Lehet szörnyülködni azon, ami a pécsi gyermekotthon előtt Menczer Tamás főszereplésével lezajlott, de igazából nem Magyar Péternek, hanem Orbán Viktornak van oka kézremegésre. Saját eddigi stratégiáját ássák alá Rogán Antalék ezzel a húzással.
Eredetileg Szájer Józsefről és Orbán Balázsról terveztem pikírt hangvételű jegyzetet írni, de hát ember tervez, Menczer Tamás végez. Elárulhatom, szerkesztőségünkben kisebb vita alakult ki kedd délelőtt arról, egyáltalán feladata-e a sajtónak, hogy egy ilyen, egy jobb külvárosi krimóból is már kinézett jelenetről tudósítani – de mire döntésre juthattunk volna, természetesen a teljes sajtó, Origótól a Telexig tele volt a szóváltás minden részletével, úgyhogy mi ott maradtunk, eltartott kisujjal a kortárs kísérleti dráma bemutatóján, miközben mindenki más elment párducmintás tangába öltözött pankrátorokat nézni (mondjuk egy szak- és nem bulvárbabérokra törő laptól azért ez talán érthető – a szerk.).
De ha már így alakult, most sem szeretném részletesen elemezni, mit is mondott Menczer Tamás, és hogyan reagált erre Magyar Péter, melyikük volt az agresszívabb és a bunkóbb (Menczer és Menczer, azért szögezzük le, a miheztartás végett).
(Egy epizódot azért kiemelnék, de csak azért, mert a sok szépség között kicsit elveszett. „Rám figyelj, ketten vagyunk csak itt, te meg én, senki nem tud neked segíteni! Láttam, hogy a nőkkel hogy beszéltél, ezért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál” – nyit Menczer rögtön az elején Miközben Magyar mellett ekkor már ott állt Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár – aki egyébként ráadásul a menczeri világegyetemben is jelentős személyiség, hiszen így a felvételek alapján legalább olyan magas, mint maga Menczer. Múlt héten pedig Magyart Csizi Péter, Fülöp helyettese várta a bicskei gyermekotthon bejáratánál. Akkor hát a genderlobbi már államtitkári szintre épített be egykori nemváltó óvodásokat a kormányba? Milyen nemű Fülöp Attila és Csizi Péter?)
Olyasféle moralizálásba sem szeretnék most belemenni, hogy mivé is változott a politika, hát hol vannak már az ország sorsán felhős tekintettel merengő államférfiak, a választókat felnőttként kezelő üzenetek? Az nyilván érdekes és aggasztó kérdés, hogy mi jöhet még ezután, és mikor fordul át mindez valódi, fizikai erőszakba (nem, kedves Magyar Nemzet és társai, egy kartondobozzal valakit 8-13 centivel arrébb taszajtani, az még nem véres erőszak). Tény, hogy az elmúlt hetekben mind a két, a népszerűségi listák élén álló párt vezetője előszeretettel mutatta meg, ahogy szelleme mellett testét is edzi, de talán nem azért, mert egy az egyben, egyfajta politikai sztárboksz keretében akarnák lerendezni, ki vezesse az országot.
Ezt benézték?
Szóval ami nekem eszembe jutott erről a jelenetről, legalábbis miután túl voltam a hitetlenkedés, a hisztérikus nevetés és a feltörő hányinger néhány egymást követő ciklusán, az az, hogy nem nagyon láttam még olyan politikai kommunikációs akciót a Fidesz részéről az elmúlt tizensok évben, amiről egyből az jutott volna eszembe, hogy ezt totálisan benézték. Olyasmi volt persze – ó mennyi –, amiről azt gondoltam, ez aljas, tenyérbemászó, hányingert keltő húzás, sőt még olyan is, aminél reménykedtem benne, hogy nem fog bejönni, mint mondjuk a migránsok vagy a tanárok elleni uszítás, esetleg az ukrán háború ügyében felvett, Putyin ölébe tökéletesen illeszkedő álláspont.
De közben azért ott volt az emberben az elkerülhetetlenség érzése. A Finkelstein-Habony-Rogán gépezet ezt tökéletesen kimérte, milligrammra kiporciózva kiadagolta, majd a médiáján keresztül egyenesen a választók nyúltagyába fogja fecskendezni, és eléri vele a megfelelő hatást – és általában ez is történt.
És most néztem, ahogy Menczer Tamás ezzel a szánalmasan béna kicsizéssel igyekszik valamit kiprovokálni Magyar Péterből, és nem értettem. Amit a Fidesz eddig nagyon ügyesen csinált, az ennek pontosan az ellenkezője. A párt és a kormány vezetői végtelen, bicskanyitogató cinizmussal reagáltak minden vádra, enyhe félmosollyal, saját mérhetetlen hatalmuk és fontosságuk biztos tudatában söpörték le magukról az összes, sokszor nagyon is jogos gyanúsítást, intéztek el vagy hagytak az út szélén vállrándítással teljes társadalmi csoportokat, kétségbeesett egyéneket.
A piszkos munkát egyértelműen kiszervezték az Origo névtelen szerzőinek, a Megafonnak, az utcára kivitt, felhergelt nyugdíjasoknak, vagy a jól megfizetett, kétajtós szekrény huligánoknak. Bayer Zsolt nyilván egy érdekes határeset, de még ő is Márai-idézetekbe csomagolt kézzel fogta meg az orgoványi erdőbe elásott sorosista férgeket, meg hát hivatalosan ő is csak egy publicista, nem – mondjuk, hogy egy abszolút véletlenszerű példát mondjak – a Fidesz kommunikációs igazgatója, államtitkári rangban.
A kutya ugatott, a karaván haladt
És ez működött. Mire emlékszünk Hadházy Ákosék köztévé-foglalásából? A lyukas zoknira, Varjú László vergődésére a biztonságiak szorításában, az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnesre, és nem arra, hogy az állampárt fizikai erőszakot is bevetve tartotta távol az ellenzéki véleményeket az adóforintokból busásan finanszírozott „közmédiától”. Igazuk volt Hadházyéknak? Persze. Elnyerték vele a közvélemény szimpátiáját a „belpesti libsik” körein túl? Nem.
Az ember ugyanis valahogy kényelmetlenül érzi magát, ha valaki nyíltan kimutatja előttük a dühét, elkeseredettségét, frusztrációját – még ha amúgy jogos is ennek az alapja. Hányszor hallottuk a „hiszti” kifejezést az elmúlt években, amikor valaki vagy valakik tiltakozni próbálták a kormány legújabb disznósága ellen? Így lett hiszti a pedagógusok elkeseredettségéből, Iványi Gábor mérhetetlenül cinikus eltaposásából, a melegek lepedofilozásából, újságírók lehallgatásából és sorolhatnánk.
Idézzük fel, mi is történt, amikor idén október 9-én Gyekiczki Márton, a DK ifjúsági szervezetének tagja berohant Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatójára, és azt kiabálta, hogy „Mennyiért árulta el a hazát, miniszterelnök úr?” Egy pillanatnyi zavar után Orbán ennyivel intézte el az esetet, mint egy kamaszfia lázadásával szemben megértő apuka: „a magyar egy nagyon direkt nyelv, de ha annyit mondunk egy politikusra, hogy gazember, az csak azt jelenti, hogy nem értünk vele egyet”.
Alapvetően jogosak voltak Gyekiczki kérdései? Igen. Kényelmetlenül éreztük magunkat az akcióját végignézve? Igen. Jól jött ki Orbán Viktor a jelenetből? A DK törzsszavazóit leszámítva valószínűleg bőven. Ugyanez történt pepitában másnap, az Európai Parlament üléstermében. Dörgő hangú, számonkérő, helyenként szinte hisztérikus megszólalásokban kérték számon Orbánon a magyar jogállamiság helyzetét, az országban uralkodó szegénységet – és a nyugodtan, higgadtan, bár félizgazságokkal, hazugságokkal és a kérdések kikerülésével operáló magyar miniszterelnök simán lehozta minimum döntetlenre az összecsapást.
Ellentétes üzenetek
És akkor most a Fidesz odaküldi a párt kommunikációs igazgatóját „hisztizni” Magyar Péterhez? Pár nappal azután, hogy a miniszterelnök azon sopánkodott, hogy „megjelent az erőszak a magyar politikában”, és kifejezte mély és őszinte aggodalmát azon, hogy „a verbális durvaság előbb-utóbb elvezet az agresszióhoz”, és leszögezte, „egy közösség vagyunk, tisztességesen kell bánnunk egymással”. És a legjobb: Orbán arról megemlítette a „lenézésből fakadó negatív fenyegető tónust”, ami megjelent a magyar politikában. Lehetne ennél tökéletesebben jellemezni Menczer Tamás akcióját, aki nem is annyira árnyaltan fizikai erőszakot helyezett kilátásba a „kicsi” Magyar Péterrel szemben?
Tényleg nem értem. Miért nem lehetett odaküldeni valamelyik „újságírót”, rohamnyugdíjas-kommandót, fidelitasos szerencsétlent, ha balhét akartak kiprovokálni? Miért veri keresztbe a Fidesz a saját, pár nappal korábban megfogalmazott üzenetét egy ilyen akcióval?
Majd egy héttel később, újabb pénteki szózatában már arról beszélt Orbán Viktor, hogy „látom, Menczer leállította a rém kellemetlen politikát és annak képviselőjét. Jól tette.” Előtte pedig azt mondta: „Aki kardot ránt, kard által vész el.” Menczert eddigre már védelmébe vette többek közt a Fidesz frakcióvezetője is, a teljes NER-média maximális fordulatszámon pörgette az esetet, miközben még alaposan megvágva sem lehetett olyan részt találni a „beszélgetésben”, amely alapján Menczer nem agresszívan, kötekedve viselkedik.
Ez tehát azt mutatja – amit azért rögtön sejteni lehetett –, hogy itt bizony nem Menczer Tamás magánakciójáról van szó, hanem ez bizony itt a legmagasabb szintről megtervezett és jóváhagyott új stratégia a Magyar Péter elleni fellépésre. Ez lenne itt a Rogán-Habony-Nézőpont boszorkánykonyha legújabb csodakoktélja?
És ez bizony sokat elárul Orbán Viktorék helyzetéről. Eleve, hányadik ilyen stratégiánál is tartunk néhány hónap alatt? A nyikhaj miniszterfeleségtől és a kipukkadó lufitól eljutottunk odáig, hogy Magyar Péter maga a Soros-sátán magyarországi helytartója, a főgonosz. A Menczer-akció előtti utolsó nagy dobás a Vogel Evelin-féle hangfelvételek voltak – és mit értek el vele? A Tisza több közvélemény-kutatónál előzött, sőt az is lehet, hogy jelentős előnyben van már a Fidesz-KDNP előtt.
És hopp, máris itt van az új terv. De mit fognak ezzel elérni? Nem tudom elképzelni, hogy Menczer fellépése a legelkötelezettebb „menthetetlen” Fidesz-szavazókon kívül bárkiben nem szekunder szégyent váltott volna ki. A Fidesz ezzel sikeresen áthelyezte magát a nyugodt, megingathatatlan erő pozíciójából a hisztisen vagdalkozó kihívó szerepébe. Nem kell feltétlenül elhinni, amit Magyar Péter másnap közölt, miszerint rengeteg új támogatás érkezett a Tiszához a pécsi szóváltás után – de egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek.
Ha tényleg ez az, amit a kormány százmilliárdokból fenntartott kommunikációs és stratégiai gépezete ki tudott találni, akkor Orbán Viktor tényleg nagy bajban van.
Melegít: Szájer József, Orbán Balázs és Nagy Márton
És akkor szólnék azért pár szót Szájer Józsefről és Orbán Balázsról is, mert ide is tartozik. Amikor stratégiáról beszélünk, joggal merülhet fel Orbán Balázs neve, hiszen a miniszterelnök politikai igazgatójaként pontosan a hosszútávú, előremutató politikai vízió megalkotása lenne a feladata. És itt van Orbán Balázs, aki egy társadalomtudományi doktorit nem tud a rendelkezésére álló, gyakorlatilag korlátlan erőforrások segítségével támadhatatlan minőségben és formában leadni. És aki a védésre, amiről jól tudja, hogy a sajtó érdeklődésének középpontjában lesz, egy kormányzati kisbusszal érkezik, amelyet beparkolnak szabálytalanul az egyetem bejárata elé. Az, hogy ő ezt nem érezte magától problémásnak, az az egyik dolog, de nem volt senki, aki – férfi a férfival – elbeszélgetett volna vele, és közölte volna: „Kicsi, vedd már észre magad!”
Lapcsoportunk szubjektív beszélgetőműsora, az Ez Viszont Privát múlt heti adásában arról beszélgettünk, hogy talán Szájer Józsefet azért kellett kivenni a naftalinból, mert Orbán Viktor úgy érzi, ilyen Orbán Balázsokkal (és tegyük hozzá, Menczer Tamásokkal) nem tudja ezt a háborút megnyerni Magyar Péter ellen.
Szájer a Telexnek adott, elképesztően gyomorforgató interjúja után ebben már nem vagyok biztos. Ez nem egy önmagával meghasonlott, kétségektől gyötört ember interjúja, hanem egy, a valóságtól teljesen elszakadt, az önmegtagadásba belebolondult emberé. Nem akarom itt most hosszan idézgetni Szájert, az interjú minden szava moslékból préselt arany, de aki ki meri azt mondani, hogy ebben az országban „én nem tapasztaltam másféle beavatkozást a magánszférába azon a megengedhetetlen gyalázkodáson kívül, amit velem műveltek”, az nem tekinthető vitapartnernek.
Vagy mit gondoljunk arról, hogy azt állítja, „semmiféle bűncselekményt nem követtem el. Olyan dolgot követtem el, amellyel a választók bizalmát eljátszottam. De ez politikai kategória”? Egy Covid-lezárások idején tartott, illegális melegpartiról próbált elmenekülni, táskájában kábítószerrel. Egy ereszen, ami szerinte ott se volt, miközben videófelvétel van arról, ahogy lemászik rajta. A politikai kategória, miszerint ezt a melegeket habzó szájjal pedofilozó, az örökbefogadástól gyakorlatilag eltiltó kormány alkotmányának szerzőjeként, EP-listavezetőjeként tette, az csak ezután jön.
Innentől kezdve már azt kell feltételeznünk, hogy Szájer maga akart újra reflektorfénybe kerülni, és szerepet vállalni. És ezt vagy üdvözli a Fidesz legfelső vezetésében, vagy nem mernek ellene tenni – azért ne feledjük, Szájer sokáig ennek a legfelső körnek a tagja volt, talán van valami a hátizsákjában, amivel ki tudta ezt kényszeríteni? Tehát vagy a józan belátás hiányzik Orbán Viktorékból, vagy már erre sincs erejük.
Említsük meg azért azt a Nagy Mártont, aki képes volt nyilvánosan kimondani, hogy ebben az országban „nem tudják az emberek, milyen jó nekik itt”. És ő lesz Varga Mihály a jegybank élére történő lepattintása után a megkérdőjelezhetetlen, egyedüli gazdasági csúcsvezetőnk.
Akárhogy is, mind személyi kérdésekben, mind stratégiában új mélységekbe süllyedt Orbán Viktor. De ami ennél is rémisztőbb lehet számára, az az, hogy ez sem működik. Vajon neki mikor mondja azt valaki, hogy
vége van, kicsi?
(mfor.hu)
