Vasárnap melegfront érkezik, hétfőn délen, délnyugaton már 15 fokot mutathatnak a hőmérők.
A látási viszonyok ugyan napközben javulnak, de fokozatosan mindenütt megvastagszik a felhőzet, és a déli óráktól leginkább az északi tájakon több helyen is lehet számítani gyenge csapadékra. Az Észak-Dunántúlon többnyire eső, míg az Északi-középhegység tágabb környezetében kezdetben havazás, havas eső, később egyre inkább fagyott eső, helyenként ónos eső, majd eső valószínű. A déli, délnyugati szél fokozatosan erőre kap, főként az esti órákban a Dunántúlon és az Alföldön nagy területen megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az északi, északkeleti harmadban fagypont körül, illetve az alatt, másutt jobbára 3 és 8 fok között valószínű. Késő este -2 és +6 fok közé csökken csak a hőmérséklet.
Melegrekord: 18,02 °C Sellye, 2022
Hidegrekord: -26,2 °C Zirc, 1947
Hétfőn északon-északkeleten tartósan borongós, helyenként párás, ködös marad a levegő, itt szitálás, reggel gyenge ónos eső is kialakulhat. Máshol változóan felhős-napos, kora tavasziasan enyhe idő várható többfelé élénk, erős, a Dunántúlon viharos déli-délnyugatui széllel. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon-északkeleten csupán 2 és 8, máshol 9 és 15 fok között alakul.
Orvosmeteorológia
Melegfronti hatás érvenyesül, így az arra érzékenyek körében fejfájás, migrén, álmatlanság jelentkezhet, hamarabb elfáradhat a szervezet.
Emelkedik a vérnyomás, gyorsabbá válhat a szívműködés, növekszik a vérzésre való hajlam.
A tüneteket nyugaton, délnyugaton a megerősödő szél tovább fokozhatja, valamint ez ingerlékenységet, nyugtalanságot is kiválthat.
A tartósabban borongós tájakon élők lehnagoltabbak lehetnek.
Öltözzünk melegen, rétegesen, ugyanis nagy lesz a megfázásveszély! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
idokep.hu / idojaras.hu / met.hu
Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az info@civilhetes.hu címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.