A rendőröket is megtévesztette a hasonlóság
Péntek délelőtt kezdte meg rendkívüli sajtótájékoztatóját a Budapesti Rendőr-főkapitányság az audis ámokfutó ügyében. A gyanúsított január 5-én éjfél után egy Audi S8-cal elhajtott a rendőri igazoltatás elől, majd a XXII. kerületben egy piros lámpánál álló autónak csapódott. A járműben heten, köztük gyerekek sérültek meg, a moldáv sofőr pedig elmenekült a helyszínről. Ám most nem várt fordulatról tett bejelentést a rendőrség.
- A jármű egy piros lámpánál álló autónak csapódott, többen megsérültek
- A gyanúsított moldáv sofőr jelenleg Moldovában tartózkodik
- A rendőrség kezdeményezi az európai elfogatóparancs kiadását
A péntek délelőtti sajtótájékoztatón újabb fejleményekről adott hírt a rendőrség.
Közúti veszélyeztetés és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság a 2025. január 5-én éjfél után Budapest XXII. kerületében történt közlekedési baleset kapcsán. Mint ismert, egy rendőrök elől menekülő Audi S8-as csapódott egy piros lámpa miatt álló autóba, amelyben heten, köztük gyerekek sérültek meg. Az okozó elmenekült – írja a police.hu.
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya korábban elfogatóparancsot adott ki az Audit az akkor rendelkezésre álló adatok szerint vezető férfi ellen. A minden részletre kiterjedő nyomozás mostanra megállapította, hogy körözött moldáv állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, nyomozás most beszerzett adatai szerint a baleset időpontjában és jelenleg is Moldovában tartózkodik. Az eljárás adatai szerint a balesetet az eddig keresett férfira a megszólalásig hasonlító bátyja okozhatta, aki testvére adatait használva jelentkezett be egy fővárosi szállodába a balesetet megelőzően.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábban keresett férfi körözését visszavonta, és 01000/43/2025. bűnügyi számon elfogatóparancsot adott ki a Magyarországon büntetlen előéletű, 27 éves, moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen. A belföldi körözés mellett a BRFK kezdeményezi az európai elfogatóparancs kiadását is.
Új körözést adott ki a rendőrség
Az eddig körözött férfi adataival visszaélő, rá a megszólalásig hasonlító testvére okozhatta a hét ember sérülésével járó balesetet Budapesten. Ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábban keresett férfi körözését visszavonta, és 01000/43/2025. bűnügyi számon elfogatóparancsot adott ki a Magyarországon büntetlen előéletű, 27 éves, moldáv állampolgárságú Tiganciuc Serghei ellen. A belföldi körözés mellett a BRFK kezdeményezi az európai elfogatóparancs kiadását is – közölte a BRFK.
Kérjük, hogy aki információval rendelkezik a férfi tartózkodási helyéről, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon
– hangsúlyozták. (Blikk)