Jól jegyezzük meg a dátumot: 2023. augusztus 20-a.
Nem azért, mert az budapesti atlétikai világbajnokságon megszületett az első magyar érem, és nem is azért, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat időjárás-előrejelzése pontosnak bizonyult az ünnepi tűzijáték estéjére. Azért fontos ez a dátum, mert ezen a napon a Karmelita kolostorban Orbán Viktor vendégül látta legfontosabb szövetségeseit, és Magyarország nemzeti ünnepén megtette az első gyakorlati lépést az Európai Unió elhagyása felé. Reméljük, a folyamat nem éri el a végpontját, ám az biztos, hogy Orbán egy általa életre hívott és irányított szövetségi rendszer összekalapálását határozta el. - írja a Szegedi Kattintós
Orbán Viktor igyekezett mindent kihozni a hazai rendezésű atlétikai vb-ből, hiszen kihasználva a nemzetközi figyelmet, összetrombitálta legmegbízhatóbb szövetségeseit. Látványosan hajbókolt a Balkánról, Eurázsiából, illetve Közép-Ázsiából érkezett politikai vezetők előtt, ám azt teljesen egyértelművé tette, hogy ő a főnök ebben a társaságban. A magyar kormányfő arcáról egy pillanatra sem fogyott el az önelégült vigyor, hiszen végre hozzá hasonló mentalitású és felfogású autokraták társaságát élvezhette, ugyanakkor látszott rajta, hogy nem csupán protokoll eseménynek szánta a találkozót.
Orbán Viktor távlati terveiről már korábban is értekeztünk, ám most már teljesen egyértelművé vált, hogy a magyar kormányfő egy EU alternatívájának szánt politikai szövetség összeeszkábálásának első szakaszába lépett. Ha csak a névsort nézzük, egyértelmű, hogy a nyugati liberális demokráciákat finoman szólva is kritikusan szemlélő hibrid politikai rendszerek vezetői kaptak meghívást a Karmelita kolostorba, így értékrendjük mellett céljaik is hasonlóak. Olyan országokból érkeztek ugyanis a vezetők, melyek éppen mozgásban vannak a különböző szövetségi rendszerek között.
De lássuk a meghívott országokat! Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán egykor szovjet tagköztársaságok, melyek kezdenek eltávolodni az orosz érdekszférától, közelednek a szintén meghívott Törökországhoz, valamint Kínához. Ezek a Közép-Ázsiából érkező vezetők ráadásul jól ismerik Orbán Viktort a Türk Tanács korábbi találkozásairól, így régi barátként érkeztek a Karmelita kolostorba. Itt volt ugyanakkor az a katari emír is, aki szintén a muszlim világból érkezett, és a korábban említettekhez hasonlóan nem nevezhető a liberalizmus és az emberi jogok tiszteletben tartásának nagy bajnokának. Ez utóbbi vezető országa jelentős gazdasági erejét kihasználva már régen igyekszik megvetni a lábát Európában mind gazdasági, mind politikai téren.
Volt azonban két balkáni vezető is a meghívottak között, akik közül különösen a boszniai szerbek képviselője érdekes figura. A Boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, Milorad Dodik ugyanis nyíltan szeparatista, célja, hogy a boszniai tagköztársaságot egyesítse az Alexander Vucic által vezetett Szerb Köztársasággal. Ez utóbbi politikusnak szintén nehéz problémákat kell megoldania, hiszen Koszovó ügyében került patthelyzetbe. Ha enged a koszovói albánoknak, akkor megbukik mint elnök, ha továbbra sem ismeri el a szakadár köztársaságot önálló államként, akkor lényegében elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül az Európai Unió tagja lesz Szerbia.
Magyarország pedig, mint egyetlen uniós tagország jelenlegi helyzeti előnyét kihasználva kínálna alkalmat ezeknek az országoknak arra, hogy az európai piacra lépjenek.
A meghívott országok mindegyike szoros vagy laza szövetségese Oroszországnak, így a magyar kormány stratégiai partnerei az orosz-ukrán konfliktusban képviselt különutas politikájában. Az augusztus 20-i találkozó ezért fontos diplomáciai siker volt Oroszország számára, hiszen Orbán egybe tudta gyűjteni azokat a vezetőket, akik úgy követelnek békét, hogy nem tartják előfeltétlnek a megszállt területek visszaadását Ukrajnának. Orbán és szövetségesei tehát nem ragaszkodnak ahhoz az európai katonai doktrínához, mely szerint a jelenlegi államhatárok megtartása garantálja a békét és biztonságot a kontinensen.
Ez főként a boszniai szerbek számára szimpatikus felfogás, de valószínűleg Vucic is szívesen bekebelezné a főként szerbek lakta Észak-Koszovót a szakadár állam elismeréséért cserébe. Elképzelhető, hogy ezért nem kapott meghívót a találkozóra Kazahsztán elnöke, aki jól látja Ukrajna példáján, hogy amennyiben elkezdik átrajzolgatni a térképet az oroszok vagy a szerbek, akkor országa területi integritása is veszélybe kerül. Orbán tehát a tűzzel játszik, amikor olyan vezetőkkel parolázik, akik csak azért támogatják Putyin háborúját, mert maguk is profitálnának belőle.
Orbán elsődleges célja azonban egyelőre az, hogy megteremtse egy kontinenseken és vallásokon átnyúló szövetségi rendszer alapjait. A közép-ázsiai országok bevonásával megvalósulna számára a valódi keleti nyitás, a Balkánról pedig azokat az országokat vonná be a társulásba, melyek nem reménykedhetnek rövid távon az Európai Unióhoz való csatlakozásban. Törökország és némileg Katar összeköti e két régiót, ugyanakkor e két ország gazdasági erejével adna súlyt a tömörülésnek. Magyarország pedig, mint egyetlen uniós tagország jelenlegi helyzeti előnyét kihasználva kínálna alkalmat ezeknek az országoknak arra, hogy az európai piacra lépjenek.
Mindez jól hangzik, ám Orbán valószínűleg ennél merészebb terveket is szövöget. Ő ugyanis az ideológiát legalább annyira fontosnak tartja, mint a gazdasági érdekeket. Számára elsődleges, hogy a partnerei demokráciafelfogása hasonló legyen, mint az övé, pontosabban magát a demokráciát csak díszletként használják, és valójában az egyszemélyi vezetést tartsák üdvözítő politikai eszköznek. Valószínűleg egyre szorosabbra kívánja majd fűzni a viszonyt a most meghívott országok vezetőivel, ugyanakkor előkészíti az ország kilépését az Európai Unióból, amely számára már csak terhet jelent. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha lassan költözöl ki a sátradból, a szomszédok nem fogják tudni, mikor búcsúzol el tőlük véglegesen.” (Szegedi Kattintós)
