Lehorgonyozna az EU-ban és a NATO-ban, de a paksi atomerőmű építését nem lehet csak úgy leállítani.
„Orbán Viktor ellenzéki kihívójaként” ír a Reuters hírügynökség Magyar Péterről aki azt nyilatkozta: Magyarország szilárdan elköteleződne az Európai Unióhoz és a NATO-hoz, ha a Tisza Párt megnyeri a 2026 elején esedékes választásokat, és „pragmatikus kapcsolatra” törekedne Oroszországgal.
Magyar jobboldali, centrista pártja tavaly robbant be a magyar politikába – jegyzi meg a hírügynökség –, és az eddigi legkomolyabb kihívás elé állította a Fideszt, miután az is kiderült, egyes közvélemény-kutatások szerint a Tisza vezet a Fidesz előtt. Magyar Péter a gazdaság fellendítése érdekében eleget tenne az EU feltételeinek a befagyasztott uniós források felszabadításához, és a korrupció visszaszorításával hozna pénzt az országnak. Ismét elmondta, hogy csatlakozna az Európai Ügyészséghez, amit a „nacionalista” Fidesz már többször elutasított a brüsszeli jogállami viták közben.
Tagjai vagyunk az EU-nak és a NATO-nak, de persze ez egy nyitott gazdaság, és jó viszonyban kell lennünk más hatalmakkal is. A keleti kapcsolatok fontosak, de jelenleg az áruink 80 százalékát az EU-s piac felé adjuk el
– mondta Magyar „a Tisza szerény irodájában, egy budapesti bérházban”, és azt is hozzátette, a pártja önállóan fog indulni a választáson, kizárja a szövetséget más ellenzéki pártokkal.
Arra a kérdésre, hogy miként viszonyul Oroszországhoz, Magyar azt mondta, „pragmatikusan” fog fellépni. „Nem hiszek abban, hogy a politikában van barátság, és van Orbán–Trump-barátság vagy Orbán–Putyin-barátság. Vannak érdekek, és helyénvaló, ha az állami vezetők képviselik országaik érdekeit. Szükség van szövetségesekre, és ezeknek értékalapú szövetségeknek kell lenniük.”
A lap megjegyzi, hogy Magyarország továbbra is jelentős mértékben függ az orosz gáz- és kőolajimporttól, 2014-ben pedig Orbán tender nélkül kínált szerződést az orosz Roszatomnak a paksi atomerőmű építésére. „A paksi projektet nem lehet leállítani, azt hiszem, ez egy nemzetközi szerződés” – mondta Magyar. Sok kérdést talán újra tudunk tárgyalni, hiszen vannak az ország számára hátrányos részei, a finanszírozás újragondolása lehetséges – mondta a Tisza-vezér, aki arra utalt, hogy Kínához is hasonlóan viszonyul, miután Orbán kínai elektromos jármű- és akkumulátorgyártó üzemek sokaságát hozta Magyarországra. Magyar szerint, bár a gazdaság számára fontosak a külföldi működőtőke-befektetések, hiba volt a kínai és dél-koreai autóakkumulátor-gyártókra fogadni.
Egy ország akkor lehet szuverén, igazán független, ha erős gazdasága van, ha nem támaszkodik kínai hitelekre, orosz befolyásra vagy »segítségre«, hanem megáll a lábán
- mondta. (Magyar Narancs)