Költségvetési hiánnyal és munkaerőpiaci válsággal kell szembenéznie az országnak. Románia új kormányának bőven lesz feladata 2025-ben.
Jelentős munkaerőpiaci válságot okozhat Románia számára az, hogy az ország január elsején belép a schengeni övezetbe. Valentin Tataru, az ING vezető közgazdásza szerint reális forgatókönyv, hogy sokan elhagyják az országot, főleg a külföldi munkaerő, hiszen sokszor olyan emberekről van szó, akik nem azért jöttek Romániába, mert ez álmaik országa – írta a Maszol.
Az elemző úgy véli, hogy keleti szomszédunknál 2025-ben is a költségvetési hiány lesz a legfőbb probléma, ami közvetve hátrányosan fogja érinteni a versenyszférát is. Előrejelzések szerint a hiány meg fogja közelíteni a 8 százalékot, emiatt adóügyi teherrel kezdik majd az évet.
„A kormány adócsomagja fogja megadni az egész év alaphangját. A kulcskérdés az, hogy kire hárul majd a teher nagyobbik fele. Nem tudom, és kétlem, hogy lenne valaki, aki tudná. Legalább tudnánk, hogy mely adók fognak nőni, hogy az emberek tisztában legyenek vele, mit kell tenniük” – nyilatkozta Valentin Tataru.
Az elemző szerint az év végén hivatalba lépő kormánynak nehéz dolga lesz, és nem szívesen lenne a jövendőbeli pénzügyminiszter helyében. (vg.hu)