A mélyállam vége? Ettől a rendelettől örökre megváltozhat az Egyesült Államok
Donald Trump amerikai elnök első hivatali napján több rendeletet is aláírt. Ezek közül az egyik arról szól, hogy a szövetségi államigazgatásban dolgozóknak azonnal vissza kell térniük a home office-ból a tradicionális, heti ötnapos jelenléti munkavégzéshez. De miért volt annyira halaszthatatlan az irodisták otthoni munkavégzésének beszüntetése, hogy azt a republikánus elnök már rögtön beiktatásának napján elrendelte? A látszólag jelentéktelen cselekedet egy olyan folyamat kezdete lehet, amely örökre megváltoztathatja az Egyesült Államokat.
Az Egyesült Államokban több mint kétmillió ember dolgozik a szövetségi kormánynak. Nagyobb részük személyesen, azonban a koronavírus-járvány óta mintegy 1,1 millió közalkalmazott részben vagy egészben otthonról végzi munkáját. A home office és a hibrid munkavégzés annyira hatékonynak bizonyult az államigazgatásban, hogy a gyakorlat a pandémia visszaszorulásával megmaradt. Sőt, az állami dolgozók egyes szakszervezetei – Amerikában több ilyen is van – különféle távmunka-lehetőségekben is megállapodtak a Biden-adminisztrációval annak érdekében, hogy az otthoni munkavégzés a járványos idők elmúltával is megmaradjon.
Most úgy tűnik, hogy a gyakorlat mégis véget ér. Donald Trump elnök hétfőn első intézkedései között megtiltotta az otthoni munkavégzést a szövetségi hivatalok dolgozóinak. A lépésről egyébként már decemberben beszélt, akkor azt mondta, hogy azokat a szövetségi dolgozókat, akik nem hajlandóak bemenni az irodába, el fogják bocsátani. Az elnök döntését üdvözölte több óriásvállalat is, köztük az Amazon kereskedelmi cég, a világ legnagyobb bankja, a JPMorgan és az AT&T nevű amerikai telekommunikációs vállalat.
Egyébként az említett cégek próbálják visszaterelgetni a dolgozókat az ötnapos jelenléti munkahéthez, azonban mint kiderült, ez nem olyan egyszerű. Sokan inkább felmondanak, mint hogy teljesen lemondjanak az otthoni munkavégzés lehetőségéről – Donald Trump pedig pontosan erre játszik.
A home office beszüntetése valójában csak egy újfajta leépítés
A New York Times című lap által megszólaltatott amerikai munkaerő-szakértők szerint a munkáltatók úgy érzik, hogy az utóbbi években tapasztalt munkaerőhiány kezd átbillenni munkaerőtöbbletté. Vagyis kevesebb a betöltetlen állás, mint korábban, és ennek egyenes következménye, hogy a cégek egyre inkább válogathatnak az emberek között. Csakhogy a feleslegessé vált dolgozókat tömegesen elbocsátani egyrészt a munkaszerződésük miatt, másrészt a vállalati renomé megőrzése érdekében sem egyszerű.
A cégek azonban észrevették, hogy a munkavállalók visszahívása a home office-ból egyeseket felmondásra ösztönöz, ezért elkezdték leépítési taktikaként alkalmazni.
A távmunkát tanulmányozó Nick Bloom – aki a Stanford Egyetem közgazdásza – szerint a „trükk” egyre inkább kezd elterjedni, és ő is találkozott már olyan vállalatokkal, amelyek csak a létszámcsökkentés érdekében sürgetik az alkalmazottakat, hogy térjenek vissza az irodába. A Covid-járvány kezdete óta eltelt egy fél évtized. Nagyon sok cégnél – csakúgy, mint az amerikai államigazgatás egyes részein – már az otthoni munkavégzés vált az alappá, és a munkavállalók nagy része nem szeretne már lemondani róla. A home office és az ahhoz kapcsolódó munkavállalói jogok viszont gyerekcipőben járnak. A legtöbb szakszervezet még nem tudott megfelelő garanciákat kiharcolni a munkavállalóknak, s mivel jelenleg a pálya inkább a munkáltatók felé lejt, a dolgozók érdekképviseletei jelenleg nincsenek jó alkupozícióban a távmunkához való jog érvényesítésében, kiharcolásában.
Mindezek ellenére a Pew Research Center által megkérdezett távmunkások közel fele azt mondta, hogy fontolóra venné munkahelye elhagyását, ha a munkáltató a továbbiakban nem biztosítaná számára legalább a hibrid munkavégzés lehetőségét. Ez a jelenség nem csak felmérések szintjén tapasztalható. 2023 májusában az Amazon dolgozói sztrájkba kezdtek, miután a vállalat megpróbálta kivezetni a home office-t.
Összegezve: egyes szakértők szerint a home office tiltása egy leépítési stratégia. De miért akar Trump ezzel a módszerrel megszabadulni a közalkalmazottak egy részétől?
A mélyállam vége?
Az elnök azért vette kölcsön a home office kivezetését a vállalatok emberierőforrás-menedzsmentjének kézikönyvéből, mert nem indíthat tömeges elbocsátásokat. Az Egyesült Államokban ugyanis a nem politikailag kinevezett hivatalnokokat nem lehetséges elnöki rendelettel elbocsátani – ez azért van így, hogy a közszféra a mindenkori kormánytól függetlenül tudjon működni (Trump szerint pedig azért, hogy a bürokraták hatalmát ne veszélyeztesse semmi, és akadályozhassák a demokratikusan megválasztott vezetők programjait).
Az elnök két különböző okból szeretné, ha kevesebb közalkalmazott lenne. Először is szeretné visszanyesni a kormányzati kiadásokat egyes feleslegesnek gondolt kormányzati szervezetek megszüntetésével – és persze az államigazgatásban dolgozók létszámának leépítésével. Donald Trump azonban a leépítések szükségessége szempontjából egy másik, ideológiai szempontot szokott többször hangsúlyozni: az úgynevezett mélyállam elpusztítását. A mélyállam elmélete szerint az Egyesült Államokban létezik egy árnyékban tevékenykedő hatalmi hálózat – a köztisztviselői kaszt – a kormányzati szervek alsóbb szintjein, amely a demokratikusan választott vezetőkkel szemben képes az állami döntéshozatalt befolyásolni.
Donald Trump szerint ez a mélyállam akadályozta első ciklusában programpontjai végrehajtásában, és az ő befolyásolásuknak köszönhetően indított ellene büntetőeljárásokat az ország igazságszolgáltatási apparátusa.
A régi-új republikánus elnök többször beszélt az általa a „washingtoni mocsár lecsapolásának” nevezett folyamatról, amely a gyakorlatban a mélyállam bürokratáinak hatalmi pozíciókból történő eltávolítását jelenti. Az államfő ennek érdekében egy mélyállamhívő ügyészt – Kash Patelt – nevezett ki a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) élére. Az elbocsátásokkal kapcsolatos tanácsadás céljából pedig létrehozta az úgynevezett Kormányzati Hatékonysági Főosztályt (ez a DOGE betűszóval rövidített, jelenleg behatárolhatatlan jogkörökkel rendelkező valami az első olyan kormányzati szerv a világtörténelemben, ami egy kutyás internetes mémről kapta a nevét). A jelenleg kongresszusi jóváhagyásra váró intézmény élére a világ leggazdagabb emberét, a Tesla-vezér Elon Muskot ültette.
Minden eddiginél komolyabb politikai tisztogatás indulhat
Természetesen van egy egészen másik olvasata is a történteknek, és ezt a narratívát inkább Donald Trump kritikusai hangsúlyozzák. Szerintük a home office eltörlése miatti felmondások csak egy politikai tisztogatás kezdetét jelzik. Ennek a tisztogatásnak a végső célja a szövetségi intézmények feltöltése Trumphoz és a MAGA-táborhoz hű pártkatonákkal (a MAGA-tábor a republikánus párt egyre erősebb, Trumpot támogató szárnya). A szövetségi hivatalok személyi állományának átalakításával a demokrata hangadók szerint az a célja az elnöknek, hogy a liberális intézmények ne tudjanak és ne akarjanak ellentartani elképzeléseinek. Vagyis egy tekintélyelvű rendszer kiépítésére tett kísérlet kezdődött el az Egyesült Államokban. Erre sokszor szokták bizonyítékként hozni az úgynevezett Project 2025-öt, amelyhez azonban Donald Trump szerint sem neki, sem az őt támogató MAGA-mozgalomnak nincs köze.
A Project 2025 néven elhíresült tervet a szakpolitikákat kidolgozó The Heritage Foundation dolgozta ki – amely egy konzervatív think tank. A demokraták szerint a terv a jelenlegi liberális demokrácia helyére egy kereszténynacionalista, félautokratikus rendszert szeretne helyezni.
A tervezet több hajmeresztő ötlet mellett megszüntetné az oktatási minisztériumot, mivel az túlságosan „woke”, és felszámolná a hatalmi ágak szétválasztását az elnöki hivatal megerősítésével. A kormányzási terv továbbá elbocsátaná azokat a bürokratákat, akiken keresztül a „kulturális marxizmus megfertőzte az amerikai intézményeket”. Helyükre pedig egy újonnan kinevelt jobboldali hivatalnokréteget helyezne, akik a „mindenkori elnök” programját segítenék végrehajtani.
A Heritage Foundation nyilvánosan nem vállalhatta fel, hogy ez a „mindenkori elnök” Trump lenne, mert a terv nagyon hasonlít a demokratikus intézmények klasszikus értelemben vett foglyul ejtésére. Azonban tény, hogy a tervezet bizonyos helyeken összecseng Trump hivatalos programjával, az Agenda47-tel (például: fosszilis tüzelőanyagok elleni harc beszüntetése, kritikai fajelmélet és egyebek száműzése az oktatásból).
Természetesen a puhább kritikák szerint az új bürokratákkal a republikánusok csak egyszerűbbé akarják tenni konzervatív elképzeléseik implementálását a szövetségi kormány különböző szintjein. És a home office eltörlése még nem jelenti a Project 2025 kezdetét és a demokrácia azonnali végét az egyébként rendkívül erős fékek és ellensúlyok rendszerével bíró Egyesült Államokban.
A gazdasági szempont
Az intézkedés mögött egy másik, kevesebbet hangsúlyozott tényező is felsejlik. Mégpedig az, hogy Donald Trump egy ingatlanmágnás, és rengeteg irodaépületet tulajdonol. Az ingatlanpiac ezen szegmensének a home office nagyon komoly ütést vitt be az utóbbi években. Egy 2023-as előrejelzés szerint az otthoni munkavégzés körülbelül 800 milliárd dollárral csökkentheti az irodaépületek összértékét világszerte.
A folyamat már el is kezdődött, Donald Trump elnök irodaépületei 170 millió dollárral kevesebbet érnek a home office általános elterjedése óta, így nem lenne csoda, ha a republikánus elnöknek például személyes ellenérzése lenne az otthoni munkavégzéssel szemben. És az sem, ha a hétfőn szentesített rendelet segítségével próbálná abba az irányba ösztönözni a vállalatokat, hogy állítsák helyre a személyes munkavégzést a fehérgalléros munkák esetében. Az irodák értéke valószínűleg ismét növekedésnek indulna, ha a jelenléti munkavégzés ismét széles körben kötelezővé válna.
A rendelet egyértelműen értelmezhető hivatalos állásfoglalásként a home office-szal kapcsolatban. A cégek fel is bátorodtak rajta, és elkezdték pedzegetni a home office kivezetését – amely a legújabb kutatások szerint nem feltétlenül célravezető. (Index)