Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Elhagynak minket a felhők, csökken a csapadékhajlam és a szerencsésebbek a napot is láthatják

Időjárás
2023.12.14.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
3

Főként délelőttől egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, a legtöbb helyen legalább rövid időre kisüt a nap. 

A keleti, északkeleti harmadban, valamint a Dunántúl nyugati, délnyugati felében lehet tartósabban erősen felhős vagy borult az ég. Ezeken a területeken napközben még továbbra is előfordulhat kisebb eső, zápor. Ma többfelé megélénkül, a Dunántúlon, a főváros térségében és a Zemplén környezetében megerősödik az északi, északnyugati szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű. Késő estére 1 és 6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Melegrekord: 17,2 °C Drávaszabolcs, 2014
Hidegrekord: -28 °C Debrecen (Pallag), 1902

Pénteken a Duna-Tisza közén és északon lehetnek tartósabban felhős, borongós tájak, itt kisebb eső, havas eső, a hegyekben hózápor is előfordulhat. Máshol hosszabb-rövidebb időre kisüthet a nap, de a Dunántúl északi felén elszórtan egy-egy futó zápor, esetleg hózápor kialakulhat. A naposabb tájakon élénk, erős lesz az északias szél. Kora délután 1 és 7 fok közötti csúcsértékekre van kilátás.

Orvosmeteorológia

Gyengülő hidegfronti hatás várható, emiatt az érzékenyek körében fejfájás, görcsös- és keringési panaszok, szédülés, rosszullét továbbra is jelentkezhet, valamint ingadozhat a vérnyomás.
A szelesebb idő tovább fokozhatja a fejfájásos panaszokat, ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat, valamint romlik hőérzetünk.
A naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat.
Öltözzünk melegen, rétegesen! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.

időjárás-előrejelzés
orvosmeteorológia
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.12.14. - 05:21
3
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Megszólalt Tiborcz István, akit arról kérdeztek, mikor járt utoljára a borsodi falvakban

    Megszólalt Tiborcz István, akit arról kérdeztek, mikor járt utoljára a borsodi falvakban

  • Drámai visszaesést mértek Novák Katalin megítélésében lemondása után

    Drámai visszaesést mértek Novák Katalin megítélésében lemondása után

  • Balog Zoltán beismerte a tévedését, de nem mond le

    Balog Zoltán beismerte a tévedését, de nem mond le

  • Balog Zoltán maradhat a református zsinat lelkészi elnöke

    Balog Zoltán maradhat a református zsinat lelkészi elnöke

  • Ukrán elemző: Orbán bosszúra vágyik

    Ukrán elemző: Orbán bosszúra vágyik

  •  Havasi Bertalannak megint dolga akadt, hiányolják Orbán Viktor szavait Novák Katalin lemondásával kapcsolatban

    Havasi Bertalannak megint dolga akadt, hiányolják Orbán Viktor szavait Novák Katalin lemondásával kapcsolatban

  • Véget érhetett Balog Zoltán meghallgatása, este televíziós nyilatkozat várható az ügyben

    Véget érhetett Balog Zoltán meghallgatása, este televíziós nyilatkozat várható az ügyben

  • Elvennék a Novák Katalinnak járó juttatásokat, aláírásgyűjtést indított az ellenzéki párt

    Elvennék a Novák Katalinnak járó juttatásokat, aláírásgyűjtést indított az ellenzéki párt

  • Rogánnak mennie kell! – petíciót indított Juhász Péter

    Rogánnak mennie kell! – petíciót indított Juhász Péter

  • Zsigó Róbert a Fidesz nevében megnevezte az államfői lemondás legfőbb kulcsszavát: Gyurcsány

    Zsigó Róbert a Fidesz nevében megnevezte az államfői lemondás legfőbb kulcsszavát: Gyurcsány

  • Novák és Varga hiába mondott le, lassan ölő méreg lehet a pedofil bűnelkövető tettestársának adott elnöki kegyelem

    Novák és Varga hiába mondott le, lassan ölő méreg lehet a pedofil bűnelkövető tettestársának adott elnöki kegyelem

  • Balog Zoltán több ponton is hazudik a református vezetőknek írt levelében

    Balog Zoltán több ponton is hazudik a református vezetőknek írt levelében

  • 900 milliárdos EU-pénz jön, nulla százalékos lesz a hitelkamat

    900 milliárdos EU-pénz jön, nulla százalékos lesz a hitelkamat

  • Varga Mihály megindokolta, miért korlátozták a babakötvényes pénzeket

    Varga Mihály megindokolta, miért korlátozták a babakötvényes pénzeket

  • Karácsony Gergely is utcára hívja az embereket március 15-én

    Karácsony Gergely is utcára hívja az embereket március 15-én

  • Magyar Péter ezúttal Tiborcz Istvánnak is üzent

    Magyar Péter ezúttal Tiborcz Istvánnak is üzent

  • Megkezdődött a meghallgatás, Balog Zoltán a kegyelmi ügyben játszott szerepéről beszél

    Megkezdődött a meghallgatás, Balog Zoltán a kegyelmi ügyben játszott szerepéről beszél

  • Magyar Péter a megjelent MBH-s cikkre: "Tóni jól fizet?"

    Magyar Péter a megjelent MBH-s cikkre: "Tóni jól fizet?"

  • Hasad? Nem hasad? Morális válság a NER-ben

    Hasad? Nem hasad? Morális válság a NER-ben

  • Fideszes képviselő által vezetett iskolában dolgozott a pedofilügyben kegyelemben részesített K. Endre

    Fideszes képviselő által vezetett iskolában dolgozott a pedofilügyben kegyelemben részesített K. Endre

  • Karsai Dániel szerint alkotmányellenes úton mondott le Novák Katalin

    Karsai Dániel szerint alkotmányellenes úton mondott le Novák Katalin

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element