Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Elutasította az ügyészség Dobrev Klára feljelentését, nem indul eljárás a köztársasági elnök ellen

Belföld
2024.06.06.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

A DK politikusa azzal vádolta Sulyok Tamást, hogy törvényellenesen játszott át magyar termőföldeket külföldieknek. Az ügyészség azonban elévülés miatt nem is vizsgálja ezt az ügyet.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője azzal vádolta Sulyok Tamás köztársasági elnököt, hogy alkotmánybíróként 2014 és 2019 között jogosulatlanul vette fel a fizetését, mivel nem jelentette be az összeférhetetlenségét.

A nyomozó ügyészség adatai szerint, amikről az Index számolt be, dr. Dobrev Klára feljelentésével szemben azonban

dr. Sulyok Tamás már alkotmánybírói jelölését követően, de még a megválasztását megelőzően kérte ügyvédi tevékenységének szüneteltetését.

A Szegedi Ügyvédi Kamara 2014. szeptember 24-én tudomásul vette, hogy dr. Sulyok Tamás 2014. szeptember 24. napjától határozatlan ideig szünetelteti ügyvédi tevékenységét kamarai tagságának fenntartása mellett, a szünetelés idejére helyettes ügyvédről gondoskodott.

2019-ben Sulyok úgy nyilatkozott, hogy továbbra is szünetelteti ügyvédi tevékenységét alkotmánybírói hivatása miatt. A Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartása csak 2018. január 1-től működik, tehát nem tartalmazza a 2014-es határozatot, ezért a szünetelés dátumaként a 2019. évi nyilatkozat keltét vezették fel.

A feljelentésben megjelölt cégekkel kapcsolatban „dr. Sulyok Tamás még ügyvédként vállalta el a kézbesítési megbízotti tevékenységet”, de ügyvédi tevékenységének szüneteltetése után a helyettese vette át ezeket a feladatokat.

Az ügyvéd a cégbíróságnak mindkét cég vonatkozásában bejelentette, hogy bár a szerződést még dr. Sulyok Tamás kötötte ügyvédként, de az ügyvédi tevékenységének szünetelése alatt ő látja el helyette ezen feladatokat is. Így a kézbesített iratokat dr. Sulyok Tamás nem, csak a helyettese volt jogosult és köteles átvenni.

Az ügyészség megállapította, hogy dr. Sulyok Tamás az alkotmánybíróvá történt megválasztását követően ügyvédi – és így kézbesítési megbízotti – tevékenységből származó díjazásban nem részesült.

Ennek alapján alkotmánybírói szolgálatának ideje alatt jogszerűen vette fel alkotmánybírósági juttatásait, ezzel sem csalást, sem hivatali visszaélést nem követett el.

Dobrev Klára pár héttel ezelőtt azt is állította, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök „köztörvényes bűnöző, aki a földmaffia figurájaként, ügyvédként törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben, pénzért játszott át magyar termőföldeket külföldieknek”.

A földterületekkel kapcsolatos szerződéskötésekről az ügyészség elévülés miatt nem vizsgálódik,

de a közlemény szerint Magyarország Ügyészségének közérdekvédelmi szakága vizsgálja, hogy szükséges-e, illetve lehetséges-e magánjogi intézkedést tenni e tárgyban. (szmo.hu)

Címlapkép forrása: MTI/Illyés Tibor
ÜGYÉSZSÉG
feljelentés
Sulyok Tamás
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.06.06. - 16:22
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Orbán árnyékában: Vezetői válság és új kihívók a magyar politikában

    Orbán árnyékában: Vezetői válság és új kihívók a magyar politikában

  • Magyar Péter szerint Budapesten egy palack víz is nyert volna 2022-ben ellenzéki logóval

    Magyar Péter szerint Budapesten egy palack víz is nyert volna 2022-ben ellenzéki logóval

  • Hoppál Péter: Tény, hogy az eredeti posztom kicsit egyoldalúnak, azeri szempontúnak tűnhetett

    Hoppál Péter: Tény, hogy az eredeti posztom kicsit egyoldalúnak, azeri szempontúnak tűnhetett

  • A hajánál fogva rángatta, majd rá is térdelt 2 éves kislányára egy baranyai anyuka

    A hajánál fogva rángatta, majd rá is térdelt 2 éves kislányára egy baranyai anyuka

  • Tiborcz István cége állítja: nem tettek ajánlatot egyik belvárosi palotára sem

    Tiborcz István cége állítja: nem tettek ajánlatot egyik belvárosi palotára sem

  • Kényszerleszállást hajtott végre Budapesten egy repülő

    Kényszerleszállást hajtott végre Budapesten egy repülő

  • Többfelé várható eső, zápor, zivatar

    Többfelé várható eső, zápor, zivatar

  • Bruttó 40 ezer forintot, „helytállási pénzt” kapnak a MÁV és a Volán viharkárok elhárításában résztvevő munkavállalói

    Bruttó 40 ezer forintot, „helytállási pénzt” kapnak a MÁV és a Volán viharkárok elhárításában résztvevő munkavállalói

  • Lengyelország annyira berágott a magyar kormányra, hogy végleg hazarendelték a budapesti nagykövetüket

    Lengyelország annyira berágott a magyar kormányra, hogy végleg hazarendelték a budapesti nagykövetüket

  • Fekete-Győr András bejelentése után a Demokratikus Koalíció feljelenti a Fideszt választási csalásért

    Fekete-Győr András bejelentése után a Demokratikus Koalíció feljelenti a Fideszt választási csalásért

  • Gulyás Gergely: Brüsszel terve Magyarország számára elfogadhatatlan

    Gulyás Gergely: Brüsszel terve Magyarország számára elfogadhatatlan

  • Tölgyessy Péter: a választás után nagyobb lesz a fölfordulás, mint amit ’56 óta bárki tapasztalt

    Tölgyessy Péter: a választás után nagyobb lesz a fölfordulás, mint amit ’56 óta bárki tapasztalt

  • Hadházy Ákos: Nem sokat ér a közjegyzői hitelesítés a kormány véleménynyilvánító népszavazásánál

    Hadházy Ákos: Nem sokat ér a közjegyzői hitelesítés a kormány véleménynyilvánító népszavazásánál

  • Az Orbán-kormány történelmi eladásra készülhet Tiborcz vadászterületén

    Az Orbán-kormány történelmi eladásra készülhet Tiborcz vadászterületén

  • Magyarország egyik leglassabban haladó beruházása: Több mint 30 éve várják az utat Békés megyében

    Magyarország egyik leglassabban haladó beruházása: Több mint 30 éve várják az utat Békés megyében

  • Két fotó, két világ: a kormányoldal vizuálisan akarja átkeretezni Magyar Péter új országjárását

    Két fotó, két világ: a kormányoldal vizuálisan akarja átkeretezni Magyar Péter új országjárását

  • George Eastman élete és öröksége – A modern fényképezés úttörője

    George Eastman élete és öröksége – A modern fényképezés úttörője

  • Csütörtöktől picit csökken a gázolaj ára

    Csütörtöktől picit csökken a gázolaj ára

  • Lázár János nem érti, hogy a fiatalok miért utálják a Fideszt

    Lázár János nem érti, hogy a fiatalok miért utálják a Fideszt

  • Tarjányi Péter: Amit az oligarchák nem értenek

    Tarjányi Péter: Amit az oligarchák nem értenek

  • Egy afrikai diplomáciai fiaskó krónikája

    Egy afrikai diplomáciai fiaskó krónikája

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element