1989 decemberében Romániában alig egy hét alatt omlott össze Nicolae Ceaușescu kommunista diktatúrája, amely addig megingathatatlannak tűnt.
A temesvári eseményekből kiinduló forradalom gyorsan országos méretűvé vált, és a nép felkelése, valamint a hadsereg átállása véget vetett a rezsim uralmának. Azóta több generáció nőtt fel, akiknek egyre kevesebb közvetlen kapcsolatuk van ezekkel az eseményekkel, pedig a forradalom tanulságai a demokrácia és szabadság értékeinek megértéséhez ma is kulcsfontosságúak. Ezért tartom fontosnak felidézni a történéseket.
1989. november 20-24 között volt Bukarestben a XIV. pártkongresszus, ahol Nicolae Ceaușescu pártfőtitkárt sokadjára választották újra. A romániai sajtó az újraválasztottat idézte, magasztalta és istenítette, neki hódoltak szakadatlanul. Akkor még (innen belülről) a diktátor hatalma megingathatatlannak látszott. Igaz, hogy közben leomlott a berlini fal, Magyarországon békésen, Csehszlovákiában „bársonyosan”, s több más európai szocialista országban is erőszakmentesen végbement a rendszerváltás, de akkor és itt attól lehetett tartani, hogy a romániai rezsim kitart.
Szerencsére nem így történt, Temesvárról kiindult valami. A továbbiakban részletesen bemutatom az 1989. decemberi forradalom, népfelkelés és rendszerváltás eseményeit időrendben, kitérve a napok meghatározó történéseire, a szereplőkre, valamint a diktatúra összeomlását előidőző tényezőkre.
December 15., péntek – A tiltakozás kezdete
Ez a nap lett volna az, amelyen Tőkés László temesvári református lelkésznek, aki szembefordult saját püspökével, el kellett volna hagynia a parókiáját, hogy büntetésből egy eldugott szilágysági faluba vonuljon szolgálatra. Tőkés korábban számos külföldi rádió- és tévéállomásnak nyilatkozott elítélően a romániai diktatúráról, falurombolásról.
A lelkésszel szolidarizáló hívek, majd aztán nem csak reformátusok, hanem más vallásúak is, s nemcsak magyarok, hanem románok, németek és szerbek is a parókia körül élő láncot alkottak, hogy megakadályozzák a kilakoltatást. A néhány száz fős tömeg csak késő éjjelre oszlott szét a hatóságok minden „meggyőző munkája” ellenére. Érdekes, hogy a román források döntő többsége december 16-át teszi meg a temesvári megmozdulás kezdetének…
December 16., szombat – Tömeges tüntetés
Másnap reggelre a parókia körül még többen gyülekeztek, s a tömeg délre-délutánra rendszerellenes tüntetéssé alakult. Megállították a villamosforgalmat, hogy tovább növekedjen az immár ezres nagyságrendűre duzzadt sokaság. Erre megjelentek a rendőrség és a Securitate erősítései. A tüntetés lassan továbbterjedt a városban, és rendszerellenes jelleget öltött, a kiváltó ok másodlagossá vált.
A tüntetők végigvonultak a város fő utcáin, a hozzájuk csapódott lumpen elemek betörték az üzletek kirakatait. A megyei pártszékház elé vonult tömeg megpróbált behatolni az épületbe. A rendfenntartó erők könnygázzal és vízágyúval válaszoltak, több tüntetőt elfogtak, megvertek, sokakat letartóztattak. Este 9 óra körül a tüntetők visszavonultak, majd újracsoportosultak a román ortodox székesegyház körül, menetbe szerveződtek, majd ismét megütköztek a rendfenntartókkal.
Késő estére az emberek nagyobb része hazament, csak a parókia mellett virrasztó hívek egy része tartott ki. Éjjel benyomultak, betörtek a parókiára a karhatalom képviselői, majd a templomba is, ahová visszahúzódott a lelkész családjával és néhány közeli ismerőssel. A milicisták és szekusok elhurcolták Tőkést családostól, és ismeretlen helyre szállították. Később kiderült, a szilágysági Menyőbe vitték, ahol őrizet alatt tartották egész a rendszer bukásáig. A Tőkésék társaságában levő híveket, ismerősöket a milíciára hurcolták, bántalmazták, vallatták és fenyegették.
December 17., vasárnap – Az első halálesetek
A temesváriak tízezrei vonultak utcára ezen a napon, áttörték a kordonokat, behatoltak a megyei pártszékház épületébe, elkezdték kidobálni az ablakon a párt iratait, szórólapjait, Ceaușescu portréit és a kommunista hatalom szimbólumait. Megpróbálták felgyújtani az épületet, de a katonaság helyszínre érkező egységei ezt megakadályozták.
Temesvári felvételek – Fotó: comunismulinromania.ro
A katonaság bevetésére azért volt szükség, mert a milícia és a securitate egységei a hagyományos rendfenntartó eszközökkel nem voltak képesek szétoszlatni a tüntetést, amely lassan felkeléssé alakult. A tüntetők intézményeket és üzleteket foglaltak el, a külvárosokból pedig az emberek a belvárosba vonultak, ahol komolyabb összecsapások zajlottak.
Este a katonai egységekkel kiegészült rendfenntartó erők tüzet nyitottak a felkelőkre. Mint később kiderült, Bukarestből az a parancs érkezett, hogy éles lőfegyvert lehet használni, amellyel a lábra kell célozni.
Ugyanezen a napon Ceaușescu a KB PVB ülésén megpendítette esetleges lemondását a pártfőtitkári tisztségből, de ezt a jelenlévők visszautasították. Döntés született arról is, hogy Ceaușescu nem mondja le a korábban beütemezett hivatalos iráni látogatását, és másnap reggel valóban elutazott Teheránba. Az ügyek intézését a miniszterelnökre, a honvédelmi miniszterre és feleségére bízta, de folyamatosan kapcsolatban állt a sebtében kialakított válságstábbal. Az ülés egyik fejleménye az volt, hogy a temesvári helyzet nem megfelelő kezelése miatt a diktátornak némileg megrendült a bizalma a Securitate-ban, és a későbbiekben a hadseregnek egyre nagyobb szerepet szánt.December 18., hétfő – Hírzárlat bevezetése
December 18-án reggel a temesvári városközpontot katonák, rendőrök és egyenruhás, valamint polgári ruhás Securitate-ügynökök védték. Moț polgármester pártgyűlést hívott össze az Egyetemre, hogy elítéljék az előző napon történt „vandalizmust” és „huliganizmust”. Temes megyében kihirdették a rendkívüli állapotot, és megtiltották, hogy ötnél több ember összegyűljön. Ennek ellenére többen, főleg fiatalok, kivonultak a román ortodox székesegyház elé, ahol román zászlókat lengettek, melyekből kivágták a román kommunista címert. Énekelni kezdték a „Deșteaptă-te, române! kezdetű 1848-as nemzeti dalt, amely 1947 óta gyakorlatilag be volt tiltva. A rendfenntartók rájuk lőttek, többen meghaltak, vagy súlyosan megsérültek, páran elmenekültek.
Ezzel párhuzamosan megpróbálták eltüntetni az előző napok nyomait, és lezárták a román-magyar és a román-jugoszláv határt, hogy a temesvári események hírét elzárják a külvilág elől.
Ceaușescu ezen a napon Iránba repült hivatalos látogatásra, de a korábbi szokásával ellentétben, feleségét nem vitte magával, hanem itthon hagyta egyfajta helytartónak.
December 19., kedd – A Securitate megtorlása és gyársztrájkok
A Securitate tisztjei felkeresték a kórházakat, és több sebesültet agyonlőttek. A halottak személyi igazolványait elvették, hogy ne lehessen azonosítani őket. A boncolásokat az ügyészség megtiltotta, így az orvosok csak külső, ún. makroszkopikus vizsgálat alapján írták be a nyilvántartásba a halál okát, de a titkosrendőrség a nyilvántartásokat is lefoglalta, a lapokat kitépte, majd megsemmisítette. Negyven holttestet hűtőkocsiban Bukarestbe szállítottak, ahol a Cenușa krematóriumban elégették őket, majd a hamut egy Bukarest környéki falu szennyvízcsatornájának egyik aknájába szórták.
A hírzárlat ellenére a külföldi sajtóban voltak beszámolók a temesvári vérengzésről, de Tőkés sorsáról csak találgatások jelentek meg. Volt, aki úgy tudta, hogy Moldvába vitték, más híresztelések szerint már kivégezték. Több kormány, köztük az amerikai, német és francia, elítélte a saját lakosság ellen elkövetett erőszakos cselekedeteket, vérengzést, s diplomáciai úton próbáltak hatni a román kormányra, hogy szüntesse be az erőszakot.
Temesváron a gyárak munkásai sztrájkoltak, nem dolgoztak. Hogy ne tudják elhagyni a gyárakat, s a belvárosba vonulni, katonaság állt a legtöbb gyár kapujában.
December 20., szerda – A felkelés kiteljesedése
Temesváron ezen a napon a tüntetők átvették a hatalmat, s a katonaság egy része is tárgyalások után átállott a diktatúra ellen tüntetők oldalára. Ekkor hangzott el először: A hadsereg velünk van!
A kb. 300 ezres város központjában hozzávetőleg 100 000 tüntető gyűlt össze. Bukarestből Constantin Dăscălescu miniszterelnök és Emil Bobu KB-titkár érkezett, több tábornok társaságában, hogy tárgyaljon a tüntetőkkel. Ők beleegyeztek az elfogott tüntetők elengedésébe, de a fő követelést, Ceaușescu lemondását, nem fogadták el, így a városban patthelyzet alakult ki. A hadsereg egységeit visszavonták, egyrészt, hogy a haditechnika ne juthasson a felkelők kezébe, másrészt, hogy rendezzék soraikat. A felkelők megalakították a Román Demokratikus Frontot (Frontul Democratic Român), és a várost „szabaddá” nyilvánították.
Fotó: comunismulinromania.ro
Bár a várost megpróbálták teljesen elszigetelni az ország többi részétől, nem érkeztek ide vonatok, telefonálni nem lehetett, mégis, számos városban érezhető volt a feszültség, s az emberek a külföldi rádióállomások híreiből tájékozódtak. Olyan hírek is elterjedtek, hogy a hadsereg egy részét a román-magyar határ megerősítésére vezényelik, s egy esetleges határincidens vagy provokáció nyomán megtámadják Magyarországot.
A diktátor szerda délután érkezett haza iráni látogatásáról, s este nagyszabású tévébeszédet mondott, amelyben a temesvári eseményekről először esett szó a romániai nyilvánosság előtt. Eddig a hazai sajtóban hírzárlat volt a temesvári fejlemények kapcsán. A temesvári megmozdulásokat fasiszta, terrorista jellegűnek nyilvánította, s természetesen bevetette itt is a nacionalista maszlagot. Csak egy rövid idézet a beszédből: „Az eddig rendelkezésre álló adatokból teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy ezeknek a terrorista jellegű akcióknak a megszervezése és kirobbantása szoros kapcsolatban áll különböző országok reakciós, imperialista, irredenta, soviniszta köreivel és kémügynökségeivel. E nemzetellenes provokatív akció célja az volt, hogy rendzavarást keltsenek, hogy megbontsák a gazdasági-politikai egyensúlyt, hogy megteremtsék a feltételeket Románia területi megcsonkításához, hogy szétzúzzák szocialista hazánk függetlenségét és szuverenitását…”
A fasiszta, terrorista veszély emlegetése még általánosító, az irredentizmusé már konkrétabb, de egyszer nevén is nevezi a legfőbb külső ellenséget: „Nem véletlen, hogy a budapesti és más országokbeli rádióállomások már e nemzetellenes, terrorista akciók folyamán féktelen rágalmazó és hazugságkampányt indítottak országunk ellen.”
Közvetlenül beszéd után elnöki rendelettel kihirdették a rendkívüli állapotot Temes megye területére, de a katonai-karhatalmi erőket gyakorlatilag az egész ország területén mozgósították.
December 21., csütörtök – Bukarest fellázad
Több erdélyi nagyvárosban, legelőször a Temesvárhoz legközelebbi Aradon, majd Kolozsváron, Marosvásárhelyen, az emberek utcára vonultak és tüntettek a diktatúra ellen. A tiltakozókkal szemben fegyveres erőket vezényeltek, akik a tömegbe lőttek, számos halott és sebesült áldozattal.
Ugyanezen a napnak délelőttjén Bukarestben egy nagyszabású népgyűlést hívtak össze, amelynek az lett volna a célja, hogy a temesváriakat megbélyegezze, s kinyilvánítsa a fővárosiak egységét és hűségét a „szeretett főtitkár” s a szocialista haza iránt. A népgyűlés viszont átalakult rendszerellenes tüntetéssé, a tömeg félbeszakította a szónokló diktátort.
Ráadásul az élő tévéközvetítés miatt az egész ország tanúja lehetett ennek a jelenetnek, s a nagyobb erdélyi városok után, a főváros is Ceauşescuék ellen fordult. Ezen a napon a fővárosban is összecsapott a karhatalom és a tüntető tömeg, akárcsak számos más városban, s a katonaság és milícia használta a fegyverét a fegyvertelen tüntetők ellen. A tüntetéseken diktatúraellenes jelszavakat kiabáltak, Temesvár példáját emlegették, erőszakmentességre és átállásra szólították fel a karhatalmat. Ezen a napon még sok tüntetőt elhurcoltak, letartóztattak, sokan meghaltak és megsebesültek az utcákon.
Fent: A diktátor utolsó beszéde a tömeg előtt. Lent: Utcai harcok Bukarestben a diktátor menekülése után – Fotó: comunismulinromania.ro
Szintén december 21-én Olténiából és a Zsil-völgyéből botokkal felfegyverzett bányászok és munkások ezreit küldték Temesvárra, hogy azok a magyarok és huligánok meg fasiszták ellen harcoljanak. Temesvárra érkezve, azok meggyőződtek, hogy nincs szó efféléről és hazatérnek.
December 22. – Ceaușescu menekülése és a diktatúra bukása
További erdélyi városokban és a fővárosban szervezetten vonultak az emberek az utcákra, sok helyen a gyári munkások teljes létszámban kivonultak, s mindenhol a városközpontok birtokbavétele volt a cél. A karhatalom egyre kevésbé állt már ellen. Ezen a napon mondta be a tévé és a rádió, hogy Milea hadügyminiszter öngyilkos lett. A pártfőtitkár vezetésével ismét ülésezett a legfőbb pártvezetés, amelyen Ceaușescu közölte, hogy átveszi a hadsereg vezetését. Késő délelőtt még megpróbálkozott, hogy a Központi Bizottság székházának erkélyéről szóljon, a tüntetőkhöz, de azok nem hallgatták meg, sőt, megostromolták a pártközpontot. Emiatt kénytelen volt elmenekülni, az épület tetejéről felszálló, a diktátort és feleségét menekítő helikopterrel.
Még az e napi sajtóban megjelenik – így a marosvásárhelyi Vörös Zászlóban is Papp László váradi püspök „vádirata” Tőkés Lászlóval szemben: T. L. nem tartotta be az egyházi szabályokat, sem a román állam törvényeit. Kapcsolatba lépett külföldi politikai körökkel, rádió- és tévéállomásokkal, melyek révén Romániával szemben ellenséges anyagokat juttatott külföldre. Végül pedig közli, hogy „Tőkés László saját akcióinak áldozata, amelyeket ellenséges, külföldi, főleg magyarországi románellenes körök sugalmaztak és bátorítottak.”
A tömeg ez után a televízió székházát is megostromolta, ahonnan a házi őrizetből szabadult Mircea Dinescu közölte az országgal-világgal, hogy „A diktátor elmenekült!” Ennek hatására az összes megyeszékhelyen is a tüntetők átvették a hatalmat, a régi rendszer emberei bujkáltak vagy átálltak, a forradalom győzött. Egy darabig a televízió székháza lett a legfőbb hatalmi központ. A délután folyamán a szökésben levő diktátorpárt elfogták és egy laktanyában őrizték őket.
Még ezen az estén megalakult Románia új ideiglenes vezetése a Nemzeti Megmentés Frontja (román betűszóval a FSN). Ezt a hírt a tévé késő esti adásában Ion Iliescu jelentette be, s ő olvasta fel a FSN Tanácsának közleményét is. E felhívással tudatták az ország lakosságával, hogy a korábbi kommunista diktatúra helyett többpárti demokratikus rendszert akarnak megvalósítani, s 1990 áprilisára választásokat írnak ki. Tíz pontból álló programot tettek közzé, amely az ország gazdasági-társadalmi-politikai átalakítását tűzte ki célul.
Érdekesség, hogy a 22-én késő este a tévében beolvasott közleményt a frissen felszabadult írott sajtó már másnap 23-án, vagy legkésőbb 24-én leközli. Ismereteim szerint magyarul igaz elég „gyorsfordításban” a kolozsvári Szabadság december 23-i számában és hasonlóan a marosvásárhelyi Népújság ugyancsak 23-i száma hozza le. Az országos magyar napilap – a Romániai Magyar Szó – csak 24-én, vasárnap közli. A szövegek összehasonlítása alapján a kolozsváriak és vásárhelyiek ugyanazt a fordítást közölték, a bukarestieknek saját fordítása volt.
Lássunk néhány szemelvényt a 10 pontból, néhol rövid kommentárral:
1. Az egyetlen párt vezető szerepének feladása és egy plurális demokratikus kormányzati rendszer meghonosítása. (Lényegében teljesült, még ha a hazai demokrácia kissé sajátságos, s miként a közelmúlt eseményei jelzik – sérülékeny.)
2. Szabad választások megszervezése április folyamán. (1990 óta rendszeres és aránylag szabad választások voltak az idén éppen tizedszer.)
3. A törvényhozási, végrehajtói és bírói hatalom szétválasztása az államban (Ezen még lehetne valamicskét javítani…) és valamennyi politikai vezető egy vagy legtöbb két mandátumra történő megválasztása. Senki sem követelheti már az életre szóló hatalmat.
6. A román oktatás újjászervezése a jelenkori követelmények szerint. (Úgy látom, hogy az oktatási reformok folyamatosan megbicsaklanak…)
7. A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak a tiszteletben tartása és a románokéval való, teljes jogegyenlőségük biztosítása. (Sokat javult, de…)
9. Az ország egész külpolitikája szolgálja a jószomszédságot, a barátságot és az egyetemes békét…
December 23., szombat – Zavargások és remények
A fegyveres összecsapások nem szűntek meg, és még napokig eltartottak a vélt vagy valós terrorista fenyegetések. A diktátorhoz hű zsoldosok álltak ezen események mögött?
Tőkés László lelkész családjával kiszabadult a menyői száműzetéséből, és részt vett a közéletben. A külföldi kormányok sorra üdvözölték és ismerték el az új rendszert, megindultak az első segélyszállítmányok Romániába.
A televízió maradt a legfőbb információforrás (s nem ritkán manipuláló tényező), megjelentek a szabad sajtó első termékei, amelyeket az igazságra kiéhezett emberek izgatottan olvastak.
December 24., vasárnap – A szabadság karácsonya
Az ideiglenes vezetés elrendelte a lövöldözés beszüntetését, bár szórványosan még előfordultak terrorista támadások vagy félreértésekből adódó összetűzések. Az ország ünnepelt, a szabadságot éltette, és várta az első szabad karácsonyt hosszú idő óta. Az emberek, ha nem az utcán voltak, a televízió előtt követték az eseményeket, hogy megtudják, mi történik az országban vagy legalább a fővárosban.
Karácsony Bukarestben 1989-ben – Fotó: comunismulinromania.ro
December 25.,hétfő – A diktátor vége
Karácsony első napján bejelentették, hogy a diktátort és feleségét tömeggyilkosságért, népellenes cselekedetekért elítélték és kivégezték. A televízió és sajtó tele volt a palotákban felhalmozott értékek bemutatásával, amelyek szörnyű kontrasztban álltak az éhező és nyomorgó néppel. Ígéretet tettek arra, hogy a tárgyalásról és kivégzésről készült filmet bemutatják – végül késve és megvágott formában mutatták be a felvételeket. Szórványosan még napokig folytak fegyveres összecsapások.
Ceaușescuékat egy katonai törvényszék ítélte el. A főbb vádpontok:
- Népirtás – több mint 60 000 áldozat (akkoriban hitték, hogy ekkora a szám, de ez később „forradalmi túlzásnak” bizonyult).
- Az államhatalom aláásása fegyveres cselekményekkel.
Az új hatalom egyre inkább kézbe vette az irányítást, és megkezdődött a politikai pluralizmus jegyében a történelmi pártok újjászerveződése, valamint új pártok alapítása.
A romániai kisebbségek közül elsőként a magyarok ébredtek rá, hogy nem elég „forradalmat csinálni”, hanem politikai érdekérvényesítéshez saját szervezetet is létre kell hozni. Több helyi kezdeményezés (pl. Marosvásárhely, Kolozsvár) után ezen a napon jelent meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megalakulását hirdető kiáltvány. Ideiglenes vezetés alakult Domokos Géza vezetésével.
Epilógus
1990 májusában négy évtizedes szünet után többpárti választásokat tartottak Romániában (parlamenti és elnökválasztást), amelyen a politikai párttá alakult NMF abszolút többséget ért el, s vezetője (Ion Iliescu) lett győztes a két másik ellenzéki (parasztpárti és liberális) jelölttel szemben. Az ellenzék gyengeségét mutatta az is, hogy az RMDSZ lett a második legerősebb parlamenti párt Romániában.
Azóta további választásokat tartottak és új, (azóta már módosított) alkotmánya is van Romániának. Az országban működő többpártrendszer is van, jelentősen demokratizálódott a közélet, a piacgazdaság is kialakult, s nem utolsó sorban a kisebbségek helyzete is jelentősen javult a diktatúra korabeli állapotokhoz képest. Az európai integráció és a NATO-hoz való csatlakozás is javított nem csak Románia megítélésén, hanem a lakosság tényleges helyzetén.
35 év után nem szabad elfelejteni, hogy honnan (Temesvárról) és kitől indult a szikra, amely a szabadulásunkhoz vezető népfelkelést-forradalmat elindította. Ugyanakkor az is illő, hogy az áldozatokra is emlékezzünk, és minden decemberben rájuk is gondoljunk. Ők nem érhették meg a szabadságot, de áldozatuk nem volt hiábavaló. Rajtunk, a túlélőkön is múlik, hogy milyen jelenben élünk, és milyen jövőt alkotunk. (Transtelex)
