Mi lesz, ha elkezdik darálni az akkumulátorokat?

Magyarország azóta, hogy a nemzeti akkumulátor-stratégia berúgta az ajtót, folyamatosan szembesül azzal, hogyan is néz ki testközelből az iparág koreai és kínai befektetőkkel, keleti környezeti és munkakultúrával. De mi várható egy szlovén cégtől? Mire készül Sóskúton az Andrada?

A keleti világ legnagyobb akkugyártói telepedtek meg Magyarországon, és még mindig nincs vége: a Samsung, a SungEel, az SK, a BYD és társai után legutóbb a Wanhua jelezte, hogy érdeklődik a magyarországi akkubefektetés iránt, a Samsung pedig már a harmadik üzemét építi Gödön a sikerre való tekintettel. A bőkezű állami támogatás mellett a koreai és kínai invesztorok számára vonzó, hogy az Orbán-kormány a magyar szabályozást, az előírásokat rendszeresen megszegő üzemek szankcionálását az akkuipar akadálymentes kiszolgálásához igazította. Látszik ez abból is, milyen eséllyel perelnek a civilek a CATL-lel szemben.

Peter Tibaut, a Sóskúton akkumulátorfeldolgozót tervező Andrada Group Kft. egyik tulajdonosa egy szlovén lapnak januárban adott interjújában nem tagadta, hogy a szlovén céget is a laza jogszabályi környezet hozta ide, persze amellett, hogy a 13 milliárd forintos beruházás 4,7 milliárd forint állami támogatásra számíthat. „Szlovénia volt az első a terveinkben, a gyár a Muravidéken lett volna, de ideiglenesen leállítottuk, mert láttuk, hogy a jogszabályaink miatt túl lassú lesz.” Elmondta azt is, hogy a magyar kormány vörös szőnyeget terít a külföldi befektetők elé, ahová a HIPA – a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt szervezet – tálcán hordja a csábító lehetőségeket.

A befektetési ügynökség egyablakos rendszerben intézi az ügyeket: minden olyan információ forrása, amelyre egy külföldi befektetőnek szüksége van Magyarországon. Nemcsak a jogszabályokat tekintve, hanem kapcsolatot jelentenek a helyi és nemzeti hatóságokkal – mondta el Tibaut hozzátéve, hogy a szolgáltatáscsomag része volt, hogy ha kellett egy lista a munkaerőt biztosító ügynökségekről, még aznap megkapták, kapcsolattartókkal együtt, és „összekapcsolják a befektetőt minden mással, amire szüksége van, az elektromos és informatikai cégektől a tanácsadói és ügyvédi irodákig”.

A kormányzati hátszél közepette azonban az Andrada Magyarországon kétszer is elkövette ugyanazt a hibát: nem számolt a lakosság ellenállásával. Miután kitessékelte a borsodi Alsózsolca, a cég – kormányzati kísérettel – a sóskúti polgármesternél és képviselő-testületénél jelentkezett be. A bemutatkozást azonban botrányba fulladt, a civilek ellenállásáról itt írt részletesen a 24.hu.

A külügyi tárca megoldási javaslatával kikapcsolnák a békétlenkedőket a szokásos módon, a tárca rendelettervezetet nyújtott be a terület kiemelt beruházássá nyilvánítása érdekében. Ám nem ilyen egyszerű a helyzet, Lázár János építési miniszter szerint ennek nincsenek meg a jogszabályi feltételei, és megjegyezte a miniszterelnökre hivatkozva, hogy nem tekinthetnek el a helyiek véleményétől.

Eltelt egy hónap azóta, és semmi hír az Andrada-ügyről.

Az alsózsolcai civilek nem találták a referenciát

Engedélykérelmét ugyan cikkünk megírásáig még mindig nem adta be az Andrada, de arra nem érdemes nagy összegben fogadni, hogy visszalép a beruházástól.Akkufeldolgozó üzemre hatalmas a kereslet, hiszen a már működő magyarországi gyárak folyamatosan termelik a selejtet, amivel muszáj valamit kezdeni. A gyártási selejt a 30 százalékos arányt is elérheti ebben az iparágban, és azt az EU-s jogszabályok szerint kötelező helyben feldolgozni. Az akkumulátoripar immár velünk élő valóság, és nem mindegy, hogy a gyártó és feldolgozó üzemek milyen technológiával és milyen biztonsággal dolgoznak.

Ami az Andrada eddigi ténykedését illeti, a cég vagy elkerülte a választ, vagy kétértelmű válaszokat adott, ha a referenciáiról kérdezték. „Iztok Seljak (az egyik tulajdonos) szerint ez a beruházás Alsózsolca számára nem veszély, hanem lehetőség, amivel eddig csak a németek és a svájciak tudtak élni.”

A Zöld Arnótért Egyesület (ZAE) helyi környezetvédő szervezet tagjait a homályos utalgatások nem elégítették ki, vitatják a cég megfelelő referenciáját. A Borsod-Abaúj Zemplén megyei kormányhivatalnak benyújtott nyilatkozatukban ez olvasható: „a cég erre vonatkozóan semmilyen visszaellenőrizhető referenciákat nem tudott felmutatni, és a nyilvános adatbázisokban visszakövethető tulajdonosi tapasztalatok sem illeszkednek a bemutatott beruházáshoz, hasonló tevékenységgel rendelkező anyavállalat nem lelhető fel. A technológiai leírásnál nincs megnevezve, hogy milyen tanulmány, vagy létező adatok, szakmai anyag alapján történik a tevékenység leírása. Semmilyen konkrét adat, vagy megjelölés nincs, hogy ezt a technológiát bárhol alkalmazták volna eddig a világban.”

A lap megkereste az Andradát, elküldtünk egy kérdéssort a Sóskúton alkalmazandó technológiával, biztonsági megoldásokkal kapcsolatban a cég e-mail címére, de nem reagáltak. Így csak sejthető, hogy az alsózsolcaihoz hasonló technológiáról lehet szó – legalábbis az alsózsolcai betli és a sóskúti bejelentkezés között eltelt néhány hónapban némi csiszolgatáson túl nagy újdonságokkal való kiegészítésre nem lehetett ideje.

Nézzük, mi nem valósult meg Alsózsolcán. A helyi környezetvédelmi hatóságnak első körben arról kellett döntenie, szükséges-e a tervezett üzem engedélyezéséhez részletes környezeti hatástanulmány. Mivel a kapott információkkal nem volt elégedett, hiánypótlást kért, amelynek elkészítésével az Andrada az IMSYS Kft.-t bízta meg. Ez az anyag aztán „kiszivárgott”, és valamennyire képet ad arról, milyen tervei vannak Magyarországon az Andradának.

Az üzem Magyarországra telepítését tavaly augusztusi szlovéniai látogatásán konferálta fel Szijjártó Péter. Szerinte a cég „a világ legmodernebb újrahasznosítási technológiáját dolgozta ki, amelynek köszönhetően az elektromos akkumulátorgyártás teljes mértékben körkörössé tehető, tehát a környezetet teljes egészében meg lehet óvni a hulladékképződéstől.”

A „legmodernebb” technológia részleteire nagyon kíváncsiak lettek volna az alsózsolcaiak is, a hatósági eljárásba ügyfélként bejelentkezett három civil szervezet gyakorlatilag ízekre szedte az Andrada beadott anyagát. A dokumentumokból az olvasható ki, hogy a tervezett technológia erősen emlékeztet arra az akkumulátor-feldolgozó módszerre, amellyel a koreai SungEel dolgozik Bátonyterenyén és Szigetszentmiklóson. Az összehasonlításra a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatában leírtak adnak alapot, amely a 2022 nyarán Bátonyterenyén történt robbanás és tűzeset kivizsgálása után született, és amelyet az Átlátszónak közérdekű adatigényléssel sikerült megszereznie. (A bírság: 1 millió forint.)

A technológia kockázataira pedig a szigetszentmiklósi robbanás világított rá, ennek részleteit – szintén az Átlátszó szívósságának köszönhetően – a Pest Vármegyei Kormányhivatal munkavédelmi hatóságának határozatából lehet kiolvasni. (2 munkavállaló „veszélyeztetéséért” – az egyikük meghalt – a bírság: 10 millió forint.)

Mi megy be és mi jön ki a végén?

Mind a SungEel üzemeiben, mind az Andrada alsózsolcai terveiben olyan technológiával történik a „black mass” (vagyis többek között nikkelt, mangánt, lítiumot, kobaltot, tartalmazó fekete por) előállítása, amely a következő fő munkafolyamatokból áll: töltésmentesítés, darálás, szárítás és kalcinálás, három szintű válogatás.

Az Andrada kiszivárgott hiánypótlásának elemzésére szakértőt kértünk fel: Kovács József környezetmérnököt, aki tíz évig fejlesztett pirolízist használó üzemeket, nemzetközi kutatásokban vett részt, és jól ismeri a technológiát.

Az első probléma, ami a leírás alapján szembeötlő, hogy nem tudni pontosan, milyen kémiai anyagok mennek be a zártnak mondott rendszerbe, és mi minden jön onnan ki

– mondta a környezetmérnök. Az elektrolitben használt oldószerkeverék ugyanis a gyártótól és az akkumulátor kívánt teljesítményjellemzőitől függően változhat.

Az üzem „a Magyarországon üzemelő Li-ion akkumulátor gyártó gazdálkodó szervezetek gyártási hulladékát” kezelné, évente 8 ezer tonna tényleges kapacitással (ez a bátonyterenyei kapacitás kétszerese). A leírás szerint különböző térfogatú, alakú, méretű, korú, töltöttségű és állapotú (selejtes illetve sérült), 90 százalékban nikkel-mangán-kobalt (NMC) tartalmú akkumulátorokat fognak feldolgozni.

Vannak-e ezekben toxikus oldószerek, például NMP (akut mérgező, magzatkárosító hatású N-metil-2 pirrolidon), tette föl a kérdést a kormányhivatalon keresztül a ZAE. Erről a hiánypótlásban az olvasható, hogy a technológia „elhasználódott Li-ion akkumulátorok újrahasznosítására is alkalmas, azonban ez egyelőre nem tervezett. Nem terveznek feldolgozni NMP-oldószert tartalmazó hulladékot”. (Az „egyelőre” szócska utalhat arra, hogy ez csak idő kérdése.) Nos, a Li-ion akkumulátorokban kb 15 százalékban jelen levő elektrolit szerves oldószerekben oldott lítiumsókból áll, és, mint írtuk, összetétele igen vegyes.

Az akkumulátorgyártás és -feldolgozás legköltségesebb eleme a szállítás és a tárolás, írja tanulmányában Győrffy Dóra közgazdász, szigorú szabályok vonatkoznak rá. Emiatt fontos, hogy a beérkező anyagokat minél kisebb távolságokról szállítsák, és minél rövidebb idő alatt veszélytelenítsék.

Az Andrada leírása szerint a vegyes akkumulátorok egy része hatalmas, fülüknél fogva fellógatott speciális PE zsákokban (big-bag) érkezne. A zsák nyílása kézzel húzható meg a kiömlés elkerülése érdekében (tehát a kezelésük nem lehet teljesen gépesített). A zsákok olyannyira univerzális tárolóeszközök az Andrada technológiai folyamatában, hogy ezekben érkezik és várakozik a feldolgozásra váró anyag, aztán a töltésmentesített akkumulátorok, a ledarálás utáni hulladék, végül a különböző finomságú végtermék, a black mass is. Hogy miként kerül a zsákokból ki és be az anyag kiömlés és porszennyezés nélkül, arra sem a szövegben, sem az ábrák alapján nem találtunk választ. Mindenesetre a gépekről csatolt képek alapján a „zárt rendszert” kihívás lesz megvalósítani.

„A helyszíni tárolás potenciálisan veszélyes. Tűz esetén ugyanis nem lehet eloltani az akkumulátorokat, különösen, ha az átterjed a black material-ra. De a szállításból, tárolásból eredő kockázatok gondossággal kivédhetők” – hangsúlyozza Kovács József.

Mit csinál 155 ember egy automata mellett?

Az Andrada ugyan automatizált zárt rendszert ígért Alsózsolcára – vélhetően Sóskútra is –, ez azonban a berendezésekről csatolt képek és folyamatábrák alapján nem ellenőrizhető, fogalmazta meg aggályait Kovács József. Elgondolkodtató ezzel összefüggésben, hogy a cég azt kommunikálta, hogy 160 munkahelyet teremtene. Nos, Kovács József szerint egy automatizált zárt rendszer működtetéséhez elég 5-6 ember. Mit csinálna a többi 155?

Az emberi munkaerőt igénylő folyamatok leírása hiányzik az Andrada anyagából. A hengeres elemek 60 literes fémhordókban érkeznek, az akkumulátor modul szerelvények pedig speciálisan tervezett fém dobozos ketrecekben. Ezek rakodásához aligha kell emberi erő. A különböző térfogatú és alakú, elemi akkumulátorcellákkal töltött elemek előkezeléséhez azonban szétszerelésre lehet szükség, áll a hiánypótlásban. Arról viszont nem esik szó, hogy a „teljesen zárt rendszerű” technológiában ezt kik, hogyan, milyen munkavédelmi előírások mentén fogják elvégezni. Ráadásul másutt a hiánypótlásban az olvasható, hogy „A telephelyen tervezett hulladékok átvételének alapfeltétele, hogy a hulladékok már szétszerelve érkeznek be a telephelyre. A mechanikai előkezelést követően pedig anyagában kerül hasznosításra, így a telephelyen nem tervezett sem a szét- sem pedig az összeszerelés.”

Az alsózsolcai civilek is kifogásolták, hogy a bizonytalanságok, ellentmondások miatt sehogy sem áll össze teljes kép a technológiai folyamatról. Az egyes munkafázisok során az anyagok mindenütt úgy kerülnek át egyik gépről a másikra, hogy annak módja nem tisztázott.

Az előkészítés is vet fel kérdéseket. Az akkumulátorokat első lépésben automatizált kisütőegységhez csatlakoztatják (vajon hogyan?), amely belső elemzés után elindítja a programot. A kisütés után 18 óra pihenőidő következik szárítás és kémiai stabilizálás céljából, majd az akkumulátorok „mechanikai előkezelésen esnek át” (ez alighanem a darálást jelenti), majd következik a „kalcináció”, az égést megakadályozó nitrogén-gáz jelenlétében, végül a keletkezett anyagok szeparációja.

A részletek azért fontosak, mert amit a SungEel bátonyterenyei és a szigetszentmiklósi hulladék-feldolgozóiban történt baleseteiről és halálesetről megtudtunk, az alapján látszik, hogy a technológiai biztonság és az emberi munkaerő védelme kulcskérdés. Bátonyterenyén két súlyos baleset – 2022 júliusában fölrobban egy engedély nélkül próbaüzembe állított daráló-szárító gép, majd a 2023 nyarán újabb robbanás és tűzeset volt – után teljesen leállították a hulladékfeldolgozót.

Kalcinálás? Karbonizálás? Pirolízis?

Felmerül a kérdés, hogy vajon maga a technológia kockázatos, vagy egy robbanásos balesethez rémes gondatlanság kell.

Az Andrada ügyvezetője elmondta a cég februári sajtótájékoztatóján, hogy a Bátonyterenyén „kalcinálásnak” nevezett, Sóskúton „karbonizálásként” is említett eljárás „ahhoz hasonló, mint az egyes sütőkbe beépített funkció, ami hevítéssel eltávolítja a sütő falára ragadt szennyeződést”. Ami nem más, mint pirolízis.

„Bennem már a darálás részletei aggodalmat keltenek – fejtette ki véleményét Kovács József. „Az akkuk aprítása során ugyanis az elektrolit érintkezik a levegővel, és fokozatosan gázneművé párolog, olvashatjuk az anyagban. (1000 kg darálékból 5 kg elektrolit jön ki.) De hova párolog? Mi keletkezik belőle, és azzal mit tesznek? Ezt a borsodi hatóság is kérdezte, és az Andrada válaszából annyi derült ki, hogy a «kalcináló berendezésbe kerülnek». A kalcinálásról annyit tudunk meg, hogy a különböző forrásokból származó szennyező anyagok szállítószalagon az égéstérbe kerülnek, ahol azokat 400-450 ℃-ra melegítik. Az akkumulátor réteges szerkezete – lítium, kobalt a katódon és grafit az anódon – a hő hatására felbomlik, ezáltal az úgynevezett black mass könnyen leválik az alumínium, illetve réz fóliáról.

Másutt viszont az olvasható, hogy a katalitikus égetőrendszer (kalcináló) azon az elven működik, hogy villamos energiával a levegőt kb. 300°C-ra melegíti fel a levegőben lévő szerves vegyületek oxidációs reakcióinak beindításához. Meg az, hogy a folyamat nyílt láng jelenléte és füstképződés nélkül zajlik, tehát nem számít hulladékégetésnek.

Nem világos tehát, hogy itt villamos- vagy gázüzemű, 300 vagy 400-450 fokos hevítés történik? Véleményem szerint a kalcináló nem más, mint egy pirolízis reaktor, illetve annak része, amihez valamilyen katalizátort – mondjuk meszet – adnak a folyamat elején. A «karbonizáló» pedig biztosan egy pirolizáló berendezés. Miután itt erősen keverednek a fogalmak, én az érdi lakossági fórumra rengeteg kérdéssel érkeztem. Ezeket azonban nem volt kinek feltenni. Érdekelt volna például, hogy keletkezik-e gáz vagy olaj a pirolizálás során, és tervezik-e a rendszerbe energiaforrásként visszaforgatni. Ha ezt tennék, akkor az már hulladékégetésnek minősülne. Ha eladnák, jövedéki adó köteles lenne. Érdemes tehát helyben felhasználni. Csakhogy a 29/2014. (XI. 28.) FM rendelet szerint amennyiben a pirolízis során keletkező végtermékeket elégetik, akkor a pirolízis hulladékégetésnek számít, függetlenül a nyílt láng jelenlététől vagy a füstképződéstől.”

Ez a technológia Kovács József szerint teljesíti azt az elvárást, hogy hulladék státuszból valamilyen hasznos anyagot keletkeztet. A bökkenő az, hogy Magyarországon nincs pirolízisre vonatkozó technológiai sztenderd. Mivel vegyes hulladékból állít elő valamit, nagyon nehéz meghatározni a kimenetet. Tehát egyetlen minőségbiztosítási cég sem tudja azt mondani, hogy ez az eljárás hitelesíthető. Ilyenformán viszont nehéz igazolni a hulladék státusz megszűnését.

Egy szikra is elég

Az említett szlovén interjúban Tibaut is pirolízisnek nevezte a technológiát. A pirolízisnek Kovács József szerint rengeteg kockázata van. A robbanáshoz elég egy eltömődés, egy csőszakasz elzáródása, ami bekövetkezhet, ha nincs ütemezett karbantartás, nem cserélik a tömítéseket, nem ellenőrzik a berendezést. Márpedig az Andrada anyagában nincs utalás arra, hogy ezeket a gépeket robbanásveszélyes környezetbe telepítik. Ha lenne, akkor az erre vonatkozó EU- irányelveknek (ATEX) meg kellene felelniük.

Ez egy katlan, amit kívülről fűtenek, benne éghető és robbanásveszélyes gázok keveréke.

Van benne inert nitrogén, de ez a folyamat beindításával távozik is. Itt mindennek gáztartónak, nyomásbiztosnak kell lennie. Még a karbantartás során sem szabad hagyományos szerszámokat használni, mert azok szikrát indukálhatnak. Elég, ha a levegőnél nehezebb, robbanásveszélyes gáz kiszivárog, megül a csarnokban és szikra hatására berobban” – magyarázza a környezetmérnök.

Ezzel együtt is a szakember szerint a pirolízis remek módszer, bár sokan varázslásnak tartják, mivel nagy mennyiségnél nem lehet pontosan tudni, mi történik hőkezelés közben az anyagokkal, és ami kikerül, az pontosan mit tartalmaz. De hogy ez innováció lenne…?

„Mivel a hiánypótlás a berendezést hol pirolízis kemenceként, hol kalcinátorként említi, illetve szerepel a karbonizálás is, arra is gondolhatunk, hogy éppen a pirolízis és a kalcinálás ötvözése az innováció – töpreng a rejtvényen a szakember –, de ez a leírás alapján nem azonosítható.”

A gyártósor végén az akkumulátorhulladékból leválasztják a rezet (10 százalék), az alumíniumot (10 százalék) és a black massnak nevezett sötét port (53 százalék), amely többféle értékes ritka fémet (nikkel, kobalt, mangán = NMC) vegyítve tartalmaz. Az NMC elemenkénti szétválasztása további ipari eljárásokat (pl. hidrometallurgia) igényel. A fekete por jól értékesíthető termék, kilónkénti ára 150 dollár körül van, és ajánlatos tőle miharabb megszabadulni. Nemcsak azért, mert rendkívül tűzveszélyes, de – az iváncsai akkumulátorgyárhoz kiadott környezethasználati engedély szerint – mérgező, veszélyes rákkeltő anyag, használatakor fokozott elővigyázatosság, speciális védőruha szükséges.

Az Andrada üzemének kiemelt beruházássá nyilvánítást javasoló kormányrendelet-tervezet szerint ez a létesítmény minden környezeti és egészségügyi hatástól mentes. Ám talán vet fel kérdéseket, – ha megvalósul – pár száz méterre sóskúti bölcsőde épül majd. (24.hu)