A magyarok általában nagyobbnak látják a jövedelmi egyenlőtlenségeket, mint amelyekre a hivatalos statisztikákból következtetni lehet, ugyanakkor a saját, másokhoz viszonyított jövedelmi helyzetüket rosszul lövik be.
A jobban keresők rosszabbul keresőnek, a rosszabbul keresők pedig jobban keresőnek érzékelik magukat ahhoz képest, ahova a jövedelmük alapján tartoznak a jövedelmi eloszlásban. Nemzetközi összehasonlításban emellett Magyarországon kiugróan alacsony az idegenekkel szembeni szolidaritás: az emberek kiemelkedő mértékben a szűk környezetüket részesítik előnyben más csoportokhoz képest, ha bizalomról, vagy pénzek elosztásáról van szó.
Azok a magyarok viszont, akik az átlaghoz képest a tőlük távolabb eső csoportokat részesítik előnyben, nagyobbnak érzékelik az egyenlőtlenségeket is. Többek között ezek a legérdekesebb megállapításai Gáspár Attila tanulmányának, amely Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) által kiadott Munkaerőpiaci Tükör című tanulmánykötet nemrég megjelent 2023-as kiadásában olvashatunk.
Hogy miként ítéljük meg országunkban a jövedelmi egyenlőtlenségek mértékét, ezen belül hova pozicionáljuk magunkat, és hogy mennyire vagyunk hajlamosak szolidaritást vállalni ismeretlen emberekkel, nem csak önmagukban érdekesek, hanem fontos következményei is vannak egy adott ország társadalmi viszonyaira vonatkozóan. Meghatározhatják például, hogy milyen adórendszert tartunk igazságosnak. Ha nagy az egyenlőtlenség, akkor feltételezhetjük, hogy a szegényebbek több újraelosztást szeretnének, a gazdagabbak pedig kevesebbet, hiszen az adókat tőlük vonnák el, és olyan programokat finanszíroznának belőlük, amelyek a szegényeknek kedveznek.
A gyakorlatban ezek az összefüggések azonban nem ennyire egyértelműen érvényesülnek, az összkép az újraelosztással kapcsolatban bonyolultabb. És éppen ezért fontos az, hogy ha a tényleges egyenlőtlenség eltér attól, amit az emberek gondolnak, akkor az elvárások is változhatnak.
Például lehet, hogy nagy lesz az egyenlőtlenség, de a szegények nem akarnak majd újraelosztást, mert azt hiszik, hogy kicsi
– mondta erről Gáspár Attila.
A kutatót az is érdekelte, hogy az univerzalizmus fogalma mennyire meghatározó az egyenlőtlenségek szubjektív érzékelése szempontjából. Az univerzalizmust idegenekkel szembeni szolidaritásként is meg lehet fogalmazni. Azt jelenti, hogy a válaszadó például hogyan osztana el adott mennyiségű pénzt, ha választania kéne, hogy a családjának vagy véletlenszerűen kiválasztott honfitársainak adja. „Ha például én univerzalistább vagyok, mint te, akkor engem arányaiban kicsit jobban fog érdekelni a távolabbi ismerőseim sorsa a családom sorsához képest, vagy mondjuk a világ összes többi polgárának sorsa a honfitársaimhoz képest” – magyarázta Gáspár Attila.
A fogalom nem az adott egyén önzetlenségét, általános bizalmi szintjét írja le mások iránt, hanem kifejezetten a társadalmi távolsággal kapcsolatos hozzáállását. Lehet például valaki egyszerre nagyon önzetlen, és egyáltalán nem univerzalista. Például ha a családjáért mindent megtesz, de rajtuk kívül senki mással nem törődik. Ennek a teljes ellentétére pedig Gáspár szerint a legjobb példa a tech guru, akinek teljesen mindegy, hol költi el a jótékonyságra szánt pénzét a bolygón, a lényeg hogy az a leghatékonyabban hasznosuljon.
Ráadásul ennek is van az adórendszert meghatározó jelentősége. Itt viszont nem az újraelosztás mértékére, hanem a minőségére lehet hatással, hogy az adott társadalom mennyire univerzalista. Az univerzalistább szavazók szívesebben költenek például az alsóbb rétegeknek kedvező szociálpolitikára vagy közszolgáltatásokra, míg a kevésbé univerzalisták inkább a rendfenntartásra és a védelemre használnák az államot, az embertársaik segítését pedig „magánúton”, a saját köreikben, saját pénzükből végeznék.
De hogyan lehet megmérni azt, hogy egy adott társadalomban mekkorának érzik a jövedelmi egyenlőtlenségeket és mennyire nyitottak az emberek a hozzájuk képest társadalmilag távolabb lévő csoportokra?
A kutatás során ehhez a felnőtt magyar lakosságra reprezentatív ezerfős mintán végeztek kérdőíves adatfelvételt. A válaszadóknak meg kellett adniuk a saját jövedelmüket, és azt, hogy szerintük a magas jövedelműeket (pl. nagyvállalat vezetője, magyar miniszter) és alacsony jövedelműeket (pl. bolti kisegítő, betanított munkás) reprezentáló foglalkozás képviselői mennyit keresnek, illetve öt ábra közül ki kellett választaniuk, hogy jövedelemeloszlás szempontjából milyen „formájú” a magyar társadalom, az egyes jövedelmi szintekhez mennyien tartoznak. Az így megkapott információk alapján számolt jövedelmi egyenlőtlenségi mutatót a valódi mutatóval összevetve lehet megbecsülni hogy az egyenlőtlenség társadalmi érzékelése a valódinál kisebb vagy nagyobb.
Az univerzalizmust is kérdőíves módszerrel mérték: itt arra voltak kíváncsiak, hogy a megkérdezettek hogyan osztanának el százezer forintot különböző csoportok között (egy ismeretlen magyar ember és egy ismerős, egy ismeretlen, nem Magyarországon élő, nem magyar ember és egy Magyarországon élő magyar ember, és egy nem Magyarországon élő, nem magyar ember és egy nem Magyarországon élő, de magyar ember között). Ugyanezeket a kérdéseket úgy is feltették, hogy a válaszadó melyik emberben bízik jobban.
Ez alapján jött ki egy index, ami azt mutatja meg, hogy a válaszadó a három kérdésben a pénz és a bizalom mekkora arányát „adná” a tőle társadalmilag távolabb álló csoportnak. A magyarok egyébként átlagosan a pénz 34 százalékát adták volna távolabbi csoportoknak, a bizalom alapján viszont már jóval nyitottabbak, az összes bizalmuk 44,8 százalékát „osztották” a tőlük társadalmilag távolabb esőknek. „De ez nem azt jelenti, hogy önzők vagyunk, hanem az, hogy inkább a saját köreinkre koncentrálunk”- mondta erről Gáspár Attila.
Az így kapott eredményeket más országok hasonló mutatóival is össze lehet vetni. Ahogy az alábbi ábrán is látszik, Magyarországon az emberek nemzetközi mezőnyben bőven átlag felett értékelik felül az egyenlőtlenségeket, miközben extrémen alacsony a magyarok nyitottsága a társadalmilag távolabb lévők felé.
Az ábrán az X tengely mutatja az átlagos univerzalizmust országonként, az Y tengely pedig az adott
országban készült reprezentatív felmérés alapján a szubjektív egyenlőtlenségérzet és a tényleges jövedelemegyenlőtlenség átlagának eltérését. - Forrás: Gáspár, Attila (2023) Szubjektív gazdasági egyenlőtlenségek és univerzalizmus Magyarországon. Munkaerőpiaci tükör 2022.
Az is érdekes, hogy a magyarok hajlamosak a közép felé húzni, amikor a saját jövedelmi helyzetükről kérdezik őket. Ez a világon egyébként mindenhol így van, és az az oka, hogy az emberek társadalmi közegében erősen felülreprezentáltak a hozzájuk hasonló helyzetben lévők: a jól keresők jól keresők, a rosszul keresők rosszul keresők között mozognak. A tanulmány nemzetközi adatfelvétel alapján azt is bemutatja, hogy a magyarok a globális jövedelmi eloszlásban is nagyon pontatlanul helyezik el magukat. A legszegényebbek több, mint tíz százalékponttal, a leggazdagabbak ennek mintegy háromszorosával becslik alá a saját globális jövedelmi pozíciójukat.
Tehát a magyarok jóval nagyobb része érzi magát középosztálybelinek, mint amennyien oda tartoznak, illetve jóval többen érzik hazájukat szegény országnak, mint amennyire Magyarország valójában szegény ország egy globális összehasonlításban.
Visszakanyarodva a hazai viszonyokra, az is érdekes, hogy Magyarországon belül milyen jellemzők határozzák meg az egyenlőtlenségek érzékelését és az idegenekkel szembeni nyitottságot. Az egyenlőtlenséget nagynak gondolók nagyobb háztartásokban élnek, és kevésbé vallásosak. Lakóhely szerint egy olyan összefüggés látszik, hogy az egyenlőtlenséget kisebbnek gondolók szignifikánsan nagyobb arányban laknak a fővárosban és a falvakban, míg az egyenlőtlenségeket nagyobbnak gondolók nagyobb arányban jönnek a Budapesten kívüli városokból.
Ez valószínűleg azért van, mert aki vidéki városban lakik, az a magyar társadalomnak egy nagyobb spektrumát látja, többféle emberrel találkozik
– mondta erről Gáspár Attila. Hozzátette, hogy ezek az összefüggések igazak abban a tekintetben is, hogy kik mutatnak nagyobb nyitottságot a társadalmilag távolabb lévő csoportok felé. Tehát a vidéki városokban élők, a kevésbé vallásosok és nagyobb háztartásban élők nagyobb eséllyel szolidárisak általában a honfitársaikkal, nem csak a saját hozzátartozóikkal.
De mi az összefüggés az univerzalizmus és az egyenlőtlenségek érzékelése között? A tanulmány szoros statisztikai együttmozgást talál a kettő között, tehát az idegenek felé nyitottabb emberek általánosan nagyobbnak érzékelik az egyenlőtlenségéket. Az viszont nem teljesen egyértelmű, hogy ennek mi az oka. Feltételezhetnénk, hogy a magasabban iskolázott emberek univerzalistábbak, és akár az oktatásuk, akár a magasabb tájékozottságuk eredményeként nagyobbnak fogják érzékelni az egyenlőtlenséget. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy nincs ilyen összefüggés akár az iskolai végzettség és az univerzalizmus akár a magasabb végzettség és az egyenlőtlenségek érzékelése között.
„Az egyik legérdekesebb kérdés az, hogy mi az okság iránya. Tehát hogy előbb lesz valaki univerzalista, és aztán ennek alapján alakítja a vélekedését arról, hogy más emberek hogy élnek, vagy fordítva” – mondta Gáspár Attila azzal kapcsolatban, hogy szerinte mit lenne érdemes még a témával kapcsolatban részletesebben kutatni. (g7.hu)
