra.
Trump beköltözött a Fehér Házba és beleült az elnöki székbe. Attól hangos Amerika, hogy “földcsuszamlás szerű” diadalt aratott a választásokon, ami “példátlanul erős mandátumot” biztosít neki. Legkevésbé sem meglepő, hogy ezt elsősorban maga Trump állítja: “Hallatlanul nagy győzelmet arattam, a legnagyobbat száz év óta”. Ezt szajkózzák közvetlen munkatársai is. Nos, Trump 312, Harris pedig csak 226 elektort nyert.
Az amerikai választási rendszer azonban meglehetősen antidemokratikus, nem az elnyert szavazatok száma (az úgynevezett ‘popular votes’) a döntő. Azok az államok, ahol nyert, vagy az illető állambeli szavazati arány szerint megosztott számú elektort küldenek a két jelölt támogatására a Választási Bizottságba, vagy – a legtöbb állam így jár el – bármennyivel nyert az egyik jelölt, akár hacsak egy tucat szavazattal is – az összes elektort a győztes megválasztásával bízzák meg. Trump kétségkívül megnyerte a választásokat, de csak a szavazatok 49.9 százalékával (77.2 millió szavazat) szemben Harris 48.3 százalékával (74.8 millió szavazat), vagyis mindössze 2.4 százalékkal nyert többet. De Trump támogatásával ezek szerint a fenti szabályok szerint 312, Harris támogatásával csak 226 elektort bíztak meg. Ez azután alaposan eltorzítja a 49.9:48.3 százalékos arányt. Ez nemcsak, hogy nem az utolsó 100 év legnagyobb győzelme, de 1888 óta, lassan másfél évszázad óta, két kivétellel, a legkisebb. Ugyanez mondható el a Kongresszus tagjainak a választásáról is, ahol a republikánus pártnak mindössze öt fős többsége van, a legkisebb többség a Nagy Válság óta. A szenátusi választásoknak is csak felét nyerték meg és a 11 kormányzó választáson egyetlen új kormányzói hellyel sem növelték előnyüket. Ez minden volt csak nem földcsuszamlásos diadal. De kétségkívül győzelem volt.
A legutóbbi háromnegyed évszázadban volt néhány földcsuszamlás-szerű választási győzelem: ilyen volt Lyndon Johnsoné, aki majd 23 százalékkal kapott több voksot, mint ellenfele 1964-ben, vagy Richard Nixoné 1972-ben, amikor több mint 23 százalékkal nyert több szavazatot ellenfelénél. Utoljára Ronald Reagan esetében beszélhettünk földcsuszamlás szerű győzelemről, mivel több mint 18 százalékkal több szavazatot nyert el, mint riválisa. Az azóta eltelt négy évtized során azonban egyetlen elnök sem nyert kétszámjegyű fölénnyel választást.
De hát kik is szavaztak Trumpra?
A lakosság nagy rétegeit figyelembe véve a nagyvárosi-milliárdos Trump legfőbb szavazótábora a vidéki, mezőgazdasági régiók (63 százalék) és kisvárosok (60 százalék) lakossága volt. Ugyancsak ide sorolhatóak a fehér amerikai férfiak: ezeknek 59 százaléka Trumpra adta szavazatát, míg Harrisra csupán 39 százalékuk szavazott. Ezt követte a fehér nők, a legnagyobb, a szavazók 40 százalékát kitévő csoportja, akiket nem zavart, hogy szexuális erőszak miatt elitélt emberre szavaznak: 53 százalékuk szavazott Trumpra és 46 százalékuk Harrisra. Kamala Harris szavazóinak zöme a kisebbségek soraiból került ki. A fekete szavazók 83 százaléka rá voksolt és csak 16 százalékuk Trumpra. Az úgynevezett Latinók, vagyis délamerikai eredetűek 56 százaléka Harrisra adta szavazatát és csak 42 százalékuk Trumpra. Igaz, ez rosszabb arány volt, mint az annakidején Bidenre szavazó 63 százalékuk.
Kamala Harris elveszített szavazókat, akik előzőleg még a demokrata Bidenre voksoltak, de most részben átpártoltak Trumphoz. A 30 év alatti fiatalok például 2020-ban 61 százalékban Bidenre szavaztak, most viszont csak 52 százalékuk Harrisra, miközben Trump 46 százalékukat vonzotta magához. Hasonló volt a helyzet az elővárosi, valamivel tehetősebb lakosság esetében is: Biden 49 százalékukat nyerte meg Trump 48 százalékával szemben. Harris viszont csak 46 százalékukat, míg Trump 52 százalékot hódított el közülük. Harris erőssége a városok szavazói voltak, de kevesebben, mint korábbi választásokon, mivel ezeknek egy része is átpártolt Trumphoz.
Vajon miért történt mindez? Az egyik ok Kamala Harris személye volt – hiba volt Trumppal szemben egy szines nőt kiállítani, aki ráadásul értelmiségi – nem nyerő kombináció az amerikai nép körében. De más baj is volt. A demokrata párt nem volt képes az egyszerű dolgozó emberek számára elfogadható programot produkálni, amely az élelmiszerárakkal, inflációval, gazdasággal foglalkozott volna, viszont a legutóbbi években tömegeket idegenített el az un. “identity politics” (faji kérdések, szexuális orientáció stb.) groteszkségig terjedő hangsúlyozásával – ez a párt balszélső szárnyának dominanciáját eredményezte. Nyilvan ezer más ok is közrejátszott abban, hogy a demokrata meggyőződésű szavazókon kívül keveseket sikerült csak megnyerni. Ennél sokkal nehezebb magyarázatot adni arra, hogy viszont mi vonzotta a szavazókat Trumphoz. A populista bevándorlás-ellenesség bizonyosan az egyik tényező volt.
Számomra a legmeglepőbb, hogy a valamilyen felsőfokú végzettséggel rendelkezők többsége, 55 százaléka is Trumphoz csatlakozott. Ugyanilyen meglepő, hogy a szegényebb néprétegek, azok a családok, melyek csupán évi 50 ezer dollár jövedelemmel rendelkenek, s a demokrata párt hagyományos támogatói voltak, most ugyancsak részben leszakadtak a demokrata pártról, s fele részben már Trumpra szavaztak.
De miért is lepődöm meg azon a jól ismert jelenségen, hogy a tömegek olyanokat támogatnak, akik bizonyos, hogy csak kihasználják, de azután elárulják őket? A történelem lapjait megtöltik az ilyen ‘meglepetések’. Ez ugyan irracionális, de meglehetősen gyakori jelenség. Társadalomtudományi kutatók kimutatták, hogy az emberek előítéleteik alapján gyakran hoznak ésszerűtlen döntéseket. A német tömegek támogatták és hatalomra emelték Hitlert, hogy azután elvigyék őket katonának, lakásaik rombadőljenek és ők maguk milliószám veszítsék életüket. A magyarok tömegei támogatták Horthyt és lelkesedtek a területvisszacsatolásokért amiből semmi hasznuk nem volt, de annál nagyobb kárvallotjává váltak e politikának. Annak idején Reagan és Bush elnökök, most pedig Trump várhatólag megnyirbálja a szociális védőhálót, és közben jelentős adócsökkentést hajt végre a gazdagok érdekében, s e politika kárvallottjai tömegesen és lelkesen támogatták őket. Miért?
Mert az emberi politikai vakságra mint kősziklára lehet építeni. (Berend T. Iván)