A héten körbejárta a világsajtót egy mexikói eseményről szóló tudósítás.
A nő egy Akon nevű idegennel hált, de gyereküket nem hozhatta a Földre. Egy amerikai férfi a love story helyett a diplomáciára hegyezte ki történeteit: közölte, hogy egy konferencián a Szaturnuszon elmondták neki, hogyan kell evakuálni a Naprendszer 145 milliárd fős lakosságát. Történetek.
A héten körbejárta a világsajtót egy mexikói eseményről szóló tudósítás, miszerint Jaime Maussan újságíró-ufóhívő a törvényhozás épületében bemutatott két kis méretű, emberre nem hasonlító múmiát, melyekről azt állította, hogy nem tartalmaznak emberi DNS-t, magyarán: földönkívüliek.
Eskü alatt vallva közölte, hogy a mumifikálódott holttestekre Peruban bukkantak rá, hozzátette, hogy a leletek nagyjából ezer évesek lehetnek, és hogy “ezek a lények nem részei a földi evolúciónak. Nem egy UFO-roncs közelében találtuk őket, hanem egy kovamoszat-lelőhelyen, ahol fosszilizálódtak."
Maussan neve nem ismeretlen az ufóhívők körében, de kikezdhetetlen reputációjú szakértőnek nem nevezhető. Többször állította már, hogy földönkívüliek holttestét találta meg, de ezt általában megcáfolták, például 2015-ben, amikor szintén Peruban, a Nazca-vonalak közelében bukkant rá egy múmiára, mely állítása szerint egy földönkívüli lény teste volt - később erről bebizonyították, hogy valójában egy embergyerek mumifikálódott holtteste.
Maussan azt állítja, hogy legújabb felfedezését bevizsgáltatta a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem munkatársaival, és közölte: szerinte a tudósoknak sikerült DNS-mintát venniük a holttestekből, az eredményben pedig nem volt emberi DNS.
Ufóészlelésekről, mi több, földönkívüliekkel való találkozásokról ezrek számoltak már be az utóbbi száz évben. Némelyik sztori harsogó, de gyorsan múló visszhangot kapott, némelyikre csak legyintett a publikum, egyes esetek viszont emlékezetesek maradtak. Hogy átverésről van szó, vagy mindez a képzelet szüleménye, esetleg igazság, azt nem tisztünk eldönteni. Alábbi történetekről elmondható: egy közepesnél jobb sci-fi író kreativitása rejlik bennük.
Elisabeth és Akon románca
Elizabeth Klarer meteorológus és író, földönkívüli szerelme, Akon mellszobra a Meton bolygóról. - Forrás IOL
Mármint: állítólagos románca. Elizabeth Klarer 1910-ben született a Dél-afrikai Unióban (ez az 1961-ben alapított Dél-afrikai Köztársaság elődje). Egy vidéki farmon nőtt fel, állítása szerint éppen hét éves volt, amikor először látott UFO-t, miközben a kutyáikat etették a nővérével. Azt mondta, hogy testvérével észrevettek egy ezüstös színű, fényben úszó, repülő tárgyat az égbolton, ami hamar tovatűnt. Pár hónappal később a családi birtok egyik vezetőjével szintén hasonló észlelése volt.
Kamaszon az élet elsodorta Dél-Afrikából. Firenzében és Londonban tanult (itt meteorológiát), majd megházasodott, első férjétől pedig megtanult kisrepülőt vezetni. 27 éves volt, amikor ismételten Dél-Afrikában – állítása szerint – egy rövid repülés során látott egy csészealjat, ami közel manőverezett hozzájuk, vizsgálódott kicsit, majd továbbállt.
A második világháború zord évei következtek, Klarer ekkor a Brit Királyi Légierőnél szolgált. Észlelésről nem számolt be,
- ehhez el kell érni 1954-hez, mikor is az asztrofizikusként és botanikusként dolgozó Akon nevű űrlény felbukkant a láthatáron,
- majd 1956-hoz, amikor Klarer csókolózott is a földönkívülivel.
Az 1956-os évben sűrűsödtek az események: Akon felvette Klarert a hajójára, ahol a nő találkozott a másodpilótával is, és együtt repültek egy hatalmas anyahajóra, melynek a belseje olyan volt, mint egy kert. De túl a leíráson: a földönkívüli azt mondta Elizabethnek, hogy a nő előző életében másik bolygón élt idegenként, csak halála után a Földön reainkarnálódott. Elizabeth az elnyúlt randevú után visszatért a Földre, később viszont - állítólag - több fotót is készített Akon hajójáról. A sztori ezt követően vesz csak igazán bulváros fordulatot, Kraler ugyanis állította, hogy
- 1958-ban rendszeresen randevúzni kezdtek Akonnal,
- majd kapott tőle egy ezüstgyűrűt, minek köszönhetően erősödött a köztük lévő telepatikus- és a testi kapcsolat is,
- utóbbinak pedig fogantatás és közös gyerek lett az eredménye.
Klarert (MG típusú autójával együtt) 1959-ben elvitték a Metonra (ez Akon szülőbolygója), ahol a nő fiút szült, akinek az Ayling nevet adták. Klarer a gyereket nem vihette el a Földre, de rendszeresen látogathatta a Metonon.
A történetet apró részleteibe menően az 1980-as kiadású "Beyond the Light Barrier" című könyvében foglalta össze Klarer. A könyvnek hasonló volt a visszhangja, mint ahogy őt magát kezelte a sajtó a hatvanas évektől: gúnyolódtak rajta, de ez őt nem izgatta, mivel csak azt tartotta szem előtt, hogy átadja Akon üzeneteit a földlakóknak.
Élete során Klarer rendre kiállt azok mellett, akik földönkívüliekkel való találkozásról számoltak be, és hangos szószólója volt az ufóhívök közösségének. 1994-ben halt meg, második könyvének kéziratát nem tudta befejezni. Halála előtt azt mondta, hogy fia az apjához hasonlóan asztrofizikus, és hogy feleségével és gyerekükkel járkál keresztül-kasul a világegyetemben.
George Adamski: aki megjárt egy bolygóközi konferenciát is
Térjünk vissza még egy mondat erejéig Klarerre. A nőnek tán (természetesen az idegenekkel való találkozást és családalapítást leszámítva) egyik legnagyobb élménye volt, amikor az ufóhívő-konteógyáros-szélhámosok aranyérmes sztárjával, George Adamskivel találkozott annak dél-afrikai látogatása során. Noha a férfi már évtizedek óta nincs köztünk, elméletei és történetei mélyen beágyazódtak az ufóhívők "kódexébe".
Adamski 1891-ben született, a középiskola elvégzése után dolgozott parkőrként, karbantartóként, illetve írt is, majd a kaliforniai okkultista közösségek egyik ismert alakja lett. A negyvenes évek végén nyitott egy kempinget, ahol előadásokat tartott földönkívüliekről, illetve felépített fából egy csillagvizsgálót, ami a színjáték része volt: vendégeivel elhitette, hogy ő maga is csillagász.
Az 1940-es és 1950-es években olyan fényképekkel turnézott mindenfelé, melyek - állítása szerint - idegen űrhajókról készültek, és természetesen ő maga készítette őket. A történetet megfejelve 19-re húzott lapot, és állította, hogy
találkozott úgynevezett nordic alienekkel, akikkel elrepült a Holdra és egyéb más bolygókra is.
Hinni azonban kevesen hittek neki, simán csak egy szélhámosnak tekintették, bár a szélhámosokat tekintve a kreatív, ügyes fajtából.
A nordic alienekkel való találkozásáról könyvek, röpiratok, jegyzetek készültek, első két könyve az USA-ban összesen 200 ezer példányban kelt el, a bevételből busás összeget keresett. A hírnévvel spirálba került: önjelölt tudósként a Mars, a Nap felszínéről magyarázott, de a tudomány rendre cáfolta őt, és számos csillagász azt mondta, hogy a komolyan vehető ufókutatókat is komolytalanná teszi a lózungjaival.
A sztorik egyre csak gyűltek, megjelent például Orthon a Vénuszról, akivel többször is találkozott, és telepatikus módon kommunikáltak, illetve: lefotózta az űrhajóját, noha a fotóm lévő tárgy erősen hasonlít egy csirkekeltetőre.
Kinek mi: csirkekeltető vagy UFO és Adamski - Fotó: Wikipedia
1962-ben már hatalmasat emelt a téten: közölte, hogy 1963-ban a Szaturnuszra utazik, ahol a Földet képviselve részt vesz egy bolygóközi konferencián. Beszámolójában később olyanokat írt, hogy például hamarosan egy másik Naprendszerbe kell költöztetni a mi Naprendszerünk lakóit, de a Földnek kevés az esélye, mert nincs megfelelő űrhajója ehhez. Kitért arra is, hogy a mi Naprendszerünk lakóinak száma közel 145 milliárd fő, és hogy rajtunk (az embereken) csak akkor segítenek a földönkívüliek, ha már mindenkit elszállítottak a saját fajtájukból.
Adamski (csirkekeltetősnek vélt) fényképeit vizsgálat alá vetették, például a némafilmjeiről is ismert Cecil B. Demille operatőre, J. Peverell Marley, aki közölte, hogy amennyiben Adamski fotói hamisak, akkor tökéletes hamisítványok. Egy másik vizsgálat ehhez képest leszögezte, hogy a fotók vagy valódiak, vagy épített repülő csészealjokról készültek.
Egy német rakétatudós, név szerint Johannes Riedel viszont azt mondta, hogy ezek hamisítványok, és hogy az űrhajó testén 100 wattos égők égnek. Adamskinek közben sorra dőltek meg a történetei: újságírói kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy azok, akikkel állítása együtt észlelték az idegeneket, teljesen másképpen emlékeznek a történtekre, azaz: nem láttak idegeneket. Adamski ekkor pénzzel próbálta meggyőzni őket az igazáról: részesedést kínált nekik az ufós előadásainak bevételeiből, illetve győzködte őket, hogy tartsanak ők is előadásokat - csakhogy a régi haverok ebből nem kértek.
A tudományos cáfolatok ellenére Adamski a haláláig népszerű maradt az ufóhívők körében. 1965-ben, 74 éves korában hunyt el nem messze Washington D.C.-től, ahol pár nappal előtte repülő csészealjakról és a földönkívüliekkel való találkozásáról tartott előadást. (Euronews)
