6 óra után 14 perccel szokás szerint indult a Balázsék szerda reggeli műsora, ahol rögtön az adás elején terítékre került Sebestyén Balázs kedd reggeli megszólalása. A műsornak jelezte egy hallgató, hogy feljelentette őket a NMHH-nál. A szerdai adásban külön blokkot szenteltek a témának, amit élőben 7 óra után hallhattak a hallgatók.
Kedden elvetette a sulykot Sebestyén Balázs a rádióban. A népszerű rádiós-tévés műsorvezető álmatlan éjszakájának történetét mesélte el, azt állítva, egy kutya ugatása miatt nem tudott pihenni, ezért egy idő után megfordult a fejében, hogy elteszi láb alól a négylábút. Komolyan gondolta vagy sem, a megnyilvánulása rengeteg ember, köztük az állatvédők felháborodását is kiváltotta.
Az adás elején szóba került a téma, s Sebestyén Balázs is megjegyezte, hogy olvassa a híreket, de rögtön ezután leszögezte, ezúttal nem ugatott a szóban forgó eb. Ekkor bejelentették, hogy ráfordulnak a kutyás sztorira, és reagálnak a rengeteg szalagcímre és címlapra az adás második felében, 7 óra után.
"És akkor látom és olvasom, meg eljut hozzánk, hogy mi lett ebből elsősorban nyilván a Redditen, akik alig várják, hogy valamin felháborodjanak (...) mindegy, csak lehessen valakit a gyűlölet zászlajára tűzni, és hát, hogy is mondjam csak, szétcincálni. Jelen esetben ez én vagyok a tegnapi kutyás kirohanás miatt. Mert amikor 6-kor bejöttem, és elmondtam, hogy egy kutya ugatott az ablak alatt, és gyerekek, hát én már azon gondolkoztam, hogy lemegyek és megölöm, és lelövöm, és ekkora volt a fejem, egy órát se aludtam, és kiborultam. Ugye?
Tulajdonképpen ebből áll, ebből áll ma a bál
– vezette fel a tegnapi megszólalását Balázs.
Ráskó Eszter ezután elmondta, hogy
aki ismeri és hallgatja Balázst, tudja, hogy ő egy olyan ember, akit ha megtámad egy óriás darázs, a felesége kiviszi a szobából. Nem őt, hanem az óriás darazsat.
Majd hozzátette: érdemes tisztázni a ventilálás fogalmát.
Gondolom, sokan ismeritek azt, amikor valaki ideges, és akkor túllő a célon, hogy visszanyugtassa az idegrendszerét, és azért durvákat tudnak ilyenkor mondani az emberek, olyanokat, amiket sosem gondolnak komolyan
– magyarázta Ráskó Eszter.
Balázs hosszan kifejtette, hogy nagyon nehéz manapság tartalmat gyártani, egy ekkora hallgatottságú műsorban pedig nem lehet mindenkinek megfelelni.
– Így nem lehet tartalmat gyártani. Tehát vagy bejövünk és kikarikírozva magunkat, egy jelenséget, benneteket, amit ti ugyanúgy éreztek egy kutyaugatásnál este, azt mi elmondjuk és verbalizáljuk, amivel nem gondolom, hogy emberek indulnának el kutyákat lelőni, mert ez szerintem nem így van – fogalmazott Balázs a műsorban.
Feljelentették őket
Egy hallgató, Lőrinc Attila, akit telefonon érték el, feljelentést tett az NMHH-nál a megszólalás miatt, mielőtt beszéltek a férfival, Balázs elmondta:
- Ez a beszélgetés azért érdekes, amit most csinálunk, merthogy nincs bennünk semmilyen ellenérzés, de sosem beszéltünk még feljelentővel, aki vállalja, hogy gyerekek ezért a tegnapi mondatért feljelentettelek benneteket. Nyilván van hozzá egy-két kérdésünk, meg meghallgatnánk, hogy ő mit mond, de nem tudjuk, mert nem szoktuk, mert ezek általában arctalanul történnek. Általában nem tudjuk, csak azt halljuk, hogy érkezett egy feljelentés, mert valaki valamit kifogásolt a műsorban. De tényleg azt higgyétek el, hogy egyrészt azért nem kell mindent tőlünk komolyan venni, de nem is lehet ezzel takarózni, hogy mindig viccelünk, nem így van, igenis figyelni kell arra, hogy mit mondunk, de feladatunk megjeleníteni érzéseket, ventilálásokat, élményeket, ami lehet, hogy néha túlszalad, és lehet, hogy túlszalad, de nem lehet ebben valódiságot vagy célt felfogni, mert nem erről szól - vezette fel a műsorvezető.
A férfi elmondta, hogy először Balázzsal szeretett volna beszélni.
– Az, hogy ezt utána nem kevertétek le együtt, hogy jó, rendben, azért ezzel csak vicceltünk. Tehát, hogy nyilván most elmondjátok, meg mindannyian, meg az Eszter is, amikor külön beszéltem vele, elmondta, hogy ez idézőjeles volt, nem úgy gondolta Balázs, s természetesen nem lenne állatkínzó. Én ezeket maximálisan megértem, nem rólam van szó, hanem arról, hogy van egy közbeszéd-formálási felelőssége – mondta a feljelentő, aki többször is kiemelte az beszélgetés során, hogy egy ekkora hallgatottságú rádióban nem hangozhat el egy hasonló mondat korrekció nélkül.
Végül azt mondta, ő megkapta, amit hiányolt a keddi adásból, hogy ez egy vicc volt, és Balázs nem gondolta komolyan, ezért a feljelentést is visszavonja.
Balázs pedig hangsúlyozta, hogy bízik a hallgatókban, akik reggelente őket választják. (Blikk)