Nem akarták elítélni a belaruzs rezsimet. Nem egyedül: először Szlovákia sem írta alá.
Kaia Kallas, az EU külügyi vezetője egy saját nyilatkozatot adott ki, amiben közölte, hogy a január 26-i fehérorosz választás nem volt szabad és tisztességes, egyben pedug felszólította a fehérorosz hatóságokat, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat. Ezt azért nem egy közös EU-nyilatkozatban tette meg, ugyanis ahogy a Szabad Európa Rádió írja, a nyilatkozatot nem írta alá mind a 27 tagállam.
Magyarország már a múlt héten megtagadta, hogy aláírja az összes többi uniós országgal egyetértésben azt a nyilatkozattervezetet, amiben jelezték volna, hogy nem demokratikus a fehéroroszországi elnökválasztás. De Magyarország nem volt egyedül, az aláírást először Szlovákia is megtagadta.
A fehérorosz elnökválasztásokat Aljakszandr Lukasenka nyerte, aki a szavazatok 87,6 százalékával kezdheti meg hetedik elnöki ciklusát Fehéroroszország élén. Az ország választási bizottsága szerint a választók 85,7 százaléka ment el szavazni.
Kallas közölte, hogy belarusz rezsim ellen „az EU továbbra is korlátozásokat és szankciókat fog bevezetni”, illetve pénzügyi támogatást nyújtanak „a civil társadalomnak, a száműzetésben élő belarusz demokratikus erőknek és a belarusz kultúrának”.
„Az Európai Unió készen áll arra, hogy támogassa az országot gazdaságának stabilizálásában és intézményeinek reformjában, amint Fehéroroszország megkezdi a demokratikus átmenetet” – mondta Kallas.
A tervezett közös nyilatkozatban a Szabad Európa szerint olyan szerepeltek, miszerint Fehéroroszországban „könyörtelen és példátlan szintű elnyomás” van, sérülnek az emberi jogok, korlátozzák a független médiához való hozzáférést, ezek pedig „megfosztották a választási folyamatot minden legitimitásától”.
Szlovákia képviselői később beleegyeztek a nyilatkozat aláírásába, Magyarország azonban továbbra sem volt hajlandó aláírni. Ebben nincs sok váratlan: Orbán Viktor magyar miniszterelnök a napokban is többször ellenezte az Oroszország elleni uniós szankciókat. (444.hu)