A legfőbb ellenség az autonómia
Pintér Sándor nyilvánvalóan kézben tudja tartani a rendvédelmet, Navracsics felkészült szakértője az európai integrációnak, Lázár János pedig kiváló szervező és jól átlátja a rábízott terület belső viszonyait is. Csakhogy ők nem mindezért, hanem mindezek ellenére kerültek be a kormányba. Mert Orbán legfőbb ellenségének nemcsak országos kérdésekben, hanem személyzeti politikájában is az autonómiát tartja.
Navracsics Tibor, Lázár János és Pintér Sándor azt kapta büntetésből a miniszterelnöktől, amit Csák János és Szalay-Bobrovniczky Kristóf jutalomból. Mindahányan miniszterek egy olyan kormányban, amelyben semmiféle mozgásterük nincs, hiszen minden kérdésről a miniszterelnök egy személyben dönt.
A különbség köztük az, hogy míg Navracsics, Lázár és Pintér többé-kevésbé ért ahhoz, amit eredetileg rájuk bízott a kormányfő, a honvédelem és kultúra területének irányításával megbízott politikusoknak láthatóan fogalmuk sincs arról, hogy mi is lenne a feladatuk. Azt sem tudják, hogy mit nem tudnak és ez minden egyes nyilvános megszólalásukból kiderül. Miközben szolgai módon végrehajtják a kormányfő ugyancsak teljesen szakszerűtlen, kizárólag személyes hatalmi érdekei által diktált, arrogáns döntéseit, ők nyugodtan eljátszadozhatnak abban a homokozóban, amit Orbán Viktor kijelölt számukra.
Élvezhetik a miniszteri stallummal járó összes kiváltságot, reprezentálhatnak nyilvános eseményeken, folytathatnak teljesen felesleges egyeztetéseket a reájuk bízott terület egy-egy képviselőjével, pödörhetik a bajszukat a kormányüléseken, miközben a miniszterelnök és ők is pontosan tudják, hogy semmiféle érdemi kérdésben nem dönthetnek. Erről szól – a nyilván ki nem mondott szerződés –, amely feltétele volt rangjuk elnyerésének. Hogy néha felmossák velük a padlót – pl. az Operaház igazgatójának kinevezése, a Zeneakadémia vezetői pályázatának kiírása vagy a honvédségnél lezajlott tisztogatások során – ez bele van kalkulálva az árba, amelyet az elnyert rangért fizetniük kell.
Egészen más a helyzet Navracsics, Lázár és Pintér esetében. Ők mindhárman képességes emberek és értenek is valamihez. Pintér Sándor nyilvánvalóan kézben tudja tartani a rendvédelmet, Navracsics felkészült szakértője az európai integrációnak, Lázár János pedig kiváló szervező és jól átlátja a rábízott terület belső viszonyait is.
Csakhogy ők nem mindezért, hanem mindezek ellenére kerültek be a kormányba. Mert Orbán legfőbb ellenségének nemcsak országos kérdésekben, hanem személyzeti politikájában is az autonómiát tartja. S ha nem tudja megtörni, akkor megpróbálja szemmel tartani és megalázni mindazokat, akikről azt gyanítja, hogy riválisai lehetnek. Azokat, akikből még nem halt ki teljesen az autonómia iránti vágy.
Hiszen Pintér Sándor ért a rendvédelemhez, de fogalma sincs a másik három – a miniszterelnök által elsorvadásra ítélt szakterületről. Orbán pontosan tudta, hogy az oktatás, az egészségügy és a szociális szféra irányítása kudarcra ítélt terület és kétlem, hogy Pintér Sándor valaha vágyott efféle hatalomra. Mint ahogy nincs normális ország a világon, ahol a belügyminiszter hatáskörébe tartoznak ezek a nép jóllétével összefüggő területek. Így azután a rendvédelemben elért sikerek elhalványulnak az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás teljesen kilátástalan konfliktusaihoz és kudarcaihoz képest.
Egy év alatt Navracsics Tibor is teljesen elhasználódott az európai ügyekért felelős miniszter pozíciójában. Nem mintha nem rendelkezne kellő tapasztalattal és tudással a rá bízott feladatok ellátáshoz, csakhogy jól láthatóan nulla mozgástere van az ügyek intézésében. Teljesen mindegy, hogy ő mit szeretne elérni az unióval folyó tárgyalások során, ha a miniszterelnök és hűséges fegyverhordozója, a külügyminiszter folyamatosan ellehetetlenítik a helyzetét. Így nem marad más számára, mint az állandó magyarázkodás és mentegetőzés, no meg az ezekkel járó nevetségessé válás és megaláztatás.
Amikor Lázár Jánost, legambiciózusabb és legravaszabb vetélytársát beruházásokért és közlekedés fejlesztésért felelős miniszternek nevezte ki Orbán, akkor már pontosan tudta, hogy nem lesz itt semmiféle beruházás és fejlesztés, hanem kizárólag projektek leállítása és visszafejlesztése vár a leendő miniszterre. Tudta, hogy vége a nagyszabású fejlesztési terveknek, mivel a választási győzelem érdekében azt a pénzt is elköltötték, ami soha nem is volt. Lázárra igazi piszkos munkát bízott Orbán, hogy a Fidesz klientúráján belül is a lehető legtöbben megutálják. Gondolom sikerrel járt.
De hasonló sorsra jutott a szebb napokat látott Stumpf István is, akit sikerült teljesen lejáratni saját közegében.
Én személy szerint nem tartom tehetséges politikusnak Orbánt, mivel szerintem egy miniszterelnök tehetségét az ország gazdasági, kulturális, jóléti fejlődésében elért sikereken kell lemérni. Márpedig Magyarország az elmúlt 13 évben – az élet minden területén – nem előre ment, hanem hátra. Egyet azonban elismerek; Orbánnak az általa kiválasztott marionettfigurák rángatásához van tehetsége. (Klubrádió)
