Magyar idő szerint január 6-án hajnalban 82. alkalommal adták át a Golden Globe-díjakat. A gálán most először vehetett át díjat Demi Moore.
Magyar idő szerint, december 9-én délután jelentette be Mindy Kaling és Morris Chusnut a jelöltek listáját. A január 5-én megrendezett gálát Nikki Glaser vezette. Az amerikai komikus ezzel történelmet írt, mivel ő volt az első nő, aki egyedül vezette a díjátadót. A Golden Globe-gála ismét tartogatott izgalmas pillanatokat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Először nyert Golden Globe-díjat Demi Moore
A Golden Globe-gála megrendezése előtt már kiosztottak két díjat. Idén Viola Davis kapta a Cecil B. DeMille életműdíjat, Ted Danson pedig a Carol Burnett életműdíjat. A legtöbb jelölést az Emilia Pérez című alkotás kapta, összesen 10 kategóriában jelölték. Szintén több kategóriában számított díjra a Magyarországon forgatott A brutalista, összesen hétszer jelölték. Végül mindkét film nagy sikert aratott, az Emilia Pérez négy díjjal, A brutalista pedig három trófeával térhetett haza.
Az est egyik nagy meglepetése Demi Moore győzelme volt, mivel a színésznő korábban még sosem nyert Golden Globe-díjat. Többször jelölték már, legelőször 1991-ben a Ghost című filmért. Azonban a díjat eddig egyszer sem sikerült elnyernie, most a legjobb női főszereplő vígjátékban vagy musicalben kategóriában győzedelmeskedett. A győzelem még a színésznőt is váratlanul érte, erről is beszélt a köszönőbeszédében.
Itt van a nyertesek teljes listája:
Legjobb filmdráma:
- A brutalista
- Sehol se otthon
- Konklávé
- Dűne: Második rész
- Nickel Boys
- September 5.
Legjobb filmmusical vagy -vígjáték:
- Anora
- Challengers
- Emilia Pérez
- Rokonszenvedés
- A szer
- Wicked
Legjobb film – nem angol nyelven:
- Minden, ami fénynek tűnik
- Emilia Pérez
- Lány a tűvel
- I’m Still Here
- The Seed of the Sacred Fig
- Vermiglio
Legjobb filmforgatókönyv:
- Emilia Pérez
- Anora
- A brutalista
- Rokonszenvedés
- A szer
- Konklávé
Legjobb eredeti filmbetétdal:
- “Beautiful That Way” from “The Last Showgirl,” by Miley Cyrus, Lykke Li, and Andrew Wyatt
- “Compress/Repress” from “Challengers”
- “El Mal” from “Emilia Pérez” by Clément Ducol, Camille and Jacques Audiard
- “Better Man” from “Forbidden Road” by Robbie Williams, Freddy Wexler & Sacha Skarbek
- “Kiss the Sky” from “The Wild Robot”
- “Mi Camino” from “Emilia Pérez” by Clément Ducol and Camille
Legjobb férfi mellékszereplő bármilyen filmben:
- Yura Borisov, Anora
- Kieran Culkin, Rokonszenvedés
- Edward Norton, Sehol se otthon
- Guy Pearce, A brutalista
- Jeremy Strong, The Apprentice
- Denzel Washington, Gladiator II.
Legjobb női mellékszereplő bármilyen filmben:
- Selena Gomez, Emilia Pérez
- Ariana Grande, Wicked
- Felicity Jones, A brutalista
- Margaret Qualley, A szer
- Isabella Rossellini, Konklávé
- Zoe Saldaña, Emilia Pérez
Legjobb férfi főszereplő musicalben vagy vígjátékban:
- Jesse Eisenberg - Rokonszenvedés
- Hugh Grant - Eretnek
- Gabriel LaBelle - Saturday Night - A kezdetek
- Jesse Plemons - A kegyelem fajtái
- Glen Powell - Hit Man
- Sebastian Stan - A Different Man
Legjobb női főszereplő musicalben vagy vígjátékban:
- Amy Adams, Nightbitch
- Cynthia Erivo, Wicked
- Karla Sofía Gascón, Emilia Pérez
- Mikey Madison, Anora
- Demi Moore, A szer
- Zendaya, Challengers
Legjobb férfi főszereplő drámában:
- Adrien Brody, A brutalista
- Timothée Chalamet, Sehol se otthon
- Daniel Craig, Queer
- Colman Domingo, Sing Sing
- Ralph Fiennes, Konklávé
- Sebastian Stan, The Apprentice
Legjobb női főszereplő drámában:
- Pamela Anderson, The Last Showgirl
- Angelina Jolie, Maria
- Nicole Kidman, Jókislány
- Tilda Swinton, A szomszéd szoba
- Fernanda Torres, I’m Still Here
- Kate Winslet, Lee
Legjobb rendező:
- Jacques Audiard - Emilia Pérez
- Sean Baker - Anora
- Edward Berger - Konklávé
- Brady Corbet - A brutalista
- Coralie Fargeat - A szer
- Payal Kapadia - Minden, ami fénynek tűnik
Legjobb eredeti filmzene:
- Konklávé
- A brutalista
- A vad robot
- Emilia Pérez
- Challengers
- Dűne: Második rész
Legjobb egész estés animációs film:
- Áradás
- Agymanók 2
- Egy csiga emlékiratai
- Vaiana 2
- Wallace & Gromit: Vengeance Most Fowl
- A vad robot
Legjobb moziélmény és pénzügyi teljesítmény:
- Alien: Romulus
- Beetlejuice Beetlejuice
- Deadpool & Rozsomák
- Gladiator 2
- Agymanók 2
- Twisters - Végzetes vihar
- Wicked
- A vad robot
Legjobb drámasorozat:
- A sakál napja
- A diplomata
- Mr. and Mrs. Smith
- A sógun
- Utolsó befutók
- Squid Game
Legjobb zenés vagy vígjátéksorozat:
- Abbott Általános Iskola
- A mackó
- Úriemberek
- Hacks - A pénz beszél
- Bármit, csak ezt ne
- Gyilkos a házban
Legjobb mini- vagy antológiasorozat vagy tévéfilm:
- Szarvasbébi
- Cáfolat
- Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori
- Pingvin
- Ripley
- True Detective: Night Country
Legjobb női főszereplő drámasorozatban:
- Kathy Bates, Matlock
- Emma D’Arcy, Sárkányok háza
- Maya Erskine, Mr. and Mrs. Smith
- Keira Knightley, Fekete galamb
- Keri Russell, A diplomata
- Anna Sawai, A sógun
Legjobb női főszereplő zenés vagy vígjátéksorozatban:
- Kristen Bell, Bármit, csak ezt ne
- Quinta Brunson, Abbott Általános Iskola
- Ayo Edebiri, A mackó
- Selena Gomez, Gyilkos a házban
- Kathryn Hahn, Mindvégig Agatha
- Jean Smart, Hacks - A pénz beszél
Legjobb női főszereplő mini- vagy antológiasorozatban vagy tévéfilmben:
- Cate Blanchett, Cáfolat
- Jodie Foster, True Detective: Night Country
- Cristin Milioti, Pingvin
- Sofía Vergara, Griselda
- Naomi Watts, Viszály
- Kate Winslet, A rezsim
Legjobb férfi főszereplő drámasorozatban:
- Donald Glover, Mr. and Mrs. Smith
- Jake Gyllenhaal, Ártatlanságra ítélve
- Gary Oldman, Utolsó befutók
- Eddie Redmayne, A sakál napja
- Hiroyuki Sanada, A sógun
- Billy Bob Thornton, Az olajügynök
Legjobb férfi főszereplő zenés vagy vígjátéksorozatban:
- Adam Brody, Bármit, csak ezt ne
- Ted Danson, A Man on the Inside
- Steve Martin, Gyilkos házban
- Jason Segel, Direkt terápia
- Martin Short, Gyilkos a házban
- Jeremy Allen White, A mackó
Legjobb férfi főszereplő mini- vagy antológiasorozatban vagy tévéfilmben:
- Colin Farrell, Pingvin
- Richard Gadd, Szarvasbébi
- Kevin Kline, Cáfolat
- Cooper Koch, Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori
- Ewan McGregor, Egy úr Moszkvában
- Andrew Scott, Ripley
Legjobb női mellékszereplő drámai, zenés vagy vígjátéksorozatban:
- Liza Colón-Zayas, A mackó
- Hannah Einbinder, Hacks - A pénz beszél
- Dakota Fanning, Ripley
- Jessica Gunning, Szarvasbébi
- Allison Janney, A diplomata
- Kali Reis, True Detective: Night Country
Legjobb férfi mellékszereplő drámai, zenés vagy vígjátéksorozatban:
- Tadanobu Asano, A sógun
- Javier Bardem, Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori
- Harrison Ford, Direkt terápia
- Jack Lowden, Utolsó befutók
- Diego Luna, La Maquina: Boksz életre-halálra
- Ebon Moss-Bachrach, A mackó
Legjobb stand-up comedy előadás a televízióban:
- Jamie Foxx, What Had Happened Was
- Nikki Glaser, Someday You’ll Die
- Seth Meyers, Dad Man Walking
- Adam Sandler, Love You
- Ali Wong, Single Lady
- Ramy Youssef, More Feelings
(168.hu)