Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Magyar Péter újabb, erős állításai

Belföld
2024.02.27.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
37

Szerinte egy családi részvénytársaság az egész ország, és nincs szükség atombombákra az Orbán-család milliárdossá válása mellett.

A Diákhitel Központ korábbi vezetőjének, Varga Judit volt férjének elmondása szerint a legfelső politikai körökből nem kapott támogatást az elmúlt hetekben, de belső fideszes körökből igen, „illetve olyan helyekről is kaptam támogatást, amit nem gondoltam”. Példaként egyházi vezetőket, régi barátokat, illetve a Történelmi Magyar Családok Szövetségét említette.

Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hogy

Rogán Antal volt az a miniszter, akivel 2020-ban a Karmelitában beszélt a válásáról.

„Arról volt szó, hogy mivel a feleségem magas szinten van, nyilván az a kormány érdeke, hogy ne legyen balhé”. Magyar hozzátette, hogy „nyilván ilyenkor elhangzik, hogy tudunk-e valamiben segíteni, te jól képzett vagy, van egy szakmai életutat, ebbe beleillik ez meg ez, és felajánlottak lehetőségeket, én meg mondtam, hogy köszönöm, de nem kérem ezeket a lehetőségeket”. Mosolyogva tette hozzá, hogy ez egy „baráti” beszélgetés volt.

Magyar szerint a jelenlegi politikai helyzet nemcsak a Fidesznek, de az ellenzéknek is az érdeke. „Látni kell szerintem, hogy itt mindenki fogva van. Kormányzaton belül is mindenki fogva van, hogy éppen személyes információkkal, pénzügyi machinációk vagy más miatt, az egy kérdés, és az ellenzéken belül is nagyon sok mindenki fogva van.”

Arra a kérdésre, hogy Rogán lecserélhető-e más miniszterekhez hasonlóan, vagy neki van-e valamilyen speciális tudása, azt mondta, hogy „szerintem Rogán Antalnak van speciális tudása, nagyjából mindenkiről”.

A miniszterelnök kisebbik veje és felesége

Igyekeztünk megtudni, hogy Magyarnak a belső körhöz tartozva milyen személyes élményei vannak a NER-es összejövetelekről.

„Nagyon sok olyan vacsorán vagy rendezvényen voltam, ahol alapvetően csak és kizárólag a gazdasági vezetők voltak jelen.

Ott ült az asztalnál több ezer milliárd forint, néha ott ült a miniszterelnök, sokszor ott ült a veje, és nyilván ilyenkor nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó, hanem arról, hogy kinek mit kellene átvenni, milyen focicsapatot kellene támogatni, milyen beruházásba lehetne beszállni, milyen konstrukcióban és ki vásárolja meg a repülőteret.

Magyar szerint ezek baráti összejövetelek, és itt olyan szereplők is vannak, „akikről azt hinnéd, hogy a politikai paletta másik oldalán állnak”.

Ilyen eseményen a miniszterelnököt nem hallotta konkrét üzletről beszélni, ő inkább az ország általános állapotáról tett kijelentéseket. „Emlékszem, hogy amikor az EU-s pénzek nagyon meleg pitének tűntek, hogy jönnek vagy sem, akkor viccesen megjegyezte, hogy ha ő lenne Brüsszel, biztos, hogy egy fillért sem adna, kérdés, hogy ők lesznek-e ehhez elég bátrak”.

Magyar szerint Orbán másik vejének, Szokira Tamásnak is van szerepe a „családi részvénytársaság” működtetésében, például „a baráti sajtó igazgatásában”. „Én úgy tudom, hogy neki van szerepebe abban, hogy a zászlóshajóknál mi történik, kit neveznek ki, milyen irányba mennek a dolgok, nyilván ilyen kapcsolattartó. Nem akarok maffiafilmekből idézni, de szerintem láttunk már olyanokat, hogy mindenkinek megvan a maga szerepe”.

Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök felesége is aktornak számít-e a hatalmi gépezetben, Magyar azt mondta, hogy Lévai Anikónak ilyen szempontból „méltatlanul alulértékelt a szerepe”, nem negatív, hanem pozitív értelemben. „Azt gondolom, hogy ha nincs is formális hatalma, nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre, és néhány dolognak az ellenőrzésére”. A részletekről annyit árult el, hogy „olyanokat láttam, hogy minisztereket, képviselőket bizonyos dolgokért számon kért, vagy beszámoltatott, és olyanokat meg hallottam, hogy bizonyos személyi döntésekben neki is nagyon nagy szerepe van”.

Orbán és az üzleti ügyek

Magyar szerint miközben minden fontos politikai döntés összefut Orbán kezében, a „nemzeti tőkésosztály” tagjai (Tiborcz, Mészáros, Jellinek és Hernádi neve hangzik el példaként az interjúban) erős lobbitevékenységet végeznek más kormánytagoknál, és el tudnak intézni fontos üzleteket. „Olyanokat azért láttam, hogy bizonyos szereplők ezek közül kvázi berendelnek magukhoz minisztereket, és egyeztetnek napi szinten, hogy akkor ez és ez hogy legyen, ami nem jó és nem normális”.

A miniszterelnök szerepéről hozzátette, hogy

nyilván, ha kell, akkor bele tud ebbe is avatkozni, vagy ha tudomására hozzák, vagy ha két oligarcha összeveszik, és sértik egymás érdekeit, akkor nyilván egy idő után ő fog ebben dönteni, hogy ki megy bizonyos bizniszekbe, meg ki nem megy bizonyos bizniszekbe. Bár tudom, hogy pénzügyekkel egyébként nem foglalkozik, én mégis voltam ilyeneknek tanúja, amikor közbe kellett avatkozni, mert szembe mentek egymással a fiúk.

Arra a kérdésre, hogy ő tervez-e politikai alternatívát állítani, azt mondta, hogy most érez egy olyan pillanatot, amikor rengetegen látják be, hogy „ez így nem mehet tovább”, és nagyon sokan támogatják. Viszont azt is tudja, ha ő belépne, akkor „olyan támadáscunami elé nézne, amilyen még nem volt a magyar politika történetében”.

Állítása szerint Novák Katalin kegyelméről az első 444-es cikk előtt nem tudott, az ügyet a sajtónak körbe küldő ügyvédet pedig nem ismeri. Varga Judittal sem beszélt szakmai kérdésekről, mióta külön élnek. Ezzel együtt úgy tudja, a volt felesége a lemondása előtti péntek este vagy szombat reggel kapott egy telefont, hogy le kellene mondania, „egy olyan ügy miatt, amihez nem sok köze volt”.

Magyar elmesélt egy másik Varga Judittal kapcsolatos történetet is. Állítása szerint a volt felesége egy alaptörvény-módosítással kapcsolatban azt mondta Orbánnak egy kormányülésen, hogy egy előterjesztéssel nemcsak szakmai, de erkölcsi problémái is vannak.

Erre megfagyott a levegő, és a miniszterelnök annyit mondott, hogy önt nem azért tartjuk itt, hogy erkölcsi kifogásai legyenek

– idézte Magyar. (Telex)

Címlapkép forrása: Youtube/Telex
ORBÁN VIKTOR
Fidesz
ROGÁN ANTAL
Magyar Péter
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.02.27. - 07:20
37
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Orbán Balázs már tagadja Magyar Péterrel való barátságát

    Orbán Balázs már tagadja Magyar Péterrel való barátságát

  • Az Orbán-kormány három és fél órával a hatalmas budapesti tüntetés előtt akar megszólalni

    Az Orbán-kormány három és fél órával a hatalmas budapesti tüntetés előtt akar megszólalni

  • Balog Zoltán találkozót szervezett Novák Katalin és K. Endre felesége közt a kegyelmi kérvény elbírálása előtt

    Balog Zoltán találkozót szervezett Novák Katalin és K. Endre felesége közt a kegyelmi kérvény elbírálása előtt

  • Magyar Péter bocsánatot kért a bicskei áldozatoktól

    Magyar Péter bocsánatot kért a bicskei áldozatoktól

  • Irreálisan magas béreket kérnek a magyarok?

    Irreálisan magas béreket kérnek a magyarok?

  • Már három ellenzéki államfőjelöltet javasoltak az ellenzéki pártok

    Már három ellenzéki államfőjelöltet javasoltak az ellenzéki pártok

  • Mark Rutte lehet a NATO következő főtitkára

    Mark Rutte lehet a NATO következő főtitkára

  • Meghátrált a katolikus egyház, nem fogja kiirtani Szegeden az erdőt három futballpálya és egy iskola kedvéért

    Meghátrált a katolikus egyház, nem fogja kiirtani Szegeden az erdőt három futballpálya és egy iskola kedvéért

  • Motorversenypályát vett Finnországban Szijjártó Péter sógora

    Motorversenypályát vett Finnországban Szijjártó Péter sógora

  • L. Simon Balog Zoltánról: Morálisan az a jó megoldás, ha követi a köztársasági elnök példáját

    L. Simon Balog Zoltánról: Morálisan az a jó megoldás, ha követi a köztársasági elnök példáját

  • Ekkora Tiborcz István vagyona, most juthatott el oda, hogy ezt meg is mutassa

    Ekkora Tiborcz István vagyona, most juthatott el oda, hogy ezt meg is mutassa

  • Tanulmányi igazgatóként még mindig kiskorúakkal foglalkozik a szexuális visszaéléssel vádolt csíkszeredai tanár

    Tanulmányi igazgatóként még mindig kiskorúakkal foglalkozik a szexuális visszaéléssel vádolt csíkszeredai tanár

  • Az orosz elnök Joe Bident látná szívesebben az amerikai elnöki poszton

    Az orosz elnök Joe Bident látná szívesebben az amerikai elnöki poszton

  • „Kata neki bármit megtesz.” A kegyelmi ügy, amely megrengette Magyarországot.

    „Kata neki bármit megtesz.” A kegyelmi ügy, amely megrengette Magyarországot

  • Továbbra is le akarják mondatni Balog Zoltánt

    Továbbra is le akarják mondatni Balog Zoltánt

  • Magyar Péternek visszaszúrt a Diákhitel Központ

    Magyar Péternek visszaszúrt a Diákhitel Központ

  • Kiskorúak elleni szexuális agresszióval gyanúsított ortodox papot tartóztattak le Szatmáron

    Kiskorúak elleni szexuális agresszióval gyanúsított ortodox papot tartóztattak le Szatmáron

  • Magyar Péter azt állítja, leteremtették a Fideszből, amiért a járvány alatt támogatta a kórházi dolgozókat

    Magyar Péter azt állítja, leteremtették a Fideszből, amiért a járvány alatt támogatta a kórházi dolgozókat

  • Lenyomták a Bamakó-ralit, azután pedig jól megverték egymást

    Lenyomták a Bamakó-ralit, azután pedig jól megverték egymást

  • Fél év letöltendőt és fél év felfüggesztettet kapott Nicolas Sarkozy volt francia elnök

    Fél év letöltendőt és fél év felfüggesztettet kapott Nicolas Sarkozy volt francia elnök

  • A szexuális erőszak csak látszólag a testtel történik, valójában a lelket támadja meg

    A szexuális erőszak csak látszólag a testtel történik, valójában a lelket támadja meg

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element