Így nevezik Nyugaton a Jordán-folyó Izrael által 1967 óta megszállt (az 1948-as ENSZ-határozat szerinti izraeli államhatárig terjedő) balpartját, mivel a Ciszjordánia elnevezést se leírni, se kimondani nem képesek.
Mostantól nem tehetik! Legalábbis izraeli törvényszövegek hivatalos fordításában,
Mert egy új izraeli törvény szerint ezt a területet az izraeli törvényekben csak Júdea és Szamária néven lehet nevezni.
Az izraeli lakosság jelentős többsége számára ez helyes lépés, mert valaha, két- és háromezer éve ez a terület az egy, két (majd újra egy, végül megszűnt) zsidó királyság, Izrael és Júda része volt. Tehát, ENSZ-határozat ide vagy oda, történelmi jogon igényt formálunk rá, és punktum! Mindenki akassza föl magát, aki nem fogadja el, különösen az arabok!
Na, mármost, Hölgyeim és Uraim!
Megállt az idő? Nem állt meg, bármilyen indokkal keressük megállításának, visszafordításának módozatait! A történelem folyik, és állandóan, vagy legalábbis időről időre változó eredményeket produkál!
Országok, birodalmak tűnnek föl, majd a zenit után hanyatlanak le, tűnnek el végleg, népeik beolvadnak a hódítók népeibe!
Ezt nem tudomásul venni: botorság! (És aljas célok ürügye egyben!)
Mert, kérdem én: hová lett Mezopotámia, Asszíria, az ókori Egyiptom, Fönícia, a Római Birodalom, Bizánc, A tatárok birodalma, a Német-Római Császárság, a Második és Harmadik Birodalom, az Ottomán Birodalom a Habsburg Birodalom, (inkluzíve az Osztrák-Magyar Monarchia), sőt a „Történelmi”, avagy Nagy-Magyarország? Hová lett Algérie Française, a Holland Kelet-India?
Eltűnt a térképekről és a hírekből Breslau, Danzig, Königsberg, Strassburg neve, akár csak Pozsonyé, Kassáé, Ungváré, Munkácsé, Nagyváradé, Kézdivásárhelyé, Újvidéké, Kismartoné, Királyhidáé! (Megjegyzem, az Orbán-kormány az utóbbi hármat, Toroczkai fő irredenta az utóbbi kettőt érdekes módon sosem említi.) Új uraik új nevein futnak.
Ehhez képest kész csoda, hogy a zsidóság (és a területen még a beduinok) egyáltalán fönnmaradtak! A zsidóság ezt paradox módon feltehetően a szétszóratásának köszönheti, mely általában ellenkezőleg. felgyorsítja egy nép eltűnését.
Ha a történelem általános menetét törvényszerűnek fogadjuk el (mást józan ésszel nem tehetünk!), akkor efféle hivatkozásokkal (hogy bezzeg valamikor) nem sokra mehetünk!
Tegyük hozzá:
-A két ókori zsidó állam a viszálykodásával, testvérháborúival maga okozta a vesztét és esett hódítás áldozatául, illetve a római időkben a római császár szobrának a Szentélyben felállítása elleni tiltakozás és ennek következtében kirobbant felkelés vetett véget Izraelnek, amely túlságosan nagy árnak látszik a végeredményhez képest.
Hiszen, ahogy egy olasz kézműves mondta a Nápolyt megszálló amerikaiaknak: a németek jöttek és mentek, maguk is jönnek és mennek, mi meg itt maradunk! Hát, igen! Ez lett volna a taktikus megoldás!
-Mint márt említettem, a modernkori Izrael létét egy nemzetközi jogi határozat legitimálja!
Olyan nincs, hogy a nekünk tetsző részére hivatkozunk, a nem tetszőt figyelmen kívül hagyjuk!
A terület Jordániához tartozott, és Husszein, a vén kurafi (Guiness-rekordok közé tartozik, hogy hány merénylet-kísérletet élt túl, hozzá képest Castro csak gyenge kezdő, nem, ami a végeredményt, hanem azt a tényt illeti, hogy a kubai vezető elleni merénylet-elképzelések tömege papíron maradt, a jordán király ellen viszont meg is kísérelték), akinek a királyságát elözönlötték a palesztin menekültek az első három háború után, nem győzvén szabadulni tőlük, inkább nekik adta Ciszjordániát.
-Izrael – szintén említettem – 1967-ben megszállta ezt a területet és nincs joga bekebelezni, nincs joga arab falvakat lerombolni és zsidó telepeket létrehozni, mert egyszer ki kell majd onnan vonulniuk, akár Gázából 2005-ben.
-Ha már Gáza szóba került: a Hamász magának köszönheti Gáza lerombolását az okttóber 7-i aljas tömegmészárlás miatt, de ez nem változtat a tényen, hogy Izraelnek semmi köze Gázához.
Az olyan őrült ötletek végrehajtásával, mint Trumpé a helyi Riviéráról, kétmillió palesztin kitoloncolásával, akiket természetesen se Egyiptom, se Jordánia nem fogad be (miért tennék? Egyiptomnak elég baja van a Muzulmán Testvériség nevű helyi terrorszervezettel, nem kell még a hátára egy púp az újjá szerveződő Hamásszal, nem beszélve arról, hogy ki tartja el őket, ad nekik szállást, munkát? Jordánia köszöni, egyszer már ráfázott!) valóban genocidiumot követnének el.
És ezt sok izraeli (pont mi, zsidók? Basszátok meg!) remek elképzelésnek tartja
Netanjáhú szerint „ez az első értelmes gondolat a térség jövőjéről”. No comment.
(Igaz, azóta Trump is hallgat erről az ökörségről, mint a csuka, most fontosabb Ukrajna kiárusítása.)
-Végül, bármily szomorú számunkra, be kell látnunk, amiről kevés szó esik, sőt egyáltalán semmi sem, hogy Izrael ma már amerikai pénzügyi és fegyerzetszállítási, sőt közvetlen katonai segítsége nélkül nem képes megvédeni magát!
Sőt, a Jom Kippur háború első vészterhes napjaiban (ötven éve!) is az amerikaiak húzták ki Izraelt a szarból, védték meg a teljes arab elözönléstől: vadászgépekkel, pilótákkal segítve a megroggyant izraeli véderőt. Ez tette lehetővé, hogy fordítsanak!
Most pedig a tömeges iráni rakétatámadás elhárításának műveletét részben amerikai hadihajók ellen-rakétái hajtották végre.
Nem beszélve arról, hogy Elazart ugyanúgy palira vették, mint most Barneát, azaz a hírszerzés az utóbbi két háború előtt összeomlott.
(Más kérdés, hogy Golda Méir nem tudott a fenyegető támadásról, Netanjáhú viszont igen.
De nem a Moszadtól és a Sin Béth-től.)
És mondjuk ki: Izrael ezt a mostani háborúját elvesztette, már október 7-én.
Azóta a három meghirdetett hadászati céljából kettőt: a túszok kiszabadítása és a Hamász fölszámolása, nem sikerül tető alá hozni – a túszokról végül megalázó alku keretében próbál gondoskodni, holott ezt egy évvel ezelőtt is megtehette volna, a Hamász máris újra szerveződik. Egyedül a harmadik, Irán megfélemlítése és a Hezbollah meggyengítése (persze csak egy időre) sikerült.
Minek az a sok sírhalom mindkét oldalon?
És akkor egyesek még Júdeának és Szamáriának örvendeznek, mint majom a farkának!
Holott ezt most Netanjáhú, a vesztét érezve dobta be, hogy elterelje a figyelmet a felelősségre vonásáról, melynek e háború kapcsán (is) sorra kell kerülnie!
Orbán is akkor lök anitszemita és kádárilag kikacsintós irredenta szövegeket (egyelőre Kárpátaljáról), ha úgy érzi, megingott alatta a padló.
Régi trükk ez, sokan, sokszor alkalmazták és teszik ma is. A jónép pedig bégetve helyesel, ujjong. Itt is, ott is, mindenütt!