Pusztai Erzsébetet megütötte a skarlát betű és a pokol bugyrai kifejezés.
Az első Orbán-kormány egészségügyi államtitkára, Pusztai Erzsébet is elmondta véleményét a miniszterelnök poloskás beszédéről az ATV Civil a pályán című műsorában.
Mint megírtuk, a miniszterenök az ünnepi beszédben a politikai ellenfeleire utalva többek kzött ezt mondta: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák” (…) „Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket”.
Pusztai azt mondta, bár a legtöbb ember számára a poloska szó volt a március 15-ei beszéd legmegdöbbentőbb része, őt leginkább a „rajtuk a skarlát betű” és a pokol bugyrai kifejezések ütötték meg.
Volt egy ilyen című film, – A skarlát betű – ahol egy a település lakói kiközösítettek egy nőt, a ruhájára kellett vennie egy skarlát színű betűt, amivel megszégyenítették és megjelölték, magyarázta a miniszterelnök kijelentésének jelentőségét a műsorban Pusztai.
„Fontosnak tartom a poloska-ügyet, az ágyi poloska is fontos” – utalt az egészségügyben tapasztalt áldatlan állapotokra a műsor másik vendége, Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke. Bod Péter szerint is fenyegető volt Orbán ünnepi beszéde, „az egésznek az üzenete félelmetes”, mondta az adásban. (atv.hu)