A Holokauszt 80. Nemzetközi Emléknapja
A hazai és nemzetközi diplomácia képviselői, túlélők és leszármazottaik közösen emlékeztek meg a vészkorszak hatmillió zsidó és több tízezernyi roma, köztük 600 ezer magyar áldozatáról a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából, január 27-én. Az ünnepi programon António Guterres ENSZ-főtitkár videóüzenetét követően beszédet mondott Dr. Zima András, az intézmény igazgatója Prof. dr. Grósz Andor kuratóriumi elnök nevében, Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Őexcellenciája, Avi Nir-Feldklein, Izrael Állam nagykövete és Sommer Katalin, holokauszt túlélő. Az esemény imádsággal és gyertyagyújtással zárult.
Idén 80 éve, hogy 1945. január 27-én felszabadult Auschwitz-Birkenau, a legnagyobb náci haláltábor. Az ENSZ által 2005-ben hivatalosan elismert emléknap a holokauszt hatmillió európai, köztük közel 600 ezer magyar áldozatának állít emléket valamint tiszteleg a roma közösségek, a fogyatékkal élők, a politikai üldözöttek és más kisebbségek tagjai előtt, akiket a náci ideológia áldozatává tett. Ez a nap egyben felhívás az emlékezésre, a tanulságok továbbadására, és a gyűlölet, valamint az előítéletek elleni közös cselekvésre.
A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tartott budapesti megemlékezés António Guterres ENSZ-főtitkár videóüzenetével kezdődött, aki kiemelte:
Ha hagynánk, hogy a holokauszt elhalványuljon az emlékezetünkben, az meggyalázná a múltat és elárulná a jövőt. Az emlékezés egy erkölcsi cselekedet, és felhívás a cselekvésre.
Ezt követően az intézmény igazgatója, Dr. Zima András Prof. dr. Grósz Andor kuratóriumi elnök nevében elmondott nyitóbeszédében rávilágított, hogy a vészkorszak során elvesztett emberi életek nemcsak számadatok, hanem személyes történetek, amelyek ma is érezhető hiányt hagytak maguk után. Mint fogalmazott:
A számok mögött emberek vannak, akik ugyanúgy álmokkal, vágyakkal, törekvésekkel rendelkeztek, mint bármelyikünk. Nem könnyű bemutatni azt az űrt, amit a vészkorszak tragédiája hagyott maga után, de mindenképpen meg kell kísérelnünk láttatni az életüket, a veszteségeiket és mindazt, amit elvettek tőlük.
Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter beszédében a holokauszt tragédiájának egyetemességére hívta fel a figyelmet:
Nem is lehetne józan ésszel, emberi érzelemmel igazolni a holokausztot. Azt, hogy egy totális ideológia, egy állam egyéneket, közösségeket fordít szembe egymással és semmisít meg származás alapján. Ez megmagyarázhatatlan, védhetetlen és vállalhatatlan. Ez a holokauszt tragédiájának a mélysége, túl azon, ami az európai zsidósággal történt, túl az egyéni tragédiákon, túl a közösség tragédiáján – az egész civilizáció tragédiája. Magyarországon él a közép-európai zsidóság legnagyobb és legélénkebb kulturális politikai és szellemi életet élő közössége. Számunkra a döntéshozók számára az a legfontosabb, hogy soha a sérelem őket ne érje, hogy még egyszer az a helyzet ne fordulhasson elő, hogy állam állampolgárai ellen fordul, hogy meg tudjuk őrizni ezt a kultúrát és tudjuk támogatni ennek a közösségét.
A rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata Sommer Katalin holokauszt-túlélő beszéde volt, amelyben gyermekkori emlékeit idézte fel:
Csak saját emlékeim vannak a gettóbeli életünkről, mert anyu nem mesélt, el akarta felejteni. De gondolom nem tudta, mert azokat a napokat nem lehet elfelejteni, a bombázásokat, az éhezést. A nemzetközi gettó egyik házában voltunk, a mai budai Nagy Antal utca 3-ban, ahova egyik nap betörtek a nyilas keretlegények, összetereltek a házban menedéket talált zsidókat és a közeli Jászai Mari téri parkba tereltek minket. Azt már csak a felszabadulás után tudtam meg, hogy a sor elején lévő embereket a Dunába lőtték, mint azt is csak akkor tudtam meg, hogy az a magas bácsi, aki odajött és próbálta nyugtatni a síró gyerekeket - mert nagyon sokan voltunk ott gyerekek, akik nagyon féltünk - Raoul Wallenberg, svéd diplomata volt. Hogy ki értesítette, az soha nem derült ki a számomra, de azt tudom, hogy neki köszönhetjük, hogy azt a napot túléltük, hogy én túléltem. Úgy érzem, hogy beszélni kell az 1944-ben átéltekről, főleg a gyerekeknek, mert amit a történelemkönyvekben olvasnak, az nem személyes, és ha már mi sem leszünk, nem lesz kitől kérdezni. Nem engedhetjük meg, hogy még egyszer megtörténhessen, hogy embereket vallási, vagy faji hovatartozás miatt üldözzenek, meggyilkoljanak. Már csak kevesen vagyunk, de még vagyunk. Nem akarom, hogy több gyerek félárván nőjön fel, mint én, vagy ne élje meg a felnőttkort, mint az unokahúgom, aki az auschwitzi gázkamrában pusztult el az édesanyjával együtt.
A megemlékezés megható zenei programmal folytatódott, amelyet a Concerto Budapest művészei adtak elő, végül a résztvevők a belső udvaron magasodó, fekete, üvegborítású Áldozatok Emlékfalához vonultak, ahol Zucker Immánuel kántor elénekelte a Kel Mole Rahamim imát, majd Dr. Verő Tamás főrabbi vezetésével elmondták a káddis gyászimát, meggyújtották az emlékezés mécseseit.
Fotók: Noa Schiller, Csizik Balázs