Georg Spöttle, a kormányzati nyilvánosságban eddig rendszeresen szereplő biztonságpolitikai 24 év szereplés után hagyja abba.
Búcsú a politikától és a médiától – ezzel a címmel közzétett bejegyzésében köszönt el Georg Spöttle. A 444 szúrta ki a bejegyzést, amelyben a kormányzati nyilvánosságban eddig rendszeresen szereplő biztonságpolitikai szakértő azt írta, hogy 24 év politikai aktivitás és médiamunka után úgy döntött visszavonul a közéletből és a politikából. Még lesz két rendezvénye, ahol elemzi a világpolitika jelen állását, majd január 20-án mond pár szót Donald Trump beiktatásának budapesti ünnepségén és az utóbbi lesz a záróakkord. A televízióban már nem szerepel majd, de külpolitikai újságíróként még egy ideig dolgozik tovább. – De lehet, hogy hamarosan csatlakozom azon német nyugdíjasokhoz, akik pálmafák alatt akarják eltölteni utolsó éveiket, ami nem egy rossz dolog – írta.
A 444 emlékeztetett, hogy Georg Spöttle saját elmondása szerint az orosz–ukrán háborúban maximálisan Oroszországot támogatja. Rendszeresen szerepelt a kormánypárti médiatermékekben, néhány hónapja pedig Szijjártó Péterrel egy munkaebéden vitatták meg a világ dolgait, ahogy akkor írta volt téma bőven, az orosz-ukrán konfliktuson keresztül a Közel-Keletig. A kilencvenes években viszont még arról beszélt, földönkívüliek környékeztek meg. (MagyarHang)