A koncertet a hatósági fellépés ellenére megtartották.
Filmforgatás címén béreltek helyszínt egy budapesti raktárépületben, de valójában neonácik csaptak bulit december 21-én, a tavalyi év leghosszabb éjszakáján. A helyszínt az utolsó pillanatig titkolták a szervezők, de a konspiráció nem bizonyult sikeresnek, ugyanis a rendőrség és a NAV fogadta a zömében külföldről érkező közönséget, tudta meg a Telex.
A szervező Nordic Sun Records Budapest (NSRB) nevű nem hivatalos kiadó eredetileg Budapesten tartotta volna a koncertet, melyre egy görög és egy lengyel náci zenekart hívtak meg, de végül egy budaörsi raktárépületre esett a választás. A koncertre csak elővételben lehetett jegyeket vásárolni, a helyszínt csak később, e-mailben fedték fel a szervezők. A Telex úgy tudja, hogy a titkolózás ellenére a koncerthelyszínt este 9 óra körül tucatnyi rendőr lepte el, akik igazoltatták a résztvevőket. A rendőrökkel együtt érkeztek a NAV és a kormányhivatal emberei, akik ellenőrzést hajtottak végre, így hátráltatva a koncertet. A lap ugyanakkor azt írja, hogy
az interneten fellelhető képek és videók alapján a koncertet a hatósági fellépés ellenére megtartották.
A lap szerint a koncert ideje alatt büfét üzemeltető cég ellen a NAV eljárást indított, még az italpult készleteit is lefoglalták. A helyszín bérlője sem úszta meg: a Nordic Sun Kulturális Alapítványt tűzvédelmi hiányosságok miatt a kormányhivatal büntette meg, miután nem jelölték ki megfelelően a menekülési útvonalat. (24.hu)