A tervek 1992-ben, a híd 2002-ben készül el, amely azóta is ott árválkodik a pusztában, a földút előtt. Lázár János államtitkára ellenzéki írásbeli kérdésre most ígéretet tett, hogy ellátják aszfalttal a földutat.
Harminchárom éve nem épült meg az aszfaltút két Békés vármegyei település, Újszalonta és Mezőgyán között, pedig csupán hat kilométernyi útszakasz felújítására lenne szükség – írja a Magyar Narancs. 2002-ben épül ugyan híd az útvonalon, de az aszfaltút hiányában máig földúton lehet csak közlekedni a két település között. Az útszakasz aszfaltozásának ötlete már 1992-ben felvetődött.
A dologra egy írásbeli kérdés nyomán derült fény, amit Gurmai Zita MSZP-s parlamenti képviselő intézett Lázár János építési és közlekedési miniszterhez. A képviselő kérdésében megemlítette, hogy a két községet továbbra is földút köti össze, és az út leaszfaltozásával javulna a települések közlekedési bekötöttsége, illetve csökkenhetne Újszalonta zsákfalu jellege. Újszalonta egyébként a választókerület legkisebb települése, melynek népessége fogyóban van, 2022-ben még 109-en, 2024-ben már csak 75-en éltek itt.
A minisztériumból Ágh Péter államtitkár írt választ, aki tájékoztatta Gurmait, hogy Lázár János korábbi bejelentése nyomán elkészült a Geszt és Nagyszalonta közötti útszakasz tervezete. Emellett folyik az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsabáról Nagyszalontára tervezett nyomvonalának előkészítése, és ennek keretében tervezik a Mezőgyán és Újszalonta közötti 6 kilométeres aszfaltút megépítését. (Telex)