A tankerület maga peres eljárásban kívánja visszaszerezni a pénzt, amit most a tanárok visszakaptak.
Milliókat sikkasztott a Békéscsabai Tankerületi Központ egyik tisztviselője a tanárok juttatásaiból. Emiatt több, a tankerületi központhoz tartozó iskola tanára a jogos járandóságuk egy részét nem kapta meg. Legalább 200 ezer és 1 millió forint közé tehető az az összeg, melyet nem kaptak meg a pedagógusok, akik többnyire orosházi és Orosháza környéki, valamint a mezőkovácsházi járás tanítói.
Az ügyben 15-20 tanár lehet érintett, egyiküket tanúként hallgatták ki, ekkor tudta meg, hogy a tankerület alkalmazottja 2020-ban kezdhette el kollégáit megrövidíteni. A 444.hu cikke szerint a tanár a rendőrség jelzéséig észre sem vette, hogy meglopták, mert nem tűnt fel a kusza pénzügyi utalások mellett, hogy nincs rendben valami.
A Magyar Narancs úgy tudja, hogy a gyanúba keveredett alkalmazott nemrég több százezer forintos jutalomban részesülhetett. (Economx)