Varga Mihály államtitkárai közül csak egy maradt a régi pozíciójában, Nagy Márton a helyettes államtitkárokat tolta előre, őket pedig jórészt a saját embereivel pótolta a szupererős nemzetgazdasági tárcánál. - írja a HVG
„Elfogadhatatlan volt a vezetési stílusa” – részben ezzel magyarázta Matolcsy György jegybankelnök, miért kellett „kitenni” az alelnöki székből Nagy Mártont, a nyilvánosság előtt is megtámogatva az azóta nemzetgazdasági miniszterré avanzsált Nagy habitusáról és stílusáról közszájon forgó pletykákat. A Pénzügyminisztérium (PM) 2025. január 1-jei bekebelezésével csúcsminiszterré váló Nagy Márton december elején még azt valószínűsítette, hogy a pénzügyi államtitkárok folytatják alatta, a maga részéről legalábbis a munkájukkal való elégedettségének adott hangot. A márciustól az MNB élén Matolcsyt váltó Varga főemberei azonban inkább a távozás mezejére léptek, Nagy pedig a József nádor tér eddigi középpályásait „húzta fel” csatárnak.
A jegybankba készül Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár. Komoly veszteség a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számára, hogy Kurali Zoltán, az Államadósság-kezelő Központ tapasztalt vezetője is Vargával tart. (Utódja várhatóan Hoffmann Mihály, az Eximbank pénzügyi vezetője, volt MNB-igazgató.) A veterán Fidesz-politikus és fociklubvezető Tállai András államtitkár, miniszterhelyettes már átigazolt az Agrárminisztériumba, ahonnan távozott Nobilis Márton. Nobilis apjára, a nagyvállalkozó Kristófra az ügyészség nemrég letöltendő börtönbüntetést kért a tárcát érintő, több mint kétmilliárd forintos hűtlen kezelési ügyben.
A PM hat volt államtitkára közül az eddigi bejelentések és kihirdetett kinevezések alapján csak Vágujhelyi Ferenc, az adóhatóság vezetője marad az NGM-ben.
Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkárt Gerlaki Bence helyettes államtitkár váltotta. Gerlaki egyértelműen Nagy emberének tekinthető, pályafutását a jegybankban kezdte 2016-ban, a monetáris politikai igazgatóságon. Ahogy főnöke, 2020-ban ő is távozott az MNB-ből a kormányba.
A többi előléptetett helyettes államtitkár a karrierszakember kategóriájába tartozik: olyan felső vezetők, akik vélhetően egy kormányváltást is túlélnek.
Adorján Richárd az ezredforduló óta dolgozik a Pénzügyminisztériumban és az NGM-ben, ez idő alatt nyolc pénzügyminisztert „fogyasztott el”, az utóbbi időben a költségvetésért felelt. Berczik Ábel még régebben, 1997-ben kezdett a PM-ben, előléptetése előtt az államháztartási szabályozás és az önkormányzati költségvetés tartozott hozzá. Besesek Botond a 2000-es évtized közepén dolgozott az Államkincstárnál és a Pénzügyminisztériumban, aztán 2005 végétől 2018-ig a PwC tanácsadó cégnél, onnan került Varga tárcájához, hogy az adószabályozásért és a számvitelért feleljen.
A megürült helyettes államtitkári sor feltöltése már kevéssé konzervatív módon sikerült. Kinevezést kapott a még csak húszas éveit taposó Kisfaludy Tamás, akinek nincs államigazgatási tapasztalata, 2022 óta az NGM vezetőjének elemzőjeként és tanácsadójaként működött. Ekként minden bizonnyal benne volt a keze az eddig kevés sikert felmutatni képes Nagy Márton-i gazdaságpolitika megalapozásában.
Lakner Zsuzsát két és fél éve nevezte ki Nagy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójává. A fontos állami cég vezetőjének azóta sincs nyilvános önéletrajza, a korabeli közlemény „szerteágazó elméleti és gyakorlati tapasztalatokat” tulajdonított neki.
Vékony Anettről sem áll rendelkezésre sok információ: 2023 őszén lett a Magyar Fejlesztési Bank jogászcsapatának vezetője, illetve már egy évvel korábban a felügyelőbizottság – munkavállalókat képviselő – tagja.
Csákiné Gyuris Krisztina üdítő kivétel a sorban: régi fogyasztóvédelmi szakember, a 2016 végével megszüntetett Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgató-helyettese volt, a PM beolvasztása előtt az NGM-ben dolgozott főosztályvezetőként. Előléptetése bizonnyal összefügg azzal, hogy a tárca felállította a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságot. (HVG)