A legtöbb terméket importáló ország egyértelműen az Egyesült Államok, Kína ezúttal a második. Nagy kérdés, hogy mit hoz a jövő, főleg, ha a Donald Trump által beígért vámok életbe lépnek.
Az Egyesült Államokban a behozatal értéke 3,2 ezermilliárd dollárt ért el 2023-ban, ezzel a világ legnagyobb importőrének számít. A második Kína 2,56 ezermilliárddal, míg Németország a harmadik 1,46 ezermilliárddal. Európa legnagyobb gazdaságától jóval lemaradva Hollandia szerezte meg a negyedik helyet 842 milliárddal.
Oroszországot hiába sújtották szankciókkal, 304 milliárd dollár értékben vásárolt termékeket, így a világ 23. legnagyobb importőrének számít a Visual Capitalist szerint. Érdemes megemlíteni, hogy Kína 3,4 ezermilliárd dollárnyi értékben exportált, míg Egyesült Államok 2 ezermilliárdot, így a távol-keleti óriásnak jelentős kereskedelmi többlete van.
Nagy kérdés, hogy mit hoz a jövő: az elemzők szerint az Egyesült Államokba irányuló német export akár 15 százalékkal is csökkenhet, ha a Donald Trump által beígért vámok életbe lépnek, ami főleg a német az autó- és a gyógyszeripart érintené kellemetlenül.
Sőt, Trump fogadkozott, hogy a hivatalba lépésének első napján 25 százalékos vámot vet ki minden Mexikóból és Kanadából érkező termékre, egyben politikus 10 százalékkal emelné a vámtarifát a kínai árucikkeknél. Viszont árnyalja a képet, hogy Trump meghívta Hszi Csin-pinget a beiktatására, ami a két szuperhatalom kiegyezésének első jele lehet, így talán a vámháború sem mérgesedik el.
A világ 10 legnagyobb importőre (zárójelben az import értéke)
- Egyesült Államok (3,2 ezermilliárd dollár)
- Kína (2,56 ezermilliárd dollár)
- Németország (1,46 ezermilliárd dollár)
- Hollandia (842 milliárd dollár)
- Egyesült Királyság (791 milliárd dollár)
- Franciaország (786 milliárd dollár)
- Japán (786 milliárd dollár)
- India (673 milliárd dollár)
- Hongkong (654 milliárd dollár)
- Dél-Korea (643 milliárd dollár)
(vg.hu)