Julie Delpy francia színésznő/rendező szerint „a fasizmus előszobájában” vagyunk (Narancs). Sajnos a megállapítás pontatlan! A fasizmus immár (nem csak a a spájzban), hanem a nappalinkban van.
Kelet-Európában (egyelőre) a csehek, a szlovének és a lengyelek tartanak ki, de Babiš, illetve Janša ismét nagy esélyese a következő választásoknak, Tusk pedig nem tudta felszámolni a PiS-t, ezért béna kacsa. Horvátország?
Mindensetere Orbán, Fico, Vucsics regnál, Románia pedig az elnökválasztáson fogja eséllyel a „szélsőjobboldali”, oroszbarát jelöltet befuttatni. A Nyugat-Balkán? Polgárháború szélén.
Oroszországot, Belorussziát csak a rend kedvéért említem: nyílt fasizmus mindkét országban.
A háborús Ukrajnát, melyet Trump először kifoszt, aztán tálcán kínálja Putyinnak (München, 1938), most hagyjuk. De háború nélkül se a demokrácia mintapéldája volt.
Ausztriában az FPÖ-t csak kín-keservesen tudták távol tartani a hatalomtól és félő, hogy a következő választáson a most is az első helyen végzett párt tarolni fog.
Németországban választásról választásra jön föl a nyíltan fasiszta AfD, és a CDU – bárhogy tagadják – hosszan lamentált, hogy kivel álljon össze.
Franciaországban Le Pen – ha csak időközben le nem csukják – komoly esélyekkel indul a köztársasági elnök-választáson.
Hollandiában, Svédországban, Finnországban a neonácik koalíciós kormánypártok.
A briteknél a fasiszta brexit-bajnok Farage pártja a legnépszerűbb.
Spanyolországban és újabban Portugáliában hatalomközeli helyzetbe kerülhet a VOX, illetve a Chega.
Görögországban és Olaszországban máris fasiszta kormány regnál.
Mit modjunk egy olyan helyzetről, amelyben az olasz Szenátus előző elnöke egy Holokauszt-túlélő volt, utóda egy Mussolini-relikviákat gyűjtő alak?
Ahol Meloni nyíltan politikai példaképének tartja és nevezi a Ducét?
Meloniról azt állítják elemzők, hogy megszelidült. De a RAI-tól zsinórban távolítja el a vele kritikus szerkesztőket, újságírókat, elemzőket. Kiheréli, kezessé teszi a közmédiát (akár Jeff Bezos a Washington Postot, mely innentől nem olvasható!)
A szélsőjobb az eddig fertőzetlen Írországban is megjelent, és e pártoknak a kontinensen történt szélvészgyors felfutása nem sok jóval bíztat ott sem.
Mi marad Európából? Úgyszólván semmi!
És tegyük hozzá még az ukrán háborút, mely szerencsére megosztja az európai fasisztákat, ezért nem az övék a legnagyobb frakció az Unióban, „csak” a második és a harmadik.
Az Unió maga pedig, miközben az ukrán háborúval kínlódik, most már az USA nélkül is, mely még a tárgyalóasztalhoz se engedi oda, nagy energiákat fordít az óra-átállítások évek óta megoldatlan „problémájára” és a mobil-töltők szabványosítására. Rendkívül fontos mindkettő!
Továbbá háromnapos túlélő csomag beszerzésére hívja föl a lakosságot, ami természeti katasztrófák esetére helytálló, de háborús veszélyhelyzetre csak hisztériakeltésnek minősülhet, hogy támogatást szerezzenek a fegyverkezési programhoz.
Egy hagyományos háborúban, pláne egy atomfegyverekkel vívott háborúban a háromnapos készletet mindenki a kalapja mellé tűzheti!
(Eközben Orbán kifejti, hogy ez marhaság, nem lesz háború! Akkor mire a háborús vészhelyzeti kormányzás?)
Izraelnek jelenleg fasiszta, rasszista kormánya van, mely felszámolja a demokráciát.
Amerikában Trumpnak, azon kívül, hogy XIX. századi „gazdaságplitikájával” hazavágja az amerikai- és a világgazdaságot, a XIX. századot idéző eszközökkel próbál kolonizálni (Grönland), a kiszámíthatatlanságában csak egyetlen biztos elem van: az alkotmányos rend felszámolására való törekvés, melyet a mélyponton lévő demokraták nem igazán tudnak meggátolni.
„Felülünk a demokrácia villamosára, utazunk rajta, amíg hatalomra nem jutunk, aztán leszállunk!”
Általános, és rendre beváló receptje ez a fasiszta erők stratégiájának mindenütt!
Kínát, egész Ázsiát most már meg se említsük! Ott évezredek során csakis diktatórikus államrezonokat ismertek.
A vesztes világháború után rá oktrojált demokratikus államrend fátyla alatt, az egyetlen demokratikus ország, Japán is tovább éli évezredes szokásrendjén, mentalitásán és hierarchiáin alapuló életét.
A Közép-Kelet az iszlám fundamentalisták kezén van, a nyugati demokrácia exportja – mint várható volt – pillanatok alatt összeomlott.
India a fasizmus útjára lépett. Gandhi, Nehru forog a sírjában.
Latin-Amerika. Szélsőbal és szélsőjobb diktátorok váltják egymást, különbség nincs köztük, csak azonosság: szélhámos, hatalommániás – esetenként: Bolsonaro – őrült harácsolók!
Mi marad? Kanada, Ausztrália, Új-Zéland. Nem túl sok.
És amiről mindenki szemérmesen hallgat: a tömeg, mely vállára emeli ezeket a gazembereket, saját érdekei ellenére! Mert tömegtámogatás nélkül nem megy!
Olyan most a helyzet, mint 1914-ben, amikor néhány józan hangon kívül (Jaurès, Heinrich Mann, Einstein, Jászi) a tömegek tombolva követelték a háborút. Vagy, mint a náci Németországban.
És tegyük hozzá: ezek a fasiszta vezetők és pártok néhány kivétellel (Orbán, Fico, Meloni, Trump, Netanjáhú, Wilders, a finnek, a svédek, utóbbiak koalíciós partnerként) még nem kerültek kormányzati pozícióba, teljesítményük nincs, tehát nem mérhető, bírálni ígérgetni, ezzel etetni a népet mindig könnyű!
Itt tartunk! Én pedig arra a megállapításra jutottam, hogy a történelem kérlelhetetlen törvényszrűségek általi folyásában Hitler nem kirívóan durva egyedi kilengés volt, hanem korai előkép!
Nem a háborús, fajgyűlölő, népirtó jellemzőire gondolok (bár a rasszizmus: iszám-ellenesség és antiszemitizmus kéz a kézben jár), hanem az államrezonra, a montesquieu-i hatalommegosztás, a demokrácia totális felszámolására, a hatalmi ágak, a média bedarálására és, mint a Smithsonian esetében láttuk, a kultúra betagozására, a szabad gondolat kivégzésére, vagy pincékbe szorítására. Általában a polgári szabadságjogok korlátozására.
TGM-nek igaza volt: Hitlert legyőzték, de a fasizmus él!
