Németország klímasemlegesség politikája nem más, mint egy szimbolikus politika eleme, ráadásul nagyon drága – állítja egy német energiaszakértő, egyetemi oktató. Szerinte a piaci valóság aláássa a német ambíciókat.
Finoman szólva sincs jó formában manapság a német gazdaság, ahonnan egymás után érkeznek a hírek gyárbezárásokról, elbocsátásokról. A Volkswagen ugyan nem zár be egy gyárat sem hazájában, mint ahogyan előzetesen tervezte, de így is elküld 35 ezer munkavállalót.
A Volkswagen-drámája azonban csak a jéghegy csúcsa, az olyan világhírű gigavállalalatok, mint Thyssenkrupp, a Basf, a Bosch szintén megrendeléshiánytól és magas termelési költségektől szenvednek, ami azt jelzi, hogy komolyabb, strukturális problémák vannak Európa legfejlettebb gazdaságában.
Emiatt egyre több olyan hang is van, a német gazdaság szenvedését az elmúlt évek energiapolitikájára és a klímasemlegességre vezeti vissza. Ebből szempontból volt érdekes a német fősodortól sokszor eltérő véleményt megfogalmazó Die Welt vezető cikke, amelyet egy energiaszakértő jegyzett, sok szempontból tabukat döntögető írásában.
Az atomerőművek után a szénerőműveket is bezárná Németország
Bochumi Ruhr-Egyetem adjunktusa úgy látja, hiba a széntüzezélésű erőművek bezárása Németországban, szerinte a piaci valóság aláássa a német ambíciókat. Németországnak ugyanis az atomerőművek bezárása után a széntüzelésű energiatermelést is felszámolná 2038-ig, ez áll a szénenergia-termelés megszüntetéséről szóló törvényben. Csakhogy vannak, akik a korábbi befejezésben reménykednek. A végóráit élő Ampel-kormány a koalíciós megállapodásában 2030-as határidőt szabott meg.
A korai kilépés előfeltételeként emlegetett új földgázerőművek építése azonban nincs kilátásban. A szén 2030-ig történő fokozatos megszüntetése ezért valószínűtlennek tűnik.
Ezt azonban nem kell sajnálni, mert a szén fokozatos kivonásának klímapolitikai hatása továbbra is kérdéses
– állítja Manuel Frondel. Szerinte az a tény, hogy a szén kivonása csökkenteni fogja a német erőművek kibocsátását, nincs közvetlen hatással az Európai Unió üvegházhatásúgáz-kibocsátására. Ennek oka az uniós kibocsátáskereskedelemben keresendő.
Teljes félreértés a német energiapolitika
Az érintett cégeknek minden kibocsátott tonna szén-dioxidról kibocsátási tanúsítványt kell benyújtaniuk. Az Európai Bizottság által évente kiadott tanúsítványok teljes mennyiségét pedig az általa az éves üvegházhatású gázok kibocsátására meghatározott felső határnak megfelelően korlátozzák.
más vállalatok megvásárolhatják ezeket a tanúsítványokat, hogy több üvegházhatású gázt tudjanak kibocsátani.
Ezt a vízágy-effektusként ismert összefüggést ráadásul hivatalosan is elismerik, nem utolsósorban a szénenergia-termelés megszüntetéséről szóló törvényben.
Ezzel szemben, ha Németországban több kibocsátási tanúsítványra van szükség a hosszabb távú széntüzelésű villamosenergia-termeléshez, mint a földgázzal történő energiatermeléshez, akkor az Európai Unió más részein elkerülhető lesz a kibocsátás, mivel ezek a tanúsítványok többé nem lesznek elérhetők a kibocsátásban érintett többi vállalat számára.
Manuel Frondel energiaszakértő szerint ennek eredményeként pontosan annyi üvegházhatású gázt bocsátanak ki, amelyet az Európai Bizottság uniós szintű kibocsátási felső határként határoz meg. A széntüzelésű villamosenergia-termelés Németországban 2030 után tehát nem vezet több kibocsátáshoz az Európai Unióban.
A törvény ugyanakkor előírja, hogy a szén fokozatos kivonása során kiadott tanúsítványokat ki kell vonni a forgalomból. Ennek érdekében a szövetségi kormánynak a széntüzelésű erőművek bezárását követő naptári év december 31-ig tájékoztatnia kell az Európai Bizottságot arról, hogy az erőmű bezárása miatt milyen mennyiségű tanúsítványt kell ezt követően kivonni a forgalomból.
A 2021-es erőműbezárásokról a német kormánynak ezért 2022 decemberéig tájékoztatnia kellett volna az Európai Bizottságot. Ez nem történt meg. Ez a mulasztás legalább nem ismétlődött meg a következő évben.
Színtiszta szimbolikus politika a klímavédelem?
Épp ezért a szakértő úgy látja, ami Németországban történik, az nem más, mint szimbolikus politika. Ebbe a körbe sorolja az elektromobilitás masszív támogatását is, amelyet ugyan gyakran klímavédelmi intézkedésnek nyilvánítanak, valójában drága.
A tanulság számára mindebből: a klímavédelmi politikának nem szabad a szimbolikára támaszkodnia. Az éghajlat védelmét célzó komoly erőfeszítésekhez inkább átgondolt és költséghatékony intézkedésekre van szükség, amelyek ténylegesen hatásosak. (vg.hu)
