A szepsi székhelyű ProRegia Cultura közvélemény-kutatások készítésére kapott pénzt a magyar kormánytól, de a Napunk birtokába jutott bizonyítékok szerint a Magyar Szövetség kampányait is finanszírozta.
2023 szeptemberében a Magyar Szövetség (akkor még Szövetség néven) a várakozásokat némileg felülmúló eredménnyel 4,38 százalékot szerzett az előrehozott parlamenti választáson. Ez az eredmény nem volt elég a parlamentbe jutáshoz, ahhoz viszont igen, hogy a párt megkapja a további működését biztosító állami támogatást, ami a következő négy évre 3,4 millió eurót jelentett.
A Szövetség eredményéhez nagyban hozzájárult az a mozgósítás, amely során a párt politikusain kívül helyi aktivistákat is bevetettek.
A párt aktivistáit segítségül hívták a 2024. júniusi EP-választás kampányában is, de itt a mozgósítás ellenére is mindössze 3,9 százaléknyi szavazatot sikerült összegyűjteni.
Ebben az időszakban Forró Krisztián volt a párt elnöke, aki indult a 2024 tavaszán tartott elnökválasztáson is. Ehhez az induláshoz 15 ezer aláírásra volt szüksége, és Forró Krisztián később a Napunknak elismerte, hogy az aláírások összegyűjtésében segített neki az a ProRegia Cultura nevű civil szervezet is, amelyre a Napunk 2024 januárjában figyelt fel.
Az egymillió eurós kérdés
A ProRegia Cultura ugyanis addig ismeretlen szervezetként 2023-ban kiugróan magas, 270 millió forintos (akkori árfolyamon kb. 710 ezer eurós) támogatást kapott a magyar kormánytól, konkrétan a határon túli magyarok kultúráját és oktatását támogatni hivatott Bethlen Gábor Alaptól (BGA). A polgári társulás ebből a pénzből állítólag közvélemény-kutatásokat készített, a munkája eredményét azonban hosszas keresgélés után sem találta meg a lap.
A Szepsiben bejegyzett szervezet 2024-ben is jelentős támogatást kapott a BGA-tól közvélemény-kutatásokra, ezúttal 106 millió forintot (kb. 265 ezer eurót). Tavaly decemberben a Napunk felkereste a szervezet hivatalos székhelyét Szepsiben, ahol viszont csak egy nyugdíjasklubot találtunk. A szervezet elnöke, Németh László válaszolt a kérdéseinkre, de nem derült ki, pontosan hogyan költötték el ezt a mintegy egymillió eurós összeget. A lap szerkesztőségének eljuttattak egy 94 oldalas kiadványt, amelyben saját, nem reprezentatív felméréseiket összegezték és internetről összeollózott cikkeket közöltek, de továbbra sem kaptunk magyarázatot arra, hogyan költhettek egymillió eurót erre a munkára.