Az ATV hivatalosan cáfolta, hogy Orbán Viktor interjút adna náluk a közeljövőben.
„A Media1 hírportál cikke nyomán a magyar sajtóban elterjedt információ, mely szerint Orbán Viktor jövő héten a tusványosi beszédéről várhatóan interjút ad az ATV Egyenes beszéd című műsorában, egy álhír, nem felel meg a valóságnak” – ezt közölte a 24.hu-val a csatorna. Mint fogalmaztak, „a cikkben megemlített Rónai Egon azért sem tud interjút készíteni a miniszterelnökkel az ATV stúdiójában, mert az Egyenes beszéd műsorvezetője jövő héten Szöllősi Györgyi lesz”.
A Media1 szerdán írt arról, hogy több egymástól független forrás szerint már több napja szerveződik egy interjú, amelyet a miniszterelnök a jövő héten adna az ATV egyik legismertebb műsorvezetőjének, Rónai Egonnak. Úgy tudják, a beszélgetés egyik témája a miniszterelnök beszéde lehet, amelyet szombaton fog mondani Tusnádfürdőn. Megjegyezték: ez azért is médiatörténeti pillanat lenne, hiszen Orbán Viktor a 2010 óta tartó kormányzása óta eddig még soha nem adott hagyományos, televíziós interjút az ATV-nek.
Az ATV most jelezte: sajtóosztályuk a Media1 kérdéseit kései órában, 20 óra 26 perckor kapta meg, a lap cikke kevesebb mint egy óra elteltével már meg is jelent, „így sajnálatos módon minimális esély adatott az ATV-nek arra, hogy a Media1 állításaira a cikk megjelenése előtt reagálhasson.” (Magyar Hang)