Tavaly 270 millió (az akkori árfolyam szerint kb. 710 ezer euró), idén 106 millió forintot (kb. 265 ezer euró) kapott a Bethlen Gábor Alaptól az a szlovákiai magyar szervezet, amely állítólag közvélemény-kutatásokat készít Dél-Szlovákiában.
A Napunk megpróbált utánajárni, mire költötték el ezt a pénzt, de hosszas keresgélés után sem találtunk senkit, aki látta volna a munkájuk eredményét, a szervezet hivatalos székhelyén pedig egy nyugdíjasklub működik.
Két év alatt 378 millió forintot, vagyis csaknem egymillió eurót költött a magyar adófizetők pénzéből a határon túli magyarok támogatásait osztó Bethlen Gábor Alap a ProRegia Cultura nevű szlovákiai magyar szervezetre. A ProRegia Cultura idén a hét legnagyobb összeggel támogatott szlovákiai intézmény egyike, miközben a tevékenységéről alig tudunk valamit.
A Napunk idén januárban hívta fel a figyelmet először a ProRegia Culturára, amely 2022 augusztusában jött létre, és néhány hónappal később már sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapnál (BGA) kiemelkedően magas támogatásért. A BGA idei határozatait a Napunk a Google PinPoint elemző eszköze segítségével elemezte.
A rejtélyes könyv
Az egyesületet vezető Németh Lászlót akkor nem tudta elérni a lap, több forrásuktól viszont arról értesültek, hogy Forró Krisztiánnak, a Magyar Szövetség akkori elnökének ismerőséről van szó. Forró a Napunknak megerősítette, hogy a ProRegia Cultura segített aláírásokat gyűjteni neki, hogy elindulhasson az idén tavaszi elnökválasztáson. „Hasonlóan, mint más polgári társulás vagy civil szervezet, segítséget nyújt az aláírásgyűjtésben” – nyilatkozta a párt a ProRegia Culturáról.
Mostanra már azt is tudni lehet, hogy 2024-ben ismét kiugróan magas támogatásban részesült a szervezet. Most 106 millió forintot, mintegy 265 ezer eurót kaptak. A BGA határozatának mellékletéből csak annyi derül ki, „a szervezet szakmai programjainak támogatása” a pályázat célja.
Újra megkeresték Németh Lászlót, akit ezúttal sikerült elérniük, és több kérdésükre válaszolt. Németh azt állítja, közvélemény-kutatásokat készítettek ebből a mintegy egymillió eurós összegből, és ezekből egy kiadványt is összeállítottak.
Ezt a kiadványt azonban nem tudta elküldeni a Napunk szerkesztőségének semmilyen formában, a címére sem emlékszik, csak annyit közölt, több száz magyarlakta település polgármesterének is elküldték. Kutatásaikat állítólag nagyobb szlovákiai magyar médiumoknak is továbbították. Németh László azt kérte, nyilatkozatát változtatás nélkül, teljes egészében közöljék – beszélgetésük szövege a cikk végén olvasható.
Kamu cím Szepsiben
A ProRegia Cultura hivatalosan Szepsiben van bejegyezve. Ellátogattunk a szervezet székhelyére, hogy a helyszínen nézzünk utána a tevékenységüknek. A szervezet hivatalos dokumentumaiban szereplő címen, a Szepsi Fő utca 375/81-es szám alatt egy családi házat találtunk. A közelmúltban tatarozott épület falán egy Fábry Zoltán-emléktáblát helyeztek el, az épületben korábban a helyi Csemadok működött. Jelenleg pedig a város Nappali Foglalkoztató Központjának (a helyiek nyugdíjasklubnak hívják) ad otthont. Az épület falán található hirdetményeket tartalmazó szekrényke kizárólag a központtal kapcsolatos információkat tartalmaz, a nyitvatartását, illetve a programokat.
A lap által megszólított helyiek meglepődtek, hogy a Nappali Foglalkoztató Központban egy irodát keresnek, az épületben ugyanis nincs irodahelyiség. Mindössze egy kis konyha, egy nappali, egy nagyobb közösségi terem húsz székkel és asztalokkal, egy raktárhelyiség és mosdó található az egykor családi házként funkcionáló épületben.
A városházán is megpróbálták kideríteni, valóban lehet-e irodája Németh Lászlónak a nyugdíjasklubban, de nem jártak sikerrel.
Az egykori családi ház jelenleg a város tulajdonában van, az önkormányzat működteti. Az udvarra bejutva sem találni semmit, ami a ProRegia Cultura polgári társulásra utalna, névtábla, postaláda nincs sem a kapun kívül, sem belül.
A raktárhelyiség sem üres, tornaeszközök és kültéri padok sorakoznak benne a kerti sütögetés kellékeivel együtt. A nyugdíjasoktól megtudtuk azt is, hogy öt éve, 2019-ben költöztek be az épületbe, és minden helyiséget a 200 tagot számláló nyugdíjasklub használ. Találkoztunk a központ vezetőjével, Katarína Gálovával is, aki megerősítette, hogy 2019 óta vannak az épületben, és azóta senki más nem használta rajtuk kívül. Gálová elmondta, hogy előfordult, hogy a ProRegia Cultura nevére címzett leveleket dobtak be a kapu alatt, és ő már szólt is a városnak, hogy kezdjenek ezzel valamit, mert ilyen szervezet az épületben nincs.
Milyen közvélemény-kutatásokat végeznek?
A ProRegia Cultura üzemelteti a kozvelemeny.sk honlapot, amelyen kérdőíveket lehet kitölteni különböző társadalmi és politikai kérdésekről. A kérdőívek végén a válaszadónak az e-mail-címét is meg kell adnia, és a bekapcsolódók között állítólag egy férfi és egy női kerékpárt sorsolnak ki.
„A célunk az, hogy képet alkossunk a helyi magyarok gondolkodásáról, problémáiról, elvárásairól, és közéleti témákra kérdezzünk” – írják a honlapon.
Több kérdés a kérdőívekben kifejezetten a Magyar Szövetségre kérdez rá. Például a következők: Értesült-e róla, hogy a legnagyobb szlovákiai magyar párt, a Magyar Szövetség tisztújításon esett át? Saját bevallása szerint mennyire ismeri a Magyar Szövetség pártot? Tudja-e hogy ki lett a Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöke? Mit gondol, mennyire tudja, hogy kik a vezetői, mi az értékrendje, és mik a párt céljai?
A kérdőívek feldolgozásának módszertanáról nem találunk közelebbi információkat a honlapon. Mrva Marianna szociológus, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa és a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológia Intézetének kutatója a Napunknak még januárban azt mondta, a szakmai szervezetekkel való együttműködés is fontos bizonyítéka a szakmaiságnak – a kozvelemeny.sk esetében viszont ilyenről nincs tudomásunk.
A lap kérdéseire most Németh László nem akarta elárulni, milyen szakmabeliekkel működnek együtt. Azt viszont elmondta, hogy a honlapjukon publikált adatok nem relevánsak, azok csak részinformációk, és a teljes anyagokat külön publikációban adták közre. Ennek a publikációnak viszont sehol nem sikerült a nyomára bukkannunk.
Sem a sajtó, sem a polgármesterek nem tudnak róla
Németh azt állítja, kiadványukat több száz magyarlakta szlovákiai település polgármesterének elküldték. A Napunk tíz dél-szlovákiai település önkormányzatát szólította meg, hogy találkoztak-e a ProRegio Cultura kiadványával. A következő településeket kérdeztük: Dunaszerdahely, Tallós, Komárom, Ipolyság, Fülek, Sajólenke, Bátka, Cakó, Tornalja, Nagykapos. Úgy válogattak, hogy a megszólított települések között legyenek városok és falvak, Magyar Szövetség-jelölt és független vagy más párt által jelölt polgármesterek, és a nyugati, közép-szlovákiai és kelet-szlovákiai régiókat is lefedjük.
Egyik település polgármestere sem látta a ProRegia Cultura közvélemény-kutatásokról szóló könyvét. Volt köztük olyan, aki hangsúlyozta, különösen érdeklik az ilyen kiadványok, ezért biztosan felfigyelt volna egy közvélemény-kutatásokról beszámoló könyvre.
Németh azt is állította, a szlovákiai magyar sajtó képviselőinek kiküldték a kiadványt. A Napunk nem kapott semmit a szervezettől, de megszólítottuk az egyetlen szlovákiai magyar napilap (és egyben az egyik leglátogatottabb hírportál) főszerkesztőjét, Nyerges Csabát, aki azt válaszolta, emlékei szerint nem kaptak ilyen kutatási eredményeket. A másik leglátogatottabb szlovákiai magyar hírportál, a Paraméter.sk főszerkesztője, Barak Dávid szintén azt közölte a Napunkkal, nem kaptak tőlük semmit.
2023-ban két Fidesz-közeli szlovákiai magyar portálon, a Ma7-en és a Felvidék.ma-n jelent meg egy-egy cikk a ProRegia Cultura felméréseire hivatkozva A megkérdezettek nagy többsége kiáll az egységes képviselet mellett címmel. A cikkekből kiderül, hogy a ProRegia Cultura kutatásai nem reprezentatívak. Idén ezeken a portálokon sem találtunk említést a ProRegiáról.
A Magyar Szövetség „nem rendelkezik releváns információval”
Németh László nem akart arról nyilatkozni, milyen kapcsolatban állnak a Magyar Szövetséggel. Korábban a Forró Krisztián vezette párt megerősítette, hogy a szervezet segített nekik aláírásokat gyűjteni az elnökválasztáson való induláshoz. „Nem látok abban semmit, ha a közösségünket erősítő polgári társulások beállnak mögénk” – mondta erről Forró Krisztián.
„Ami az ön által említett szervezetet illeti, én úgy tudom, hogy nagyon komoly kutatómunkát végeznek. A honlapon is meg lehet nézni a tevékenységet, néha én is meg szoktam nézni, mert kíváncsi vagyok rá. Biztos, hogy a közösséget segítik és támogatják” – tette hozzá Forró.
A Magyar Szövetségben szeptemberben tisztújítás történt, és Gubík László lépett Forró Krisztián helyébe. A Napunk megkérdezte a pártot, együttműködnek-e még a ProRegia Culturával, megkapták-e a közvélemény-kutatásaik eredményeit, és nem látnak-e problémát abban, hogy egy ilyen sok közpénzből gazdálkodó szervezet nem teszi közzé a munkája eredményeit. A Magyar Szövetség szűkszavúan válaszolt.
„A Magyar Szövetségben pozitívan értékelünk és fontosnak tartunk minden olyan igyekezetet, amely a társadalom állapotának felmérésére, a társadalmi folyamatok leírására irányul.
Az Ön által vázolt kérdéskörben a párt országos vezetése jelen pillanatban nem rendelkezik releváns információval.”
Többet kapnak az ismert intézményeknél
Akkor látszik igazán, mennyire kiemelkedő támogatásban részesül a ProRegia Cultura, ha megnézzük, milyen összegeket kaptak idén a nagy múltú, ismert szlovákiai magyar intézmények a magyar államtól.
A Fórum Kisebbségkutató Intézet, amely évtizedek óta végez magas szintű kutatómunkát különböző tudományterületeken, közvélemény-kutatásokat is készít (azokat közzé is teszi), tudományos folyóiratot és könyvek sorát jelenteti meg, 80 millió forintot (kb. 200 ezer euró) kapott a BGA-tól, vagyis 26 millióval (kb. 65 ezer euró) kevesebbet a két éve létező ProRegiánál.
A legnagyobb hazai magyar intézmény, a Selye János Egyetem (SJE) kutatásra 90 millió forintot (kb. 225 ezer euró) kapott, működésre pedig további 230 millió forintot (kb. 575 ezer euró), ami összesen 320 millió forint (kb. 800 ezer euró), vagyis háromszor több, mint amennyit a ProRegia kap – az SJE viszont egy mamutintézmény, amelynek az oktatási minisztérium honlapja szerint 127 alkalmazottja és több száz hallgatója van, míg a ProRegia Culturának Németh László elmondása szerint nincs több mint tíz alkalmazottja.
A ProRegiánál csak hat szlovákiai magyar intézmény kapott többet idén a BGA-tól: az SJE, a DAC Akadémia, a komáromi fociklub akadémiája (KFC), a borsi Rákóczi-kastély, a Ma7 és a Csemadok.
A Komáromi Jókai Színház vagy a kassai Thália Színház például a felét sem kapta a ProRegia támogatásának (mindkettő 39,8 millió forintot, kb. 100 ezer eurót kapott), ahogy a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is kénytelen volt kevesebbel beérni (ők 90 millió forintot, mintegy 225 ezer eurót kaptak).
Interjú Németh Lászlóval, a ProRegia Cultura vezetőjével
Milyen tevékenységet végeznek?
Több évre visszanyúló tevékenységünk van. Délvidéken, Szlovákia teljes szélességében, legfőképpen az itt élő magyarságot érintő kérdésekben közvélemény-kutatásokat készítettünk, kiadványaink vannak, ebben foglalódik össze a tevékenységünk.
Ezek a közvélemény-kutatások azok, amelyek a közvélemény.sk oldalon található kérdőívek alapján készülnek?
Részben. Fizikailag is végzünk közvélemény-kutatást. Száznál is több az összeadott kérdésekben mért eddigi közvélemény-kutatásaink száma.
Ezeket publikálták is valahol? Nem nagyon lehet találkozni azzal, hogy a sajtóban megjelentek volna a ProRegia Cultura anyagai.
Természetesen publikációnk készült belőle, sőt könyv formájában is. Mi megszólítottuk a digitális és a nyomtatott sajtót is, viszont nem mindenki fogadta tárt ajtókkal a megkeresést. Nem tudom, mi okból, mi célból. Több sajtóorgánumot is megkerestünk a közvélemény-kutatásainkkal, és volt, ahol válaszra sem méltattak.
Minket sajnos nem kerestek meg. Hogyan válogatták ki ezeket a médiumokat?
Nem tudok erre választ adni. Több kisebb és nagyobb médium is volt köztük. Lehet, hogy éppen az önök sajtóosztályát nem kerestük, ezt nem tudom fejből, de több szlovákiai magyar nagy médiát is többek között…
Mivel nem reagáltak a megkereséseikre, végül ezek az anyagok fiókban maradtak?
Az előbb említettem, hogy készültek belőlük kiadványok is.
Ezek hol hozzáférhetőek?
Nálunk többek között.
Az mit jelent, hogy önöknél?
Nem tudom, hogy darabértéken van-e nálunk, de többek között szlovákiai magyar települések polgármestereinek küldtünk több száz példányszámban a legutóbbi kiadványunkból.
Ez milyen kiadvány volt?
Egy könyv.
És mi a címe?
Nem mondom meg fejből a pontos címet.
És a témája?
A közvélemény-kutatások. Illetve az azokból származó… hasonló projektünk van jelenleg feldolgozás alatt, ennek a kiadványa jövő év első negyedére vagy első félévére várható.
Ha polgármestereket megkérdezünk, akkor valószínűleg fogják tudni, hogy kaptak ebből a kiadványból.
Erre én garanciát nem tudok vállalni.
Körülbelül mennyi polgármesternek küldtek?
Körülbelül pár százas példányszámban. Ha egy polgármestert konkrétan megszólítanak, hogy kaptak-e esetlegesen tőlünk küldeményt… próbálkozzanak vele. Nem tudom, egy polgármesternek a tavalyi évre visszamenőleg ez mennyire lesz releváns információ. Próbálkozni kell vele.
Ha több száz polgármesternek küldtek, csak találunk egyet, akinél van ilyen kiadvány. Még azt megkérdezhetném, mennyien dolgoznak önöknél, és milyen szakemberekkel dolgoznak együtt a felméréseknél?
Belsős adminisztratív munkatársakkal dolgozunk, akiket saját magunk képeztünk ki, illetve külsős szociológusokkal is dolgozunk, akik a beérkező statisztikák feldolgozását végzik.
Esetleg valami referenciát tudna mondani rájuk? Milyen szervezeteknél dolgoznak?
Nem szívesen adnék ki ilyen jellegű információt, főleg nem a sajtónak.
Ha közvélemény-kutatásokról van szó, és közpénzből készülnek, nem értem, miért nem lehet ezt elmondani.
Arra nem vagyok köteles válaszolni, hogy a konkrét feldolgozást kivel végezzük. Én úgy gondolom, ez nem feltétlenül közinformáció.
Esetleg intézmények szintjén? Dolgoznak együtt elismert intézményekkel?
Ez szintén szakmai, belső információnak számít. Ha nem haragszik, ezt nem szívesen adnám ki.
Vannak saját alkalmazottaik is?
Természetesen.
Mennyi?
Nem több mint tíz.
Közöttük van szociológus is?
A szociológusok külsősök.
Tehát a belsősök adminisztratív munkaerő?
Többnyire igen.
A Magyar Szövetség azt mondta, önök segítettek nekik a köztársaságielnök-választás aláírásgyűjtő kampányában, hogy Forró Krisztián úr tudja összegyűjteni a szükséges aláírásokat. Ezt ön is meg tudja erősíteni?
Ezt az információt tessék megkérdezni attól, aki részéről elhangzott.
Ez Forró Krisztiántól származik, a Magyar Szövetség akkori elnökétől.
Tessék megszólítani Forró Krisztián urat.
Ő ezt megerősítette. Azért kérdezem, hogy ön is meg tudja-e erősíteni, hogy önök ebben részt vettek.
Ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem kívánom.
Értem, tehát nem tudja cáfolja. Más kapcsolata a párttal, a Szövetséggel van a ProRegiának?
Mi a szlovákiai magyarokért dolgozunk elhivatottságból. Az a helyzet, hogy ebben az ügyben sem szívesen nyilatkozom, mert nagyon sok támadás és valótlan állítás talált meg bennünket. A mindenkor itt élő magyarság az, amit szeretnénk támogatni felmérésekkel, kutatásokkal. Ez az, amiben a tevékenységünk kimerül.
Amikor néztük a kutatásaikat, megszólítottunk egy szociológust is a Szlovák Tudományos Akadémiáról, és neki az volt a véleménye, hogy ezek a felmérések meglehetősen szakmaiatlan módon vannak közzétéve.
Mit jelent az, hogy ezek a felmérések?
Amelyek az önök közvélemény.sk honlapján megtalálhatóak.
Ezek kiragadott részinformációk. Uram, ennek tulajdonképpen semmi köze nincs a teljes tartalmak feldolgozásához. Azok részinformációk, amik a weboldalon vannak feltéve. A tényleges, teljes tartalom, ami a kiadványunkban is szerepelt, érdemlegesen azt lehetne kommentálni. Most hogy egy szociológus vagy egy másik vagy harmadik szociológus hogy nyilatkozik ebben a kérdésben, azt nem szeretném kommentálni. Más kérdés?
Nagyon szívesen hozzájutnék egy ilyen kiadványhoz. Az önök szepsi irodájában hozzá tudok jutni? Hogyan tudnék én mint egy érdeklődő szlovákiai magyar állampolgár hozzájutni?
A tavalyi kiadványunkból nem tudom, hogy van-e raktáron elfekvő darab. A jövőben, ha készül ilyen, a jövő év első felében tudok eljuttatni esetleg a szerkesztőségbe hivatalosan egy levélben.
És ez a legutóbbi, amiről azt mondta, több száz polgármesternek kiküldték, ebből nincs?
Előbb említettem, nem tudom megmondani, létezik-e maradék darab.
Elektronikusan szintén nincs meg, pdf-ben vagy ilyesmi?
Nincs.
Ez tényleg egy nagy összeg, amit önök kaptak, az elmúlt két évben nagyjából egymillió euró. Ezek a közvélemény-kutatások ezt az egész összeget kimerítették?
Ez ügyben nyilvános információk elérhetők, én ez ügyben nem szívesen nyilatkoznék.
Hol elérhetőek erről nyilvános információk?
Amennyiben nyilvános információk, próbáljon utánanézni, én ebben az ügyben nem szívesen nyilatkoznék.
Csak ez óriási mennyiségű közpénz, és szokatlan, hogy egy nem olyan régóta működő szervezet ennyi pénzt kapjon.
Tessék elképzelni, most mondjuk a legutolsó felmérésünk kapcsán egy ötezres fizikai lekérdezést elvégzünk 21 regionális munkatárssal és néhány százra kiterjedő külső segítővel. Az, hogy támogatást kapunk, az nagyon szép. Egy számot megnézni fantasztikusan szimpatikus, nagyon sok embernek a szemében lehet, hogy ilyenkor kérdőjel merül fel. Vagy felcsillanhat valakinek a szeme, hogy támogatást kapnak. Azt, hogy egy egész éves tevékenységről, hány embernek a munkájáról, másfél, két vagy akár három hónapos etapokra lebontott projektről van szó, amit szervezünk, ezt nyilván senki nem tudja. Ez az a kérdés, amit kevesebbszer tesznek fel.
Ha önök a szlovákiai magyarokért dolgoznak, miért nem teszik közzé ezeket a konkrét anyagokat, ami könyv formájában megjelent? Ez miért nem kerülhet fel a honlapjukra?
Adott egy jó ötletet, lehet, hogy a későbbiekben feltesszük.
Akár ma is megtehetnék, ha ez az anyag rendelkezésre áll.
Ma nem fogjuk megtenni, de lehetséges, hogy a közeljövőben megtesszük. Köszönjük az ötletet.
A továbbiakban is hasonlóképpen fogják folytatni ezt a tevékenységet, és támogatást kérni?
Amennyiben a lehetőségeink engedik, természetesen folytatni szeretnénk, a tapasztalatainkra hagyatkozva. Amennyiben a lehetőségek nem engedik, nyilván nem.