Az ügyészség többek között természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a két vadásszal szemben.
Alig pár nappal a nyomozás lezárása után természetkárosítás és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség a két szabolcsi férfival szemben, akik jelenleg házi őrizetben vannak a svájci jeladós farkas tavaly áprilisi kilövése miatt – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
A rendőrség még tavaly augusztusban fogta el a két nyíregyházi férfit, akik ekkor megtagadták a vallomást és panaszt tettek a gyanúsítás ellen, ám ezt az ügyészség elutasította. Mint kiderült, az egyik vadász, az ügy elsőrendű vádlottja rábízta kilencéves gyerekét a másik férfira (másodrendű vádlott) és odaadta annak a saját fegyverét, hogy menjenek el vadászni. A gyerek ezzel lőhette le a farkast Hidasnémeti közelében.
Az állat tetemét a helyszínen hagyták. Ahogy a gyerek apja ezt megtudta, megkereste a farkas tetemét, levágta róla a több mint 1,3 millió forint értékű jeladót és a Hernádba dobta, majd elszállította az elpusztult állatot, amely azóta sem került elő.
Az ügyészség szerint, azzal, hogy az apa vadászat céljából átadta gyerekének a fegyverét, veszélyeztette testi és erkölcsi fejlődését. A két férfi ellen többek között természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat az ügyészség és börtönbüntetés, illetve közügyektől való eltiltást indítványozott velük szemben.
Mivel a farkast lelövő gyerek életkora miatt nem büntethető, az őt felügyelő másodrendű vádlott közvetett tettesként felelhet a gyerek tetteiért. Az ügyészség azt is szorgalmazta, hogy a bíróság mindkét vádlottat tiltsa el minden olyan tevékenységtől, amely kiskorúak felügyeletével jár, emellett tiltsa el a vadászattól az elsőrendű vádlottat.
A farkas légvonalban több mint 700 kilométer tett meg egy év alatt: a svájci Surselva régióból indult útnak feltehetően 2022 tavaszán, tavaly februárban pedig már Budapest közelében járt. Március végén egy nógrádi vadkamera előtt is elhaladt, és nem is állt meg ott, hanem tovább ment Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye felé. A farkast tavaly áprilisban lőtték le. A farkasok Európában védett állatnak számítanak, a tagállamok kormányai csak különleges körülmények között engedélyezik a kilövésüket. (Telex)