A MÁV-hoz tartozó területen tűzveszélyt okoz az illegálisan lerakott hulladék.
„Pont erre tévedt a MÁV munkatársa, közölte, hogy nem léphetünk be a területre” – mondta Rózsa András zuglói polgármester a Telex tudósítása szerint kedden a Szőnyi úton, ahol az eredeti tervek szerint a MÁV-hoz tartozó rákosrendezői üzemi területen tartott volna helyszínbejárást.
A bejárásra Lázár János építési és közlekedési minisztert is meghívta, aki nem jött el, a helyszínen pedig kiderült, hogy a polgármester nem léphet be a vasúti területre. Rózsa András azt szerette volna megmutatni a miniszternek, hogy milyen rossz állapotok uralkodnak a rákosrendezői területen, ahol az illegálisan lerakott szemét tűzveszélyt is okoz. A zuglói polgármester a helyszínen bejelentette, hogy
feljelentést tesznek a rákosrendezői helyzet miatt az Építési és Közlekedési Minisztérium ellen.
A MÁV a Telex kérdésére azt válaszolta, azért nem engedték be a zuglói polgármestert és a sajtó munkatársait, mert a zuglói önkormányzat „nem kért forgatási engedélyt”, és semmilyen hivatalos tájékoztatást nem adott a MÁV-nak arról, hogy sajtóeseményt terveznek a területen.
Rózsa András a rögtönzött sajtótájékoztatóján felidézte, hogy legutóbb december 15-én volt tűz, de szerinte folyamatosan tűzveszély van. A zuglói önkormányzat többször is felszólította a MÁV-ot, hogy takarítsa el az illegálisan lerakott, tűzveszélyt okozó, részben veszélyes hulladékot a területről, de ez a mai napig nem történt meg. A területen legalább 50 köbméter szemét lehet, aminek akár 10 millió forintba is kerülhet az elszállítása és megsemmisítése. A polgármester arról is beszélt, hogy a MÁV közbeszerzést írt ki az illegálisan lerakott hulladék felszámolására, de aztán úgy voltak vele, hogy úgyis egyben adják el a területet, ezért nem csinálnak semmilyen kármentesítést. (Magyar Narancs)