Sokan sokféle képet alkotnak magukban a kínai autókról, ám nagyon kevesen rendelkeznek valós információkkal.
Az egyik alapvetés, hogy Kínában nem gyártanak igazán tartós autókat. Tényleg szinte pár év után eldobják az autóikat a kínaiak?
2025-ben már nem engedhetjük meg magunknak, hogy tévhiteink legyenek a kínai autókkal kapcsolatban. Európában is egyre nagyobb teret hódítanak a kínai márkák, új gyártók neveit kell megtanulnunk, sőt, kínai autógyár épül Magyarországon is. A kínai autók itt vannak, és főleg itt lesznek velünk, különös tekintettel az elektromos autókra. Nem árt tehát eloszlatni a tévhiteket!
A minap egy népszerű rádióműsorban egy ismert autóipari szakértő beszélt Kínáról és az ottani autópiacról. Alapvetően számomra ismerős információk hangzottak el, egy dolog viszont megütötte a fülemet: a kínaiak szinte eldobálják az autóikat néhány év után, a használtautó-kereskedelem pedig egy alig ismert tevékenység az országban – hangzott el. Ennek kicsit utánajártam!
Változnak a trendek Kínában is
Tradicionálisan valóban igaz a fenti megállapítás, ám a használtautó-piac az elmúlt évtizedben Kínában is felpörgött, valamint a járműpark átlagéletkora is megnőtt. 2023-ban az előző évhez képest 14,88 százalékkal bővült a használtautó-piac Kínában, ami azt jelenti, hogy összesen 18,4 millió használt autó cserélt gazdát. Ez hatalmas számnak hangzik – főleg, ha arra számítunk, hogy Kínában nem jellemző az autók használtan való adás-vétele. Ugyanakkor ennél jócskán több, 31,6 millió új autót helyeztek forgalomba 2023-ban az országban – Európában éppen ellenkező tendencia figyelhető meg. Akár a nagyobb piacokra, akár Magyarországra koncentrálunk, mindenhol az a jellemző, hogy használtan több autót adnak el, mint újonnan.
Beszédes a járművek átlagéletkora is: Kínában jelenleg mintegy 7 év körül mozog az személyautók átlagos életkora, Magyarországon 16 körül van ez a szám, de még Németországban is bőven 10 évnél idősebb az autópark. Vagyis tényleg hamarabb cserélik le az autóikat a kínaiak, bár az olló zárul. 2016-ban ugyanis még 3,88 volt az autók átlagéletkora, a Statista várakozásai szerint 2030-ra viszont már a 8 évet is meghaladhatja.
Minden mögött az elektromos átállást kell keresni?
A kínai autóipar felemelkedése egyértelmű egy új technológiának, az akkumulátoros elektromos hajtásnak köszönhető. Emiatt jutottunk el oda, hogy a kínai márkák piaci részesedése hazájukban 2019 és 2024 között 37 százalékról több mint 60 százalékra nőtt, miközben a német gyártók visszaestek 26 százalékról 16 százalékra. A külföldi cégek – mint a Volkswagen vagy a General Motors – egyre inkább a közös fejlesztésekre és beszerzésre támaszkodnak. Nyilván önmagában az elektromos hajtás megjelenése és elterjedése még nem lett volna elég a kínai hódításhoz, de e transzformáció nélkül aligha ismernénk ennyi kínai márka nevét Európában.
Az elektromos autók terjedése állhat az átlagéletkor növekedése mögött is: bár az akkumulátorok élettartama változó, általánosságban elmondható, hogy legalább 7-8 évig tudják az eredeti hatótávolságuk 80-90 százalékát. Ameddig ezt a szintet képesek tartani, addig nem érdemes „eldobni” őket. Emellett az autók informatikai tartalma, „techesedése” is indok lehet arra, amiért egy kínai felhasználó tovább tart ki az autója mellett. Végezetül a minőségi javulást se vessük el: azzal, hogy egyre inkább exportra dolgoznak a kínai gyártók, magasabb (vagy akár fogalmazhatunk úgy is, hogy másfajta) minőségi elvárásokat kell teljesíteniük, aminek hála az autóik is tartósabbak lesznek, azokat már nem érdemes 3-4 év után lecserélni.
A számok alapján a kínai és az európai autós fogyasztói kultúra közeledik egymáshoz, az elektromos autók terjedése ezt a folyamatot elősegíti. Azt mindenesetre nem javasoljuk az olvasóinknak, hogy alapítsanak kínai autómárkákra szakosodott veteránautós klubokat! (autopro.hu)