A hivatalos inflációs adat szerint a fogyasztói árak szeptemberben 12,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ehhez képest, a GKI ezer háztartás körében végzett reprezentatív felmérése szerint a lakosság 32,8 százalékos áremelkedést érzékelt.
Igaz, ez utóbbi adat nem tényeken (pl. ár felírás, kérdőív stb.), hanem érzékelésen alapszik (amelyeknél a saját tapasztalatokat erősen torzíthatják a különféle formális és informális csatornákon kapott információk).
Az érzékelt és a hivatalos infláció trendjében együtt mozog ugyan, azonban az elmúlt néhány év mérései azt mutatják, hogy a hivatalos fogyasztói árindex emelkedésével egyidejűleg tágul az érzékelt és a hivatalos adat közti rés.
2020-ban, amikor az inflációra vonatkozó maastrichti konvergenciakritérium teljesült, havi átlagban 12,3 százalékponttal volt magasabb a lakosság által érzékelt, mint a hivatalos infláció. 2021-ben e különbség átlagosan 14,4, 2022-ben 17,1, 2023 első kilenc hónapjában 19,5 százalékpontra emelkedett.
Az érzékelt inflációnak tovagyűrűző hatása van a gazdaság egészére. Ha az emberek a hivatalosnál (mely önmagában is magas) jóval magasabb áremelkedést érzékelnek, akkor arra reagálni próbálnak: nagyobb fizetést/nyugdíjat/szociális juttatást akarnak, hogy a vásárlóerejük ne csökkenjen, illetve nagyobb hozamot várnak el a befektetéseikért.
Az előbbi esetben az infláció követő, azt kissé meghaladó nettó kereset emelkedést (14 százalék 2023 első nyolc hónapjában) is kevésnek érzik (mivel a reálkeresetük még ezzel együtt is csökkent), az előbbi pedig kihatással lehet a bankbetéti és az állampapír piacra is (az adott hozamok mellett csökken/stagnál a befektetési volumen). Ráadásul, ha a mért árindex és a valós árindex erősen eltér egymástól, akkor minden reál mutató sokkal jobbnak látszik (reálnyugdíj, reálfogyasztás, reálkereset, végső soron a reál GDP is), mint amilyen a valóságban. (PIAC&PROFIT)