A válóper során az egyik sarkalatos kérdés, hogy vajon kinél helyezzék el a kiskorú gyermeket.
Rendszerint az anyát szokták előnyben részesíteni, de létezik ún. váltott szülői gondoskodás is. Ennek lehetőségét – olvasói levélre reagálva – ifj. Mészáros Lajos jogász részletezi.
A váltott gondoskodás intézménye 2010. júl. 1-én lett beiktatva a Tt. 36/2005 sz. Családjogi törvény 24. §-ba Szlovákiában. A váltott gondoskodás lényege, hogy a szülők felváltva és alapvetően azonos időre jogosultak és kötelesek a gyermeket gondozni, nevelni. Egy tapasztalt családjogi bíró szerint a váltott gondoskodás a legoptimálisabb gyermekelhelyezési intézmény, amennyiben a szülők felkészültek rá. A szülők felkészültségét elsősorban abban látja, hogy a válás okozta vélt vagy valós sérelmek ellenére a partnerek még minimális tiszteletet tanúsítanak egymás iránt, és a gyermekelhelyezésről racionálisan tudnak dönteni. A váltott gondoskodás ugyanis feltételezi mindkét szülő alkalmasságát szülői feladatai ellátására, a toleranciát, a közös szándék megnyilvánulását és az egymással való együttműködést.
Az elmúlt 13 év alatt a szlovákiai bírói gyakorlat viszonylag kevés elvi élű döntéssel járult hozzá a téma értelmezéséhez. Érdemes beleolvasni azonban egy kerületi bírósági döntésbe (KS BB 17CoP/4/2017) és egy alkotmánybírósági határozatba a különvéleménnyel együtt (II. ÚS 361/2016), amely döntések jól tükrözik a váltott gondoskodás előnyeit és hasznát a gyermek számára, de említik annak buktatóit is.
Mindkét bírósági döntés elsősorban a gyermek legjobb érdekét tartja a legfontosabbnak, és a váltott gondoskodást azért tartja fontosnak, mert fenntartja a gyermek természetes kapcsolatát mindkét szülővel. Azzal, hogy a gyermek két környezetben nő fel, alkalmazkodóvá válik, és képessé válik elviselni a nehéz és változó élethelyzeteket is. A váltott gondoskodás javítja a gyermek és a szülő közti kapcsolat minőségét, ami a gyermek számára előnyös, ráadásul a szülői elidegenítés kockázatát is csökkenti. A bíróság akkor is dönthet a váltott gondoskodásról, ha csak az egyik szülő indítványozza azt, illetve akkor is, ha a szülők külön településen élnek, de ilyen esetben figyelembe veszi az adott távolságot, a gyermek korát, képességeit, véleményét, és általában kikéri gyermekpszichológus véleményét arról, hogy nem okoz-e traumát a kiskorúnak pl. a két iskolába való járás. Az apák úgy is igyekeznek megteremteni a váltott gondoskodás feltételeit, hogy gyermekük lakhelyének közelében bérelnek/vesznek lakást maguknak, így a kiskorút nem kell szokott környezetéből kiragadni, nem kell pl. két iskolába járnia. A váltott gondoskodást ellenzők szerint a gyermeknek sehol sem lesz igazi otthona, és az esetleges kettős iskolalátogatás traumát okozhat a kiskorúnak.
Szlovákiában a váltott gondoskodás intézménye még nem igazán elterjedt gyermeknevelési modell, hiszen a gyermekelhelyezések 10 %-t teszi ki, míg kizárólag az apánál a gyermekek 15 %-a van elhelyezve, az anya gondozására pedig a gyermekek 75 %-a van bízva. (Új Szó)