Az egyre többfelé megjelenő tavaszias csúcsértékek a következő napokban ott is jellemzővé válnak, ahol eddig inkább a szürkeség volt a meghatározó alacsony hőmérsékletekkel.
A köd, illetve rétegfelhőzet kiterjedése tovább csökken, főként az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint a kevésbé szeles déli körzetekben napközben is tartósabban megmaradhat, másutt viszont változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. A ködös tájakon előfordulhat szitálás, illetve késő délutántól északnyugaton, nyugaton kisebb eső, zápor is. Többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon időnként erős lesz a déli, délnyugati szél, de késő délutánra, estére átmenetileg mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között alakul, de a tartósan borult, párás vidékeken akár jócskán 10 fok alatt maradhat a csúcsérték. Késő estére 0 és +8 fok közé hűl le a levegő.
Melegrekord: 17 °C Kisbér, 1995
Hidegrekord: -29,5 °C Putnok, 1942
Hétfőn változóan napos-felhős időre számíthatunk, de az északi völgyekben tartósan borongós, párás, ködös maradhat az idő, és itt helyenként szitálás előfordulhat, de jelentős csapadék sohol sem várható. Sokfelé élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél, a Dunántúlon viharos széllökésekre is számítani kell. Kora délután sokfelé 11-17 fokot mutathatnak a hőmérők, de a tartósabban párás, ködös tájakon csak 5 és 10 fok közötti maximumok várhatóak.
Orvosmeteorológia
Vasárnap napközben egy gyenge hidegfront érkezik, emiatt az érzékenyek körében felerősödhetnek a görcsös panaszok, valamint fejfájás is jelentkezhet.
A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat.
A nyirkosabb tájakon felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok is.
Délelőtt gyulladásos jellegű panaszok is jelentkezhetnek a melegedés hatására.
A naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat, a borongósabb, szürkébb tájakon élők viszont lehangoltak, kedvtelenek lehetnek.
Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.