Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Nehéz időszakra számítanak a hazai vállalkozások

Gazdaság
2023.10.30.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Bár nincsen jelentős elmozdulás, már látszódnak a repedések – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által kiadott harmadik negyedéves barométer bemutatásán.

A 2. negyedéves elemzés kapcsán többek között azt írták, hogy bár kissé romlott a hazai vállalkozások üzleti hangulata, inkább tűnt úgy, az idei év számukra a kivárás éve lesz.

A VOSZ tagvállalkozásai között elvégzett kutatás a harmadik negyedévben sem mutatott jelentős elmozdulást, azonban fontos figyelembe venni, hogy a makrogazdasági környezet negatív kilengései még tartogathatnak meglepetések a vállalkozások számára.

Azzal együtt, hogy a VOSZ tagvállalkozásai inkább az erős és prudens vállalkozások közé tartoznak, a makrogazdasági változások már láthatóan érintik ezeket, mint a megrendelések elmaradásai, a szakmai munkaerő hiánya és a csökkenő vásárlóerő

– foglalta össze röviden a VOSZ sajtóreggelijén Kozák Ákos, a kutatást végző Egyensúly Intézet üzleti kapcsolatokért felelős igazgatója.

Hozzátette, a viszonylagos állandóságot lehet tapasztalni az üzleti hangulatban, ugyanakkor már látszódnak a repedések, és még azt sem lehet látni, a 4. negyedévben a tendencia hogyan fog folytatódni.

Kozák Ákos emlékeztetett arra, hogy már korábban is jelezték, a körbe tartozás várhatóan újra meg fog jelenni vagy erősödni. A válaszokból kiderült, egyre több vállalkozás panaszkodik a fizetési morál romlására.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a csökkenő megrendelések gyengülő vásárlóerő miatt meglehetősen nagy a kockázata a veszteséges működésnek, amit tovább erősíthet az európai uniós fejlesztési támogatás hiánya, valamint a rendkívül magas infláció is.

Üzleti kilátások: még él a remény, de közép- és hosszútávon már kedvezőtlen lehet a helyzet

Ambivalens érzéseket élnek meg jelenleg a vállalkozások, egyre többen úgy látják, rosszabbak lehetnek a kilátások

– összegezte Kozák Ákos, aki kiemelte, a 3. negyedév adatai alapján már 4 százalék elmozdult a negatív várakozások irányába.

Az is elhangzott, bár jelenleg a többség még teljesíti az éves tervezett bevételeket, folyamatosan emelkedik azon vállalkozások aránya, amelyek ezeket az év elején kitűzött célokat nem fogják elérni.

A sajtóbeszélgetésen elhangzott az is, a vállalkozások pénzügyi helyzete egyelőre nem romlik, nem nőtt az adótartozás és nincsenek fizetési problémák. Ugyanakkor minden 7. vállalkozás nem rendelkezik pénzügy tartalékokkal, és a magasabb ellenálló képességgel rendelkező vállalkozások aránya a felére esett vissza, 20-ról 10 százalékra.


Forrás: VOSZ

A jelenlegi helyzetet jól tükrözi, hogy a kutatás eredményeiből látszik, a vállalkozások jelentős része elkezdte újragondolni a fejlesztési céljait és azok teljesítését. Az év első negyedéves barométer eredményei azt mutatták, hogy jellemzően az év elején valósítják meg a tervezett fejlesztéseket, ezért talán nem meglepő ennek év közbeni visszaesése.

Ugyanakkor az is tény, hogy majdnem minden 5. vállalkozás, a 3. negyedév adatai alapján, már elhalasztotta fejlesztési célú beruházásait, elsősorban a béremelések miatt

– emelte ki Kozák Ákos.

Ehhez Perlusz László, a VOSZ főtitkára hozzátette, ezzel együtt az megfigyelhető, hogy az energetikai célú beruházásokat, melyeket jellemzően önerőből finanszíroznak, a vállalkozások nem halasztották el, a zöld átállás folytatódott.

Munkaerő: úgy tűnik, nem várható leépítés, ugyanakkor a reálbércsökkenés valós veszély
Arra a kérdésre, hogy a következő 12 hónapban terveznek-e elbocsátást, a második negyedéves magasabb szám után visszarendeződött a helyzet, úgy tűnik, a hazai vállalkozások inkább a munkaerő-megtartásban gondolkodnak.

Kozák Ákos hangsúlyozta, az adatokból jól látszik, hogy a vállalkozások majdnem 40 százaléka végrehajtott béremelést, elsősorban a bérfeszültség elkerülése miatt, ugyanakkor ezen felül már nem tervez továbbit.

Egy kérdésre a VOSZ főtitkára megerősítette, hogy valóban kifejezetten nehéz bértárgyalásokra van kilátás, hiszen a jelenlegi helyzetben mindkét oldalnak önmérsékletet kellene tanúsítania.

Élni és élni hagyni. Még mindig jobb eset, hogy a vállalkozások teherbírása alapján emelnek számukra vállalható mértékű béremelést, minthogy csődbe menjenek, ezzel elveszítve a munkavállalók munkáját

– húzta alá Perlusz László.

Perlusz László elmondta véleményét a nemrégiben felmerült egyszeri 100 ezer forintos bérkiegészítés kapcsán is: a VOSZ munkaadói javaslata az, hogy ezt az összeget valamilyen mértékű adóteher-csökkentéssel támogassa meg az állam. 

Perlusz hozzátette, az egyre biztosabbnak tűnő recesszió is eleve hatással lesz a minimálbér és bérminimum mértékére is. A cégek fizetésképtelenségi helyzeteinek kezelésére, kézben tartására egy piackonform reorganizációs program elindítását támogatná a VOSZ. (PIAC&PROFIT)

Címlapkép forrása: VOSZ
infláció
VOSZ
vállalkozás
cégirányítás
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.10.30. - 06:00
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Újabb frontot nyit a kormány? Most Horvátországnak szóltak be kőkeményen

    Újabb frontot nyit a kormány? Most Horvátországnak szóltak be kőkeményen

  • Itt egy ábra, amiből sokat megérthetsz abból, mi folyik a magyar gazdaságban

    Itt egy ábra, amiből sokat megérthetsz abból, mi folyik a magyar gazdaságban

  • Orbán Ráhel: Sokat beszélünk arról, hogy kié a reptér, de itt is csak van egy befektető, mint minden üzletben

    Orbán Ráhel: Sokat beszélünk arról, hogy kié a reptér, de itt is csak van egy befektető, mint minden üzletben

  • Megrázó és segélykiáltó levelet tett közzé Hadházy Ákos

    Megrázó és segélykiáltó levelet tett közzé Hadházy Ákos

  • Hetek óta nem működik a gyógyszertárak közgyógyjogosultság-lekérdezési rendszere

    Hetek óta nem működik a gyógyszertárak közgyógyjogosultság-lekérdezési rendszere

  • Szülők a katonák iskolába vezénylése ellen: kiáltvány, 40 kérdés

    Szülők a katonák iskolába vezénylése ellen: kiáltvány, 40 kérdés

  • Pintér Sándortól levélben kért magyarázatot az oroszok vízumszerzését könnyítő magyar szabályozásra az uniós belügyi biztos

    Pintér Sándortól levélben kért magyarázatot az oroszok vízumszerzését könnyítő magyar szabályozásra az uniós belügyi biztos

  • Simonka mindenkit le akar győzni

    Simonka mindenkit le akar győzni

  • Zárt ajtók mögött találkozott Karácsony Gergely és Magyar Péter, legalább abban sikerült megegyezniük, hogy egyelőre senki nem mond semmit

    Zárt ajtók mögött találkozott Karácsony Gergely és Magyar Péter, legalább abban sikerült megegyezniük, hogy egyelőre senki nem mond semmit

  • Díszpolgári címet kap Kós Hubert

    Díszpolgári címet kap Kós Hubert

  • Kiegészítő jegy helyett helyjegy: augusztus 1-től már a MÁV appban is megvásárolható a Volánbusz egyes járataira

    Kiegészítő jegy helyett helyjegy: augusztus 1-től már a MÁV appban is megvásárolható a Volánbusz egyes járataira

  • Előkerült Szentkirályi Alexandra, a Magyar–Karácsony találkozóval poénkodott

    Előkerült Szentkirályi Alexandra, a Magyar–Karácsony találkozóval poénkodott

  • 40 milliót kapott Bayer Zsolt a Szerencsejáték Zrt.-től egy Mongóliáról szóló sorozatra

    40 milliót kapott Bayer Zsolt a Szerencsejáték Zrt.-től egy Mongóliáról szóló sorozatra

  • Hüledeznek a magyarok több alapélelmiszer hirtelen drágulásán, mi történhetett?

    Hüledeznek a magyarok több alapélelmiszer hirtelen drágulásán, mi történhetett?

  • Puzsér Róbert: Nem térek ki az ütés elől

    Puzsér Róbert: Nem térek ki az ütés elől

  • Három "érdekes" történet Párizsból

    Három "érdekes" történet Párizsból

  • Klíma helyett zongora

    Klíma helyett zongora

  • Törvénytelen blokkolás

    Törvénytelen blokkolás

  • Megvan az első magyar arany: Kós Hubert olimpiai bajnok!

    Megvan az első magyar arany: Kós Hubert olimpiai bajnok!

  • Változékonyabb idővel indul a nyár utolsó hónapja

    Változékonyabb idővel indul a nyár utolsó hónapja

  • Megérkezett a Paks II. Atomerőmű 5. blokk zónaolvadék-csapdája

    Megérkezett a Paks II. Atomerőmű 5. blokk zónaolvadék-csapdája

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element