Több településen is a ciklus elején szavazták meg maguknak a képviselők a tiszteletdíj emelését.
Csaknem ötször annyi pénzt fordít idén a pécsi önkormányzat a helyi képviselők juttatásaira, mint a múlt évben – írta a Népszava. Eddig ugyanis a pécsi képviselők munkájára évente hozzávetőleg 100 milliót fordított az önkormányzat, idén ez az összeg 486 millióra nő majd.
Januártól a képviselői alapdíj 663 ezerre emelkedett, de azok, akik más pozíciókban is dolgoznak, akár 1 millió 259 ezer bruttó tiszteletdíjat is összeszedhetnek.
A jelentős költségnövekedés a város megosztottságára vezethető vissza, a Fidesz és szövetségesei ugyanis 11, a polgármester ellenzéki pártokat integráló csapata pedig 9 képviselőt delegált a közgyűlésbe. Hosszas tárgyalások után a testület megszavazta a polgármester két alpolgármesterjelöltjét, cserébe a polgármestert kontrolláló erők öt tanácsnoki helyet kaptak és többséghez jutottak a bizottságokban.
Más településeken is nőttek a képviselői juttatások:
- Győrben a Fidesz-KDNP uralta közgyűlés megszavazta, hogy a képviselői alapdíj 151 ezerről 563-ezerre nőjön.
- Baján a kormánypárti irányítású testület döntése alapján a képviselők alapdíja bruttó 108 ezer forintra ugrott, míg a bizottsági elnökök tiszteletdíja 210 ezerre, a tanácsnokoké 252 ezerre nőtt.
- Az ellenzéki irányítású Siófokon a képviselők havi 170 ezerért látják el feladataikat, a bizottsági tagságért plusz 90 ezer, míg a bizottsági elnöki – tanácsnoki – pozícióért 130 ezer forintot vehetnek fel.
- Az ellenzéki Hódmezővásárhelyen a 195 ezer forintos képviselői alapdíjat 265 ezer forintra emelték, ugyanakkor a bizottsági és tanácsnoki munkáért nem jár pénz.
- Egerben 22 százalékkal emelte meg a képviselők és a bizottsági elnökök díjazását a jobboldali városvezetés tavalyi alakuló ülésén. A képviselői alapdíj havi bruttó 200 ezer forint, aki emellett valamelyik bizottságnak tagja, az 290 ezer, aki elnöke, az 380 ezret kap.
- Nagykanizsán a legutóbbi ciklus végén 186 ezer volt a képviselők tiszteletdíja, tavaly októberben ezt 260 ezerre emelték. A bizottsági tagok 207 ezertől jutottak el a mai 390 ezerig, a tanácsnokok pedig 276 ezertől 520 ezerig.
- Salgótarján a megyei jogú városok között az utolsó helyen áll az egy főre jutó helyi adóbevételek rangsorában, itt a képviselők kénytelenek beérni bruttó 130 ezer forint tiszteletdíjjal.
- Szolnokon az önkormányzati képviselők havi tiszteletdíja tavaly októbertől bruttó 450 ezer forint, ami nagyjából 12 százalékos növekedést jelentett.
(hvg.hu)