Az emberek úgy haltak meg, mintha semmit nem számítana a kormánynak az életük
A kormány Covid-videója közben Magyar Péter és Kulja András beszélgetett arról, hogyan kezelték Orbán Viktorék a koronavírus-járványt. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Facebookon reagált az elhangzottakra, és közölte, feljelentést tesz.
Húsz perccel Orbán Viktor és a kormány Covid-videója előtt, Magyar Péter Kulja Andrással jelentkezett be élőben a Youtube-on, hogy a öt évvel ezelőtt kitört koronavírus-járványról és annak kezeléséről beszélgessenek. Kulja András -, aki tavaly óta a Tisza Párt egyik EP-képviselője – a járvány idején orvosként dolgozott, így első kézből vannak tapasztalatai arról, milyen volt a frontvonalban küzdeni a vírus ellen és a betegek életéért.
Kulja Andrást sebészrezidensként 2020 őszén vezényelték át a Jahn Ferenc Kórház Covid osztályára.
Életem egyik legnehezebb időszaka volt, szakmailag és emocionálisan is
– mondta az EP-képviselő, aki hozzátette, az orvosok belecsöppentek a Covid-ellátásba, frissen bedobva a mélyvízbe. Volt szemész és gyermekorvos is az osztályokon, akiknek koronavírusos betegeket kellett kezelniük. Kulja András azt mondta, ügyelt urológus rezidenssel is, és volt, hogy 2-3 beteg halt meg egy műszak alatt. A járvány úgy érte a kórházakat, hogy azok ki voltak véreztetve és adósságban úsztak.
Azt mondta, nem voltak információk arról, hogyan kell megszervezvezni a Covid-ellátást. Protokollt egy csecsemőorvos kollégájával írt, lényegében nekik kellett megszervezni az ellátást a Covid-osztályon.
Szerinte azért tiltotta ki a kormány a sajtót a kórházakból, mert akkor kiderült volna, milyen rossz állapotú kórházakban kellett ellátniuk a betegeket.
Azt is mondta, hogy:
- a sebészeten egy kolléga orvos barátnője tudott szerezni maszkokat, amiket aztán több napig használtak, mert nem volt elég
- felolvasott egy levelet egy intenzíves orvostól, aki azt írta, nem voltak védőeszközök, naponta egy maszkot kaptak, védőruhák elvétve érkeztek, az egyszerhasználatos, véres védőruhákat is többször kellett viselniük. Nem volt elég gyógyszer, ágy. A betegek a szemük láttára fulladtak meg, nem volt elegendő megfelelő lélegeztető-gép
- nem volt lehetőség a problémákról beszélni, ezáltal nem lehetett megoldásokat találni
- nem voltak az osztályokon központi ellátási protokoll a covidos betegek ellátására.
A kormány által beszerzett 16 ezer lélegeztetőgépről Kulja András kiemelte: használatukra mindössze egyórás képzést kaptak. Amikor bejelentette a kormány, hány gépet szerez be, döbbenten hallgatták. Amikor megérkeztek az első gépek, ráeszméltek, hogy többségük használhatatlan, volt olyan, aminek nem volt angol kézikönyve vagy egyáltalán nem működött. A legtöbb gépet ki sem csomagolták. A kormány terve, hogy betanítják az orvosokat, teljesíthetetlen volt, a gépek kezelésté az intenzív orvosok évekig tanulják – tette hozzá az EP-képviselő.
Amikor jelezték, hogy nincs elég gyógytornász és felfekvekvésesek a betegek, azt a választ kapták, oldják meg helyben, ahogy tudják. Kulja felháborítónak tartja, hogy miközben megteltek az intenzív osztályok, a kormány a sikerpropagandát tolta.
A tévében csak a sikerpropaganda ment, nekünk sem lehetett rosszat mondani, miközben ott fulladtak meg a betegek. Az emberek úgy haltak meg, mintha semmit nem számítana a kormánynak az életük
– fogalmazott Kulja, aki hozzátette:
Látszik, hogy a miniszterelnök soha nem hívott fel hozzátartozót azzal, hogy meghalt a szerette, és ezt naponta többször. Nem tudja, milyen az, amikor nem veszi át az intenzív osztály a beteget, mert nincs hely. Amikor könyörögnek a betegek, hogy ugye meggyógyulnak, vagy amikor egymás mellett hal meg egy ikerpár. Ne sikerkommunikáljon a miniszterelnök, hanem tegye rendbe az egészségügyet. Hogy van képe, hogyan tud tükörbe nézni?
Magyar Péter és Kulja András beszélgetését közel 25 ezren követték élőben.
Az EP-képviselő által említett anomálikról a 24.hu több cikkben is beszámolt a járvány idején. Megszólalt például egy Covid-orsztályra átvezényelt fül-orr-gégész, de írtunk arról az orvoskamara által kidolgozott protokolról is, hogyan lehet minden szakmai, emberi és etikai elvnek megfelelően dönteni abban a helyzetben, amikor erőforrás hiányában több a koronavírusos beteg, mint az intenzív ágy vagy a lélegeztetőgép. Betekintést kaptunk a kórházakban zajló óriási küzdelembe is. Név nélkül nyilatkoztak frontvonalban dolgozó orvosok, és írtunk arról is, mennyire keveset érnek a lélegeztetőgépek szakemberek nélkül. Merkely Béla pedig arról beszélt lapunknak, hogy a járvány kezelését illetően „a fél világ Magyarországra irigykedik.” Több cikkben – például ebben – foglalkoztunk a lélegeztetőgép-beszerzés körüli kérdésekkel is.
Takács Péter a Facebookon reagált Magyar Péterék Youtube-videójára. Az egészségügyért felelős államtitkár azt írta a Tisza Párt elnökének, hogy „te mindig meg tudsz lepni azzal, mennyire nincsenek önálló gondolataid!” Több kérdést is intézett posztjában Magyar Péterhez: “Komolyan gondoltad, hogy te akarsz bárkit is járványkezelésből kioktatni? Te, aki örökké csak kényelmes, zsíros állami állásokban tengetted a VIP-imádó életedet és felvettél vagy 250 millió forintot kormányzati helyeken? ”
Azt is írja Magyar Péternek, hogy „amíg te a Diákhitel Központban havi 5 millióért hajtottad a gyakornok lányokat és osztottad az ingyenpénzt a tesódnak meg a haveroknak, addig a magyar egészségügy legnagyszerűbb szakemberei dolgoztak éjt nappallá téve, hogy a kiváló magyar orvosokkal és szakdolgozókkal közösen úrrá legyünk a járványon! Irányították a védekezést, tájékoztatták az embereket, kutatták a leghatékonyabb terápiát, megszervezték Európa legsikeresebb oltási programját!”
Felkérdezi Kulja Andrást is: „Mondd csak, milyen érzés orvosként, hogy egy közepesnél kicsit gyengébb képességű fickó agyhalottnak nevez? Nem megalázó ez egy csöppet? Hm?” – utalva arra, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvételen Magyar Péter éles kritikát fogalmaz meg Kulja Andrással kapcsolatban.
Takács Péter bejegyzése végén közli, hogy a videóban elhangzott állítások miatt feljelentést tesz.
(24.hu)