A Pohner család a múlt század elején költözött Budapestre a mai Ausztria területéről. A Váci utcai úri szabó hamar közkedvelt lett elsősorban azért, mert ha nyert a lóversenyen, akkor meghívta mulatozni az összes arra lakót.
A századfordulón az Osztrák–Magyar Monarchiában a magyar terület Európa Amerikájának számított a Kiegyezést követő hihetetlen gazdasági fellendülésnek köszönhetően. Itt épült a kontinens első földalattija, a világ legnagyobb háza (Parlament), a főváros környékén olyan szórakozóhelyeket épített asszonyaiknak a polgárság, amelyeket ma az önkormányzatok fenntartani is alig bírnak, lásd a XVII. kerületi Gózon Gyula színház története. Jókedv, szabadság, bőség és optimizmus uralta az itt élő viszonylag kis lélekszámú polgárságot, amivel szemben állt a vidéken élő milliók elképesztő szegénysége. A városok azonban látványosan fejlődtek, erős kontrasztot állítva a szinte jobbágysorban tengődőknek.
A Pohner családot megrázta a trianoni döntés. A család rendszeresen járt a magyarság melletti demonstrációkra, és oly annyira elszántak voltak, hogy a magyarul nem jól beszélő asszonyfő németül skandált a menetek élén. Három egyetemet végzett fiuk pedig tiltakozásképpen nevet változtatott. Elcsatolt területek településeinek neveit vették fel. A Romániához került Fehéregyházából és a Szlovákiához került Párkányból lettek ilyen módon „ősi” magyar családnevek. A három fiú Fehéregyházi Antal, Párkányi Lajos és Párkányi Oszkár néven alapított már új családokat, csinos magyar lányokat választva maguk mellé.
A II. világháborúba azzal a hittel ment el harcolni a három fiú, hogy sikerül visszaszerezni az elcsatolt magyar területeket. A vereséggel fájdalmat hoztak haza és polgári származásuk miatt a kommunista rendszer üldözöttjei lettek. Volt, akit elküldtek vagont rakodni, ahol asztmát kapott és ez a betegség vitte el.1956-ban nem volt kérdés, hogy a szabadság és a függetlenség harcosai mellé állnal a Pohnerek, volt aki fegyvert ragadott. Antal elveszítette egyetlen fiát, Oszkár pedig egyetlen leányát, a forradalom után mindketten disszidáltak Amerikába. A Pohner fiúunokát aztán Kanada lovagjává ütötte a királynő, annyi mindent tudott tenni új hazájáért. Az itthon maradt családtagok minden ízükben próbáltak ragaszkodni polgári szokásaikhoz és értékrendjükhöz. Az apák naponta levelet írtak külföldre szakadt gyerekeiknek, mert tudták mennyire hiányzik nekik hazájuk. Jártak templomba hétvégenként, minden évben húsvéti körmenetekre, ahol voltak vagy ötvenen, plusz négy ballonkabátos az utcasarkokon, akik jegyzeteltek a résztvevőkről. Mostanában több százan vannak már ugyanezeken a körmeneteken és szelfizik magukat a facen. A Pohner leszármazottak meg csodálkoznak, vajon hol volt ez a rengeteg ember a kommunizmus idején és jé mennyi egykori lelkes párttag lett hirtelen őskeresztény. A családi kónika szerint a terebélyesedő rokonságból soha senki nem lépett be a kommunista pártba, pedig a szülők néha bíztatták gyermekeiket, hogy itt csak így tudnak karriert csinálni.
A Pohner család leszármazottainak többsége egyenes derékkal jár, elszánt képviselői a polgári értékrendnek és a balekségig becsületesek. Ez valahogy rájuk lehet írva, mert sokan észreveszik. A fiúkat sokan megsüvegelték Budapest utcáin még akkor is, amikor már nem volt szokás, hogy köszönnek egymásnak fővárosi közterületeken az emberek. Amikor pedig az egyik ükunoka viccelődött a gázóra leolvasó cigánylánnyal, hogy ő bizony lopja a gázt, mint sok nagy ember e honban, a cigánylány az arcába nevetett. Közölte, hogy ő első látásra is pontosan érzékeli és tudja, hogy kik lopják, és ő nem tartozik közéjük. Gyakran előfordul, hogy a BKV ellenőrök is csak intenek, amikor a jegyüket, vagy bérletüket akarják mutatni, hagyják csak, mert rájuk nézve el tudják dönteni, nem lógós fajták.
A mai fiatal Pohnerek közül sokan Nyugatra tartanak. Úgy érzik üknagypapa magyarországi kalandja rossz irányba fordult. A polgári értékrendnek, se híre, se hamva. Az ország bűzlik a korrupciótól, a hazudozástól. Nem értik, miért fotózkodik egy miniszterelnök semmirekellőkkel, Győzikékkel és Nagy Ferókkal. Miért kollaborál egy volt KGB-s Putyinnal, miért tagadja meg a nyugati értékrend normáit. Látják, hogy a ma Nobel-díjasai Nyugaton élnek és nem itthon, valamint, hogy díjaik után se ajánl fel nekik senki semmi munkát e honban. Magyarságuk nem más, mint egy propagandisztikus elem a hatalmon lévők számára, nem pedig egy akár kézzelfogható, használható tudás és kapcsolatrendszer.
A keleti és nyugati kultúra több évezredes harca nem ért véget a Földön. A határokon élők talán érzékenyebbek a két eltérő szemléletű világ küzdelmére és gyorsabban, fogékonyabban reagálnak a változásokra, mint azok, akik beágyazva élnek évszázadok óta egy adott kulturális közegben. Magyarországon a polgári értékrend eltűnőben van, szinte szitokszó lett. Most mindent visz az opportunizmus felelőtlen gőgje, annak minden ostobaságával együtt. Egyre kevesebb a tere a Pohnereknek, helyükre megérkeztek a kontraszelektált konzumidióták. A polgári értékeknek bealkonyultak. (PIAC&PROFIT)
