Április 30-ig tart csak a téli moratórium
A Habitat for Humanity Magyarország adott otthont A Város Mindenkié (AVM) kerekasztal-beszélgetésének, amelyben a november 15-én kezdődő kilakoltatási moratórium apropóján arról beszélgetett Gulyás Márton az AVM három elkötelezett és szakértő önkéntesével arról, milyen módszerekkel lehetne megelőzni a kilakoltatás kegyetlen gyakorlatát. Both Gabi beszámolója.
Minél szegényebb valaki, annál súlyosabb szankciókkal sújtja az ellátási rendszer és a törvénykezés
A magyarországi társadalmi hálón épp ott tátong a legnagyobb lyuk, ahol a leginkább szükség lenne arra, hogy megtartsa azokat, akik akár önhibájukon kívül kerültek közel a zuhanáshoz. Oda, ahonnan már alig-alig van visszaút a társadalomba, vagyis a hajléktalanságig.
Az elszegényedés és a lecsúszás riasztó méreteket öltött az elmúlt tizenhárom évben. Ennek egyik legfőbb oka az, hogy a törvénykezés sokszor a segítőhálózatok kezét is megköti.
Létezik azonban több olyan jól szabályozott szakértői civil szervezet is, amelynek tagjai pontosan tisztában vannak azzal, milyen törvényes eszközökkel lehetne megelőzni a hajléktalanságot. A Habitat for Humanity az egyik ilyen, ők biztosították A Város Mindenkié (AVM) önkéntes aktivistái számára a helyszínt ahhoz, hogy egy beszélgetésben feltárják azokat az okokat, amelyek idáig vezettek, és egyben megoldási javaslatokkal is szolgáljanak.
Az is kiderült az est folyamán, hogy sokkal többször megelőzhető volna emberek, családok utcára kerülése, ha az önkormányzatok eleget tennének annak a törvényi kötelezettségüknek, amely előírja számukra a hajléktalanság prevencióját.
Ez nem az önkéntesek feladata, mégis ők csinálják
Gulyás Márton kérdezte Faragó Renátát, Misetics Bálintot és Szegedi Dezsőt az AVM önkénteseit a kilakoltatási moratórium első napján a jelenlegi lakhatási helyzetről. (A Habitat legfrissebb lakhatási jelentését is figyelmetekbe ajánlom.)
Misetics Bálint elmondta, az AVM legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy:
Tudjanak ezek az embertársaink is élni az állampolgári jogaikkal – nem mint közterületi probléma és ne csak mint jótékonysági területeknek a címzettje, hanem mint legitim követeléseknek a megfogalmazói.
Az AVM csoportja egy belülről nagyon pontosan szabályozott szerveződés, és az utolsó pillanatos ügyeket is elkezdték valamilyen módon megoldani. Ebből nőtt ki az AMV kilakoltatási ügyelete, amelyben heti beosztásban hatan dolgoznak önkéntesként, és szintén hatan más folyó ügyekben.
Olyan is előfordult, mesélte Faragó Renáta, hogy a kilakoltatás időpontja előtt egy órával értesültek az ügyről, mégis sikerült megakadályozniuk. Az esetek 98 százalékában hatékonyan segítenek a hozzájuk fordulóknak abban, hogy ne kerüljenek utcára. Akkor is próbálkoznak, ha már nincs jogorvoslati lehetőség vagy nincs halasztó hatály.
A hivatalos segítő szervezetek nézőpontjából menthetetlennek ítélt ügyekre fókuszálnak minden követ megmozgatva, elsősorban azért, mert ezek a kilakoltatások hosszú időre szóló, gyakran visszafordíthatatlan, jóvátehetetlen, élethosszig tartó hajléktalanságra ítélnek embereket.
Itt és most kell cselekedni!
Szegedi Dezső elmondta, hogy amint tudomásukra jut egy ügy, terepre mennek, feltérképezik az esetet, majd
Hosszú és gyötrelmes diskurzusokat folytatunk arról, hogy milyen módon lehet beleállni, hol vannak azok a határok, amiket át tudunk lépni. A legfőbb szempont: megmenteni az állampolgár lakhatását.
Renáta arról beszélt, hogy mindig az egyéni eseteket kell nézni.
Egy önkormányzatnak elég sok segítséget kellene nyújtania, mielőtt eljut odáig, hogy kilakoltatja a bérlőt a tartozások felhalmozódása miatt. Ráadásul törvényi kötelezettsége van a hajléktalanság megelőzésére. A törvényi feladatával ellentételesen cselekszik, amikor valakit hajléktalanná tesz.
Az AVM munkatársai nem azon gondolkodnak, hogy miért nem fizetett az, akit utcára akarnak tenni, hanem azon, hogyan lehetne ezt a helyzetet rendezni. Annak is utánajárnak, hogy az érintett megkapott-e minden segítséget ehhez a családsegítőtől, bevontak-e minden olyan alapítványt, ami hátralékkezelésben ad támogatást, és sok esetben azt tapasztalják, hogy nem.
A kilakoltatás társadalmi költségei igen magasak
Mérlegelni kellene, hogy ha valakit megfosztanak a lakhatásától, az hogyan terheli az ellátórendszert, mennyit takarít meg, vagy mennyit költ az állam azokra az emberekre, akiket hajléktalanságba kényszerít.
Nem gondoljuk azt, hogy nem kell fizetni, nem gondoljuk azt, hogy nem kell a közösségi együttélés szabályait betartani. De annak is utána kell járni, hogy mit tett az önkormányzat, amelynek alapvető feladata lenne a hajléktalanság megelőzése. Itt jövünk mi, akik szembesítjük őket azzal, hogy a helyi szociálpolitikai rendszer semmit nem tett az ügyért
– mondta Faragó Renáta.
Misetics Bálint a másik oldal felelősségéről beszélt:
Mire valaki ilyen nehéz helyzetbe kerül, már nagyon sok szociális mulasztás történt, központi, kormányzati és társadalompolitikai mulasztások, amelyek minimum árnyalják, de gyakran felülírják ezt a felelősséget. Azt, aki munkanélkülivé válik, valószínűleg kevésbé fenyegetné kilakoltatás, ha nem csupán három hónapig vehetné igénybe a jövedelemarányos munkanélküli-ellátást.
Magyarországon sajnos ez a gyakorlat, miközben minden európai országban legalább hat, de inkább kilenc, tizenkettő, huszonnégy hónapig jár a magasabb összegű segély.
A pszichológiai és addiktológiai ellátás hiánya is közrejátszhat ebben a helyzetben. A mulasztásokban fontos szerepe van annak, hogy aki tartós munkanélküli ellátást kap, összesen havi 22.800 forintból gazdálkodik. Ez már akkor is szélsőségesen alacsony volt, amikor meghatározták, de azóta eltelt 15 év, és nem változott az összeg.
Aránytalan szankciók
Általában az otthontól való megfosztás nincs arányban azokkal a hibákkal, amiket ténylegesen elkövetett az illető. Sokkal súlyosabb erkölcsi megítélésű problémákra sokkal enyhébb büntetőjogi szankciókat alkalmaz a társadalom, mint azt, hogy élete végéig, vagy a belátható jövőben hajléktalanná teszi. Ez kegyetlenség
– sorolta Misetics Bálint az okokat.
A magyarországi esetjog sajnos nagyon szélsőségesen eltér a nemzetközi jogi gyakorlattól. Nagyon sok indokolatlan kilakoltatásra kerül sor, ezzel akkor szembesülnek az AVM önkéntesei, amikor az általuk felajánlott eszközökkel tényleg könnyen megoldódnak a gondok. Persze önkormányzatonként is eltérő a hozzáállás. A nyolcadik kerületben például egy külön ügymenetet dolgoztak ki a kilakoltatás megelőzésére, és a tizennegyedik kerületben is könnyen folyik az egyeztetés, hiszen a helyi joggyakorlat egyik szerzője Misetics Bálint volt.
Az elmérgesedett helyzetekben is vállalják az egyeztetést, és sokszor az derül ki, hogy ezek elsősorban a rasszista előítélek miatt keletkeznek. De ilyenkor is arra kérik az önkormányzatot, hogy ne utcára kerüljön a család, hanem kapjanak egy másik lakhatási lehetőséget.
Polgári engedetlenség és élőlánc
A szélesebb nyilvánossághoz többnyire sajnos csak azok az attraktív fotók jutnak el, amikor aktivisták megpróbálják élőlánccal vagy polgári engedetlenséggel megakadályozni a kilakoltatás végrehajtását. Ez az utolsó nyíltan kommunikált eszközük arra, hogy ne kerüljön utcára a jogcím nélkül lakó vagy a tartozást felhalmozó érintett.
Olyan eset is volt már, amikor az AVM azonnal ki tudta volna egyenlíteni a tartozást, ám ennek ellenére is utcára tették az illetőt.
A nagyobb összegű hátralék rendezésének tervével megyünk az önkormányzathoz, mert szerintünk nekik is érdekükben áll, hogy ne ürítsék ki a lakást, és megkaphassák a járadékaikat. Ennek lakásgazdálkodási szempontból is megvan a haszna. Mi nemcsak követelünk, hanem adunk is valamit érte, beletesszük a munkát. Nagyon hatékonyak vagyunk, de az a helyzet, hogy ezt nem nekünk kellene csinálni
– mondta Faragó Renáta.
Súlyosan sérülnek az alapjogok, a hatóságnak segíteni is kellene, nem csak büntetnie
A legalacsonyabb jövedelműek szenvednek a legtöbbet. Torz társadalompolitikai rendszerünk egyik megnyilvánulása a maradékelvű szociálpolitika, ami ellátatlanul hagyja a szegényeket. Eközben túltámogatja az egyébként jelentős vagyonnal rendelkező embereket
– mondta Szegedi Dezső.
Ha valaki elveszíti a munkáját, és nem tudja fizetni a lakhatási költségeket a 22. 800 forintból, akkor az önkormányzat hamarosan a duplájára, triplájára emeli az addigi bérleti díjat. Ez az alapértelmezett szabályozás a lakásrendeletekben. Amikor valaki adóssá válik, azonnal megszüntetik az addigi segélyeit. Sokszor az adósságkezelésből is kizárják azt, akinek hátraléka van.
Sokszor épp emiatt eszköztelen egy munkáját jól végző szociális munkás is a saját önkormányzatával szemben. Legtöbbször csak annyit tudnak tenni, hogy keresnek hajléktalanszállót. Ennek a túlterheltség és az ismeretek hiánya az egyik oka, a másik pedig az, hogy a családsegítő nem lehet elég autonóm az önkormányzattal szemben.
Innovatívabb helyi társadalompolitikával meg lehetne előzni a veszélyeket, de sajnos erre jelenleg elég kevés az esély.
Az önkéntesek számára óriási mentális teher ez a munka, hisz nem szállhatnak ki, mert pontosan látják, mekkora szerepük van abban, hogy a hozzájuk fordulók 98 százaléka nem kerül utcára a közreműködésük által.
A gyerekvédelemmel fenyegetik a gyerekes családokat
A gyerekes családok fenyegetettsége különösen kegyetlen gyakorlat, mert ugyan jogszabály határozza meg, hogy a szegénység miatt nem lehet gyerekeket kiemelni a családból, mégis ez az általános gyakorlat. Lehet a gyermekvédelemmel fenyegetőzni. Az érintetteknek rejtőzködniük kell azok elől a szervek elől, amelyeket azért fizetünk, hogy a gyermekvédelem ügyét szolgálják
– mondta Misetics Bálint.
A felkavaró este végén azért megtudtam még valamit, ami némi reményt keltett bennem: ez pedig az, hogy egy öt évvel ezelőtti kutatásból az derült ki, hogy a megkérdezettek 69 százaléka tartotta elfogadhatatlannak a kilakoltatás intézményét.
A magyar nép messze nem annyira szegényellenes, mint a a politikai uralkodóosztályunk
– ezzel a gondolattal zárult ez az este, szerintem ezt is vigyétek magatokkal. (wmn.hu)
