Józan ésszel nem érthető, miért kellett ennyire nyomni az akkumulátorgyártást, ami nem kapcsolódik be az ország, a gazdaság, a jövő iparának a vérkeringésébe – mondta a Hírklikknek Némethné Pál Katalin.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. iparpolitikai szakértőjétől azt szerették volna megtudni, milyen hatással lehet a magyar gazdaságra, iparra az akkumulátorgyárak tömeges betelepítése Magyarországra. Kifejtette, általa csak helyet adunk a cégeknek, amelyek tevékenységének a szétgyűrűző hatásai egyáltalán nem látszanak, sőt, a betelepedésünk milyensége következtében ellenséges környezet veszi őket körül. Megjegyezte azt is, nagyon úgy néz ki, hogy az akkumulátorgyárak tömeges betelepedésének legalábbis egy kilométeres korrupciós szaga van, amit egy hasonlattal nyomatékosított: „ami úgy totyog és úgy hápog, mint egy kacsa, az bizony kacsa”.
Hónapok óta attól zeng az ország lassan minden egyes szeglete, hogy éppen milyen kínai akkumulátorgyár telepedik be ide, oda, s amoda. Még el sem csitultak az eddigi legnagyobb botrányt és lakossági felhördülést kiváltó kínai CATL betelepedési terve körüli viharok Debrecenben, egy újabb – szintén kínai és szintén akkumulátoripari projekt, a Ningbo Zhenyu Technology terve – borzolja a cívisváros lakosainak kedélyét. Mindezt alig pár nappal azután, hogy ismét bebizonyosodott annak az igazsága, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél: a korábban cáfoltak ellenére, tényleg érkezik egy kínai akkumulátoripari beruházás Nyíregyházára is. De elővehetnénk a közelmúlt fejleményei közül a győri, az ácsi, a gödi, a fóti, stb. példákat is.
Az érzelmi, de még a környezetvédelmi szempontokat is félretéve, arra voltunk kíváncsiak, hogy az elképesztő akkumulátorgyár-betelepedési özön mit jelent a magyar ipar szempontjából? Egészséges-e, ha egy olyan kis ország, mint Magyarország ennyire egyoldalúan, egyetlen alágazatra, az akkumulátoriparra tesz? Lehet ebből egészséges, fenntartható ipari szerkezet? Némethné Pál Katalint kerestük meg a kérdéseinkkel.
„A legveszélyesebb egy lábon állni, ez mindig őrült kockázat, és az a baj, hogy túlságosan ebbe az irányba mentünk el” – reagált a GKI Gazdaságkutató iparpolitikai szakértője. Mert bár az jó, hogy a hagyományos autógyártástól egy új, feltörekvő területre, az elektromos autózás felé mozdult el a magyarországi termékszerkezet, de ez egyben kockázatokat is rejt magában – szögezte le, kiemelve ezek közül többet is.
Az egyik, hogy még egyáltalán nem biztos, hogy az elektromos autó lesz a jövő közlekedési eszköze – véli. Sokan mondják, hogy igen (ő is ezek közé tartozik), de mások vitatják ezt.
A másik nagy veszély szerinte az, hogy mi ezeknek a gyáraknak a révén a lítiumos technológiára állunk rá, ami nem túlságosan jó, mivel nem lehet teljes bizonyossággal megjósolni, hogy ez lesz a jövőben a fő csapásirány. Ezzel az egész autóipar kiszolgáltatottá válik a néhány lítium-lelőhelynek, de még csak az sem biztos, hogy hosszú távon ez a megoldás marad a nyerő, hiszen jelentős kutatások folynak más akkumulátor-technológiákkal is, s vannak ígéretes kutatások, köztük az egyik legígéretesebbnek kinéző vasas akkumulátor. Ha pedig az vagy más kiszorítja a lítiumos akkumulátorokat, akkor majd itt állunk egy olyan kapacitással, ami nem tudni, kinek fog egyáltalán kelleni.
Némethné Pál Katalin további jelentős kockázatnak tartja, hogy erős, a gazdaság számára egészségtelen kínai függőséget alakítanak ki. „Nem lennék annyira pesszimista, ha mindez üzleti folyamatok keretében alakult volna így, de egyértelműen kormányzati program hozta létre” – mutatott rá. Ezért ezek a gyárak nem is igazán illeszkednek a magyar gazdaságba, „csak idehozzák a gyárakat – leteszik –, azok vannak, működnek, de nem kapcsolódnak a magyar gazdaság szövetéhez, idegen testek maradnak” – fejtegette. Ez pedig nem jó – szögezte le. Bár korábban is jöttek multik, de azok egyre mélyebben integrálódtak, egyre több szállal elkezdtek kötődni a magyar gazdasághoz, magyar munkaerőt foglalkoztattak-foglalkoztatnak. De a kínai akkumulátorgyárak a jelek szerint még a munkaerővel sem képesek becsatlakozni a magyar környezetbe, hiszen a munkásokat is külföldről „importálják”. „Persze, csinálnak valamit, a betelepedésük nyomán ki lehet mutatni néhány kedvező adatot, de valójában a magyart gazdaság nem fejlődik, csak az összesített adathalmazban mutatkozik némi eredmény”.
Ugyanakkor több Magyarországon megtelepedett autógyár azt állítja, hogy át fogják állítani a gyáraikat elektromos modellek összeszerelésére, ha pedig így lesz, akkor ezek a kínai akkumulátorgyárak is rákapcsolódnak majd a hazai iparra, vagy nem? – kérdeztük. „De tényleg átállnak?” – kérdezett vissza Némethné Pál Katalin, rámutatva: kérdés ugyanis, hogy a Magyarországra betelepített autógyárak tényleg átállnak-e az új technológiákra, vagy csak egyszerűen kihasználják az itt meglévő kapacitásaikat. A belső égésű motoroknak ugyanis még van piacuk, s nem is kicsi. Így jogosan merülhet fel a kérdés: nem lehet-e, hogy fejős tehénként futtatják a magyarországi gyáraikat a multik. Persze – értett egyet – megtörtént a BMW bejelentése, volt is körülötte nagy csinnadratta, hírverés, de majd csak akkor jelenthetjük ki, hogy tényleg megtörténik az átállás, amikor már látszik a megvalósítása.
Ami pedig a jelent illeti: ezek az autógyárak jobban beilleszkedtek a magyar gazdaságba a magyar munkaerővel, az egyre több, utánuk idetelepedett beszállítóval. Ugyanakkor azt már lehet látni, hogy a kínai akkumulátorgyárak még a részegységeket is importálják, mi csak a talajt, a levegőt és a vizet adjuk, jószerint még a munkaerőt sem.
Milyen fejlettségű technológiáról beszélünk? – kérdeztük, merthogy ez is fontos szempont lehet a hasznukat illetően. Némethné Pál Katalin úgy látja, nem az a baj, hogy ez nem lenne modern technológia, mert az, de az már messze nem biztos, hogy ez lesz a jövő nyertes technológiája. Plusz, még ha high-tech is, azt előbb utóbb lecserélik a robotokkal történő gyártási technológiára – hívta fel a figyelmet. Az ilyen összeszerelő tevékenységek ugyanis nagyon jól robotizálhatók. Nem véletlenül hoznak X éves szerződésekkel pakisztáni, fülöp-szigeteki munkásokat, akiket majd a szerződésük lejárta után visszaküldenek a hazájukba, hogy a helyüket robotokkal váltsák fel – már ha akkor az már kifizetődőbb lesz, mint újabb külföldi vendégmunkások szerződtetése. „Ez még akkor is félelmetes perspektíva, ha nem a magyar munkaerőt érinti majd” – hívta fel a figyelmet az iparpolitikai szakértő.
Állítólag az egész oktatási rendszert arra állították rá, hogy ezeket kiszolgálják – hozott fel még egy szempontot Némethné Pál Katalin, aki szerint az világosan látszik, hogy a képzetlen munkaerőt egyre több helyről kiszorítják, ami pedig azt jelenti, hogy a magyar oktatási rendszert mintha a potenciális munkanélküliek képzésére állítanák rá. Holott pontosan olyan munkaerőt kellene képeznünk, amelyik programozza a robotokat, nem pedig kisebb költséggel végzi el a munkát, mint a robotok. És lenne is erre lehetőség, a potenciál megvan a magyarokban – emlékeztetett, hivatkozva az OECD által, a felnőttek képesség- és kompetenciamérési programjának (PIAAC) keretén belül végzett legutóbbi felmérés eredményére. Ami egyébként kellemetlen következtetések levonására alkalmas – tette hozzá, miután kiderült, hogy a magyar felnőttek szövegértése az OECD-átlag alatt van, viszont a számítási készség felette, de ennek ellenére a munkavégzéskor ezt kevésbé aknázzák ki. S ami szerinte teljes gyalázat: pocsék a magyarok megoldó készsége információtechnológiai környezetben, még a felsőfokú végzettségűek körében is csak 52 százalékos.
„Józan ésszel nem érthető, miért kellett ennyire nyomni az akkumulátorgyártást, ami nem kapcsolódik be az ország, a gazdaság, a jövő iparának s vérkeringésébe, általa ugyanis csak helyet adunk a cégeknek, amelyek tevékenységének szétgyűrűző hatásai egyáltalán nem látszanak, sőt, a betelepedésük milyensége következtében ellenséges környezet veszi őket körül” – foglalta össze a véleményét. Igencsak visszás az állami támogatásuk is – jegyezte meg. Őrületes ingyen pénzeket kapnak, már vannak számok arra, hogy milyen támogatást kap egy állítólagos – nem is magyar – munkahely megteremtése, amihez hozzá kell még számítani az infrastruktúrájuk kialakítására költött sok-sok milliárdot. Példaként hozta fel Debrecent, ahol – miközben országszerte lerohad a MÁV infrastruktúrája – az ipartelephez vezető vasútpályákat, hidakat újítanak fel. Mindezek alapján megjegyezte, „Lehet, hogy tévedek, de nagyon úgy néz ki, hogy az akkumulátorgyárak tömeges betelepedésének legalábbis egy kilométeres korrupciós szaga van...ugyanis ami úgy totyog és úgy hápog, mintegy kacsa, az bizony kacsa”.(Hírklikk)