Vlagyimir Putyin már nem bízik bennük, egymás után tartóztatják le a tábornokokat Oroszországban
Meggyengítheti a frontokat és az orosz elnök pozícióit az a letartóztatási hullám, amely a Prigozsin-féle lázadás nyomán kezdődött a hadsereg parancsnoki posztjain, miután kiderült, hogy többen támogatták az ukrajnai háború irányítását bíráló Wagner-vezér törekvéseit – mondta el a Népszavának Rácz András Oroszország-szakértő.
Elsőként a Jevgenyij Prigozsinnal szoros kapcsolatban álló Szergej Szurovikin tábornoknak, a légierő parancsnokának őrizetbe vételéről értesülhettünk, de több más tábornok is eltűnt. Július 13-án kiderült, hogy leváltották Ivan Popov vezérőrnagyot, aki a fronton kialakult rossz helyzetről tájékoztatta a vezérkari főnököt. Megvilágítaná, mi is történt?
Az eddigi információk szerint 12, de lehet, hogy 15 orosz tábornokot tartóztattak le vagy mozdítottak el a Prigozsin-lázadást követően. Már június 24-én hajnalban nyilvánosságra került egy videó Szurovikinnel, Vlagyimir Alekszejev tábornokkal és még valakivel, akik egyaránt arra szólították fel Prigozsint, hogy állítsa le előző nap bejelentett akcióját (harcosainak Moszkva ellen vonulását, amellyel a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök elmozdítását akarta kicsikarni – a szerk.). Nem sokkal később az orosz biztonsági szervek őrizetbe vették a lázadás tervét nyilvánvalóan ismerő Szurovikint és Alekszejevet, aki nem akárki - az orosz katonai hírszerzés (GRU) helyettes vezetője volt. Aztán leváltották a már említett Ivan Popovot, az 58. összfegyvernemi hadsereg parancsnokát - ők védik a déli, zaporizzsjai frontnak az elmúlt napokban forróvá vált orihivi szakaszát. A déli katonai körzet parancsnok-helyettese, Oleg Cokov altábornagy pedig meghalt július 11-én egy Bergyanszk elleni ukrán rakétacsapásban, a törzse jelentős részével együtt. A fokozódó ukrán ellentámadás közepette mindez komoly gyengülést jelent az orosz tábornoki karban.
Láttuk Prigozsin számos kirohanását a szerinte alkalmatlan védelmi miniszter és vezérkari főnök ellen. De mit tudunk a vele hírbe hozott többi tábornok bírálatairól?
Az ellátási nehézség az egyik állandó panaszforrás. Ahogy az ukránok szisztematikusan pusztítják az orosz logisztikai rendszert, ez a gond úgy válik egyre súlyosabbá. A másik, amit Popovtól tudtunk meg elsőként igazoltan, hogy az orosz hadseregben nem tudják pihentetni a harcoló alakulatokat. Vannak olyan alakulatok, amelyeket 9-10 hónapja nem váltottak egyáltalán. Érkeznek az erősítések a veszteségek pótlására, de arra, hogy az egység pihenjen, tényleg fel lehessen tölteni, össze lehessen kovácsolni, már rég nincsen erőforrás. A harmadik, amire Popov panaszkodott, hogy a tüzérségük a szükséges radarok hiányában nem tud hatékonyan fellépni az ukrán tüzérséggel szemben, és ez súlyos veszteségeket okoz. Végül a negyedik, amit említett, az a felderítés gyengesége.
A története pedig az volt, hogy ő fegyelmezett katonaként betartotta a szolgálati utat, először a feljebbvalóit tájékoztatta a problémákról, majd miután nem kapott érdemi választ, azzal fenyegetőzött, hogy közvetlenül Putyinhoz fordul, mire a vezérkari főnök elrendelte a leváltását. Popov erről videóüzenetet küldött a korábban az 58. hadsereg parancsnokaként szolgáló Andrej Guruljov parlamenti képviselőnek, aki azt nyilvánosságra hozta. Popovot ugyanakkor - Szurovikinnel ellentétben - nem fűzték közvetlen szálak vagy korrupciós kapcsolat Prigozsinhoz, ennek köszönhető, hogy őt nem tartóztatták le, csak áthelyezték Szíriába. A közös pont köztük annyi volt, hogy láthatóan egyetértett Prigozsinnak a katonai felsővezetés borzasztó hatékonysági problémáira vonatkozó kritikájával.
A Moscow Times szerint Prigozsin a Szergyukov-Makarov-féle haderőreform idején felemelkedett katonai vezetőket igyekezett megnyerni az ügyének. Mi ennek a háttere?
Ehhez egy kicsit vissza kell menni az időben. Moszkva számára a 2008-as orosz-grúz háború győzelmet hozott, viszont sokkolták a hadvezetést a haderőnemek koordinációjának hibái, a rengeteg baráti tűz, logisztikai problémák. Ezért a még 2007 elején az ország első civil védelmi miniszterévé kinevezett Anatolij Szergyukov vezetésével mélyreható reformok kezdődtek. Szergyukov már a grúziai háború előtt is igyekezett modernizálni a hadsereg vezetését, így még 2007-ben kirúgta a gondolkodásában mélységesen szovjet vezérkari főnököt, Jurij Balujevszkijt. A grúziai háború után a miniszter a haderők szervezetétől kezdve a logisztikán át sok mindent átalakított, gazdasági szempontokat is érvényesítve, és komoly modernizációt indított. Közben nagyon sok vezérkari tisztet, tábornokot és ezredest távolított el, s rengeteg fiatal tisztet léptetett elő.
A Medvegyev-Putyin visszarendeződéssel azonban a pozíciója meggyengült, és egy állítólagos kompromittálás nyomán 2012-ben leváltották. Helyére Szergej Sojgu került, aki konzervatív fordulatot végrehajtva, visszacsinálta vagy kiherélte Szergyukov számos reformját, visszahelyezett egy sor korábban leváltott figurát, sok szempontból „visszaszovjetesítették” a haderőt. Haditechnikai téren Szergyukov a Nyugattal való minél szorosabb együttműködést szorgalmazta, mert tudta, hogy az orosz hadiipar önállóan képtelen modern eszközöket gyártani. Sojgu ezt is visszacsinálja, és az önerőre támaszkodás fontosságát hirdeti, ami aztán 2014-től, az ukrajnai háború miatt hozott első szankciók után kezdett problémákat okozni.
Múlt pénteken letartóztatták, Igor Girkint, az Ukrajna elleni háború elindításában fontos szerepet játszó volt FSZB-tisztet, neves katonai bloggert, aki durva kirohanást intézett az orosz elnök ellen is. Ez egyfajta gátszakadást jelent?
Nem. Az orosz katonai felső vezetést Girkin már 2015 óta bírálta változó intenzitással. Ő egy elkötelezett, bizonyos szempontból eszelősnek is tekinthető nacionalista, a kritikája lényege pedig az, hogy Oroszországnak rendesen háborúznia kellene és beletaposni Ukrajnát a földbe. Úgymond, fordítsunk elegendő erőforrást a háborúra, ne töketlenkedjünk, és csináljuk rendesen ezt az egészet, mert ebből így csak elhúzódó veszteségek vannak. Amit a radikális nacionalista katonai bloggerek mostanában leginkább Putyin szemére vetnek, az a határozatlansága, hogy sok esetben inkább nem cselekszik. Emiatt bunkerben lapuló vénemberként emlegetik, s ezt Girkin is mondta már rá korábban.
Girkin egy nehezen kezelhető személyiség, aki sok szempontból egy elszabadult hajóágyúként viselkedett, mégis évekig tolerálta őt a rendszer, nyilván, hogy a köré gyűlő elégedetleneket szemmel tarthassa. Már 2014 végén vagy 2015 elején egy tévéműsorban elmondja például, hogy ja, hát „Kelet-Ukrajnában nem voltak szeparatisták, mi mentünk oda". Panaszkodott arra, hogy amikor a Donbászban kirobbantották a lázadást, akkor a helyiek annyira nem akartak harcolni, hogy mindent az orosz különleges erőknek kellett csinálniuk. Tehát korábban is mondott erős dolgokat a Kremlre. Most vélhetően az történt, hogy a Prigozsin-lázadás katalizátorként szolgál arra, hogy leszámoljanak kritikus hangokkal.
Az úgynevezett „dühös hazafiak klubja” – amelynek Girkin az egyik vezetője, és amelyben ott van Pavel Gubarjov is, egy másik emblematikus kelet-ukrajnai szeparatista – még tüntetni is próbált a Kreml ellen Girkin szabadon engedéséért. De nem gondolom, hogy ezt a meccset ők megnyerhetnék, ezt a helyzetet a Kreml erőből fogja megoldani.
Mi az oka annak, hogy Sojgu és Valerij Geraszimov vezérkari főnök személyéhez Putyin a kifogások ellenére is ragaszkodik?
Sojgu a legrégebben szolgáló orosz miniszter (1994-től 2012-ig a rendkívüli helyzetek minisztériumát vezette), aki elkötelezetten lojális Putyinhoz, nagyon merev, egy ízig-vérig szovjet figura. Nincsenek magasabb ambíciói, mint a védelmi miniszterség, mert pontosan tudja, hogy egy Szergej Kuzsugetovics nevű tuvai burját soha nem fogja magasabba vinni. Így aztán nem jelent veszélyt Putyin hatalmára nézve. Amíg Prigozsinnak szárnyalt a csillaga, addig egy szépen megkomponált kommunikációs játszma zajlott közöttük: a Wagner-vezér folyamatosan a védelmi minisztériumot hibáztatta, meg Sojgut, s a tárca visszabeszélt, hogy a Wagner martalócok gyülekezete, fegyelmezettlen és nem hatékony. Az egész arról szólt, hogy a háború alakulásával elégedetlen katonák meg a lakosság dönthessenek, hogy a védelmi minisztert utálják, vagy a Wagnert, de közben Putyin kívül maradjon a sárdobáláson. Sojgu ezt személy szerint nagyon fegyelmezetten végig csinálta, hagyta, hogy a fél orosz közvélemény, benne a radikális nacionalistákkal sarat dobáljon rá, mindenért őt hibáztatva. …és hát Putyin a lojalitás alapján válogat.
Geraszimov pedig Sojgu embere. Egyrészt idős (ő is már 67 éves), másrészt neki sincsenek ambíciói. A hibrid háború kapcsán szokás volt Geraszimov-doktrínáról beszélni, de ő valójában nem hadelméleti szakember, ő egy harckocsizó, aki utoljára 12 éve szolgált csapatnál. A harckocsizók Oroszországban általában nem annyira a kifinomult intellektusukról híresek. Geraszimov tökéletesen hozza ezt a képet, és közben rettenetesen fegyelmezett. És még valami: az elnök nagyon ritkán avatkozik be közvetlenül a hadsereg ügyeibe, részben mert nem igazán van hozzá affinitása, ő volt FSZB-sként a biztonsági szolgálatok munkáját érti.
Milyen hatással lehetnek a jelenlegi tisztogatások a háború menetére?
Erre csak tippelni lehet. A katonai szervezetek jellemzően fel vannak készülve a vezetői posztokon történő váltásokra. Az orosz hadsereg egyébként is „fejnehéz”, tábornokból ott sincs hiány. Mivel az elmozdított 12-15 tábornok közül csak néhányat ismerünk –, az egyetlen amit mondhatunk, az az, hogy a zaporizzsjai front minden bizonnyal gyengül. A fontos posztokért vívott háttérharcokat viszont nem fogjuk látni. Azt például, hogy Alekszejev helyére ki kerül a GRU-ban, csak az utód kinevezésekor fogjuk megtudni.
Putyin jövő évi elnökválasztási esélyeit hogyan érintheti a Prigozsin-féle lázadással felszínre került konfliktus?
Még mindig az a legvalószínűbb, hogy a 2024. tavaszi elnökválasztás után is ő áll majd Oroszország élén, hacsak valami tényleg radikális változás nem történik akár az egészségi állapotában, akár az ukrajnai fronton. A helyzet ugyanakkor kevésbé stabil és kevésbé kiszámítható, mint a Prigozsin-lázadás előtt volt. Mindenképpen gyengült az elnök pozíciója, és elindulhattak olyan folyamatok, amelyeknek most még csak az elejét látjuk.
Rácz András
Történész, Oroszország-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, a Német Külpolitikai Társaság (DGAP) kutatója.
(Népszava)