Egy cégvezető mikrobuszonként 75 ezret fizetett a vizsgabiztosoknak a 124 járműve után
Letartóztatott a Balassagyarmati Járásbíróság három férfit, akik majd egy éven keresztül kenőpénzeket kínálva, illetve elfogadva engedtek át a műszaki vizsgán rossz műszaki állapotú járműveket.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a rétsági műszaki vizsgaállomás egyik vezető állású munkatársa és adminisztrátora 2023. december 4. és 2024. október 28. között kenőpénzeket fogadtak el ügyfeleiktől azért, hogy a rossz műszaki állapotú járműveik átmenjenek a műszaki vizsgán.
Ennek érdekében változatos módszerekkel, például képszerkesztő program segítségével, újonnan vásárolt alkatrészek felszerelését követő lefényképezéssel, vagy másik ugyanolyan gépjármű lefényképezésével jogszabályoknak megfelelő állapotúnak igazolták le a vizsgára érkező járműveket a közlekedési hatóság felé.
Előfordult, hogy olyan autót is átengedtek, melyen a karosszéria több helyen olyan mértékben korrodálódott, hogy kilyukadt, a biztonsági öveket nem lehetett becsatolni, a vezetőoldali ajtó ki volt kötve, hogy a közlekedés során ne nyíljon ki, a jobb első és hátsó világítás nem működött, a bal hátsó lámpa pedig be volt törve. Az ügyben bűntárs volt egy autókereskedő, aki az ügyfeleket közvetítette a műszaki vizsgaállomás felé, és maga is vitt gépjárműveket vizsgáztatni.
Forrás: ugyeszseg.hu
A műszaki vizsgaállomás kiemelt ügyfele volt egy mikrobuszflottát üzemeltető cég, melynek ügyvezetője mikrobuszonként 75 ezer forintot adott át a műszaki vizsgaállomás vezető állású munkatársának azért, hogy a cég 124 darab, műszakilag nem megfelelő állapotú járműve átmenjen a vizsgán. A rendőrség a vizsgaállomás vezető állású munkavállalóját, az adminisztrátor nőt és az autókereskedőt, valamint a mikrobuszflottát üzemeltető cég ügyvezetőjét vesztegetés bűntettével gyanúsította meg, őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.
A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája – a főügyészségi indítvánnyal nagy részben egyetértve – bizonyítás meghiúsítása és megnehezítése megakadályozása, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelte a három férfi gyanúsított letartóztatását, míg a nővel szemben házi őrizetet rendelt el. A döntéssel szemben az ügyész, a három gyanúsított férfi és a védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges. (24.hu)